András bácsi még figyelmeztetett, hogy a Naskalaton hamisak a kutyák.

