Kedves Mindenki!

Íme a második évad elso Életjele! A nagy lelkesedésre való tekintetre a képekkel kiegészített változatot meg lehet néznia http://eleklaszlo.uw.hu oldalon a beszámolók között.

Azt ígértem, hogy csak október 8 után fogok jelentkezni. Most mégis itt vagyok. Hallom sok minden történik most odahaza. Talán jólesik majd nektek valami mást olvasni.

Szeptember 17-én a boldoggá avatás alatt felszállt a repülom Pesten. Kicsit féltem is, hogy mi vár Rómában. A gép most a kis Ciampino reptéren szállt le. Onnan döcögtem be a városba. A húsz kilós sporttáskát a vállamra dobva, izzadva cammogtam a fülledt melegben a szeminárium felé. Nem lelkesedtem nagyon. Mígnem befordultam a nagykapunk, és a szeminárium ajtajában pakolászó olaszok már messzirol újjongva köszöntenek. Mókás, hogy mennyire tudnak örülni egymásnak, másoknak, nekem. Jól esett így visszaérkeznem “haza”.

A többiek már szombaton megérkeztek. Mivel én csak vasárnap d.u. repültem vissza, így alig maradt két órám valami harapnivalót kerítenem, és összepakolnom. Fél ötkor már két busszal indult az egész szeminárium egy hetes csendes lelkigyakorlatra. A két óra nem sok, így eléggé csak kapkodtam. Hiszem a régi szobámtól át kellett cipelnem néhány dobozt, amiben a ruháim voltak, a ház másik végébe, az új szobámba, Elhadarták, hogy milyen éves feladatot kaptam, meg hogy kikkel kerültem egy csoportba, de ekkor még nem teljesen fogtam fel.

A buszokkal Róma határába mentünk Sacrofano közelébe. Egy nyugis domboldalon laktunk. Olyasmi helyen mint az Életrendezés háza a Mecsekben. Csak leglább ötször akkora helyen. (És azért annyira nem volt szép, mint a Zengo oldala.) Mindenkinek külön szobája volt egy hétre, két külön házban. A lelkigyakorlatot Carlo Maria Martini bíboros tartotta. Nyugodt hét volt, sok-sok csöndes elmélkedéssel, sétával. Év kezdo lelki és testi felfrissülés volt. Jól kialudtam magamat. Az a vasárnapi kapkodós indulás volt csak negatív. Talán amiatt volt, hogy igazán csak kedd-szerda tájékán érkeztem meg lelkileg-szellemileg is Rómába.

Pénteken hazajöttünk. Két busz hozott volna vissza minket, de az egyik lerobbant. Így a másiknak kellett fordulnia. Ilyen is megesik Olaszországban. Míg mi csekély2,5 órácskát vártunk, addig befuttot egy magyar buszt. Rómát jöttek látogatni oroszlányi nénik, bácsik. Esti 10 körül tett le a busz. Ekkor még várt rám, egy jó kis cipekedés, mert pl. a matracom még a régi szobámnál volt. Meg a borotvám is. Egy órás éjjeli cipekedés után minden cuccom ide került.

Elso este a szemináriumban. Az új szobámban. Pont az ellenkezo végén lakom most, mint tavaly. 5. emelet. Világ vége. Ez az egyetlen folyosó, ahol saját fürdoje van minden szobának. Így az enyémnek is. :-) Most gyönyöru a kilátás. Szép idoben látszanak a Rómát ölelo hegyek. Sot pl. hétfo reggel öltözködés közben néztem végig a napfelkeltét. A kilátásnak ára van. Ide behallatszik az utca zaja. És meleg egy hely. Éjjel-nappal tárva nyitva az ablak. Szobám érdekessége még, hogy nincs benne rendes lámpa. Kis asztali lámpából van négy darab, azok adják a fényt. Elég hangulatos, csak mindig keresgetni kell a kapcsolókat.

Szombat-vasárnap berendezkedtem a szobámba. Összeraktam a számítógépet, elpakoltam a ruháim. Feltettem az elso teát. Kiraktam a nagy tablókat a falra a fényképeimmel. Megismertem a csoportomat is. A feladatomat is.

Ebben az évben én lettem a ház fotósa. Nem egyedül, de mondjuk a fo fotós. Négyen vagyunk. Ketten fényképezgetünk, ketten kezelik az archiválást. Én digitális géppel, a másik - csak nagy ünnepek alkalmával - filmes géppel. Örülök is, nem is. Igazából nem nagyon szeretek emberekrol dokumentálás céljából fényképezni. Különösen nem misék közepén egy nagy aránylag sötét kápolnában. Még kevésbé, ha valami egyszeri megismételhetetlen fonts dolog történik. (Pl. leendo diakónusok eskütétele.) Pedig a fo feladatom, épp ilyen alkalmakkor fényképezni. Az emberek alapvetoen nem szeretik, ha folyton villan a vaku. Nekem nincs túl nagy gyakorlatom. (Bár a nyáron pl. a Koris rétegtáborban készítettem “pár” képet.) A nyáron nagy örömömre sikerült vennem egy rendesebb digitális (tükörreflexes) gépet. No, az sokat segít. No, így vagyok itt a fényképezéssel. Ide kellek, oda kellek, és minoséget szeretnék produkélni, ami nem mindig sikerül.

Megismerkedtem az újakkal is. Az új elso évfolyamban vannak külföldiek is. Úgy 3 vagy 4 horvát. Ezzel a számuk 14-re nött. Charles-al - a haitii néger évf. társammal - 15-en vannak a horvátok. (Tavaly húsvétkor járt Horvátországban és jóban van velük.) Érkezett egy ukrán és egy lengyel kispap is. Mi külföldiek összetartunk. Ismerem a helyzetük. Nekem sem volt könnyu, nekik sem az. De vidáman elbeszélgetünk az olaszokkal arról, hogy a demokrácia azért nagyon nem ideális rendszer. Meg, hogy az egyházüldözések nem feltétlenül ártanak csak az Egyháznak. (Nem mintha keresnénk az üldöztetést.) A vicerektor, vagy ha tetszik a prefektus is új. Nyáron írta meg a rektor egy levélben. Elsore kicsit mogorva merev mukinak tunt, de az elso pár mondat után kiderült, hogy nem rosszabb elodjénél. Naponta rohan annyit, mind a régi tette. Egyenlore vagy egy kis pocakja, de gyanítom, hogy pár év alatt ledolgozza. A meglepo az volt, hogy meglátott és tudta a nevem. Nyáron magolta a neveket a fényképekkel párosítva.

Eljött a hétfo reggel. Csodálatos napfelkeltét nézhettem végig az ablakomból. Aztán egész este szakadt az eso. Elkezdodött ez a hét is. Hétfon beiratkoztam az egyetemre, majd el kezdtünk készülni a misszióra. Csütörtökön indulunk majd és kb. 20-30 kispappal megszállunk egy-egy plébániát 10 napra. Nekünk gyakorlat, nekik évkezdo lendület. Beszélünk magunkról mindenféle csoportokban. Látogatunk betegeket, iskolákat, családokat. 10 nap alatt gyakorlatilag minden házba becsöngetünk, hogy ha szeretnék megáldjuk a házukat. (A házmegáldásoknak nagy hagyománya van.) Egy-egy párra nálunk napi 50 lakás jut. Viszont csak délután 3 és 7 között mehetünk, mert korábban nincs otthon senki, utána meg a plébánián van találkánk különféle csoportokkal. Viszont kb. minden 3 házba ha bejutunk. A plébánián a bérmálkozóknak (12-14 évesek) tartunk lelkigyakorlatot. Fiataloknak valami buli félét. Környékbeli akár nem hívo fiatalságnak is sport délutánt. Legalábbis ezek vannak tervbe véve. Meglátjuk mi lesz. Sok-sok mindent ki lehetne hozni belole. Viszont a kispapok lelkesedése nem túl magas. Azért izgulok mi lesz. Eddig nem volt stílusom, a mindenhova bekopogok, meg egyáltalán ez az egész nekem szokatlan. Dehát tanulni/látni kell új dolgokat is.

Budapest. Hétfon már reggel valaki kérdezte, hogy mi van Pesten, mert valami tüntetésrol hallott. Gondoltam, naja tüntetés akad nálunk. (Ez most hétfo, szept. 25) Aztán délután megint valaki kérdezte, de o már nem tüntetésrol beszélt. Azt kérdezte, hogy ez olyan-e mint ami Párizsban volt. Hmm. Ekkor már elkezdtem izgulni. Amint tehettem lekocogtam a ház másik felében leledzo gépterembe. Mivel megírtam, hogy október 8-ig úgysem leszek elérheto, ezért mindezidáig nem igyekzetem internethez jutni. A gépterembe megjött 80 e-mail. És a hírtv.hu címoldalán a TV elfologlalásának legsötétebb pillanatairól készült videót ajánlottak. Puff. Itt meg mi történt. Adrenalin szint fel. Kicsit lassú a net, így csak akadozva csapnak össze a vandálok a rendorökkel. Mi lett otthon? Elkezdtem infót keresni. Mikor kezdodhetett, mi történt. Közben volt itt is dolog, így csak tegnap (hétfo) este értettem meg mindent. Átolvasva ezt-azt, és végigolvasva az interregnumot. Hmm. Én nem tudom. Tenni innen sokat nem tudok. Mivel itt imádkozni azért adnak idot, hát imádkozom szegény kis hazánkért is. De konkrétan miért kell imádkozni? Ha nincs harc, nics hír; nics súlya. Ha van, hát az sem jó. Ha lemond Gyurcsány, és mérosszabb kerül a helyére? Vagy a Fidesz kezébe kap, egy kifosztott, szétesett országot? Esetleg - bár nem hiszem hogy ilyesmi történne - valami alkotmányozó nemzetgyulés jönne létre? Valahogy innen nézve sehogy sem jó a helyzet. Annyi azért csak fontos, hogy legalább tovább nem raboljanak.

Visszanéztem az Avvenire - olasz napilap - múltheti számait. Vannak benne képek is. Bár… Egyik képaláírásban “Bucarest” szerepel. Arról írnak, hogy nacionalistákból, neo-kommnistákból, huligánokból, és a perifériák bandáiból összeverodött banda döntögetett autókat, tört be kirakatok sokaságát. Meg, hogy hétfo éjjel a rendorség csak egy kis békés tüntetésre volt felkészülve, ezért nem tudták megvédeni a TV-t. Meg, hogy sms-ben kezdett terjedni, hogy ez egy új ‘56. Erre megjegyzi az újságíró, hogy vajjon hogyan fog ez végzodni, ha figyelmbe vesszük, hogy Budapesttol a Balatonig nincs egyetlen kis falu sem, ahol a temetoben nincs vagy tíz sírja olyanoknak, akik a kommunizmus ellen küzdöttek. Meg, hogy a leugtóbbi választások nagyon szorosak voltak, teli csalásokkal, átverésekkel, születési dátumok számítógépe meghamisításával. Viszont arról, hogy már egy ideje tüntetgetnek, meg hogy a Kossuth téren mennyi ideje és kik vannak, mennyire békésen, arról nem írnak. Csak a szélsojobbos traktorokat emlegetik a közelmúltból.
No, ennyit. Szegény Magyarország, mi lesz veled?

Volt még egy mai kedd is, de nem sok lényeges történt. Éldegélünk. Egy utolsó mókás sztori: a VÍZ. Tavaly egyszer megírtam, hogy egy éjjel a gépteremben egy radiátor elszállt, és reggelre melegvízben úszott minden. A reggeli mise elmaradt, takarítottunk.

A nyáron, amikor a régi vicerektor az újnak mutogatta a házat, különös hangra lettek figyelmesek. A földszint egyik termébol víz folyt ki. Majd kiderült, hogy a víz fenntrol jön. A harmadikról. 3-4 napja folyhat a víz. Eltört valami csap, vagy cso. Szegény Andrea Secci minden cucca elázott. (Andrea Secci Szardiniáról való, és o írt nekem képeslapot a nyáron. :-) ) Mint említettem tegnap (hétfon) egész nap szakadt az eso. Az ötödiken lakom. A lépcsohézunkban még ma is ott volt a három vödör. Valahol beáztunk. “Minden vizes ebben a házban” - mondja az olasz. Ezt náluk arra mondják, ha semmi sem muködik rendesen. Minden vagy koszos, vagy öreg, vagy szétesofélben van, stb.

Ez voltam én. Csütörtökön megyek a misszióra. Majd meglátjuk, milyen lesz. Egyenlore sokkal jobban indult az év, mint vártam. Sokkal vidámabban. (Csak az a görög vizsga ne vetne árnyékot vidám napjaimra. ;-))

Laci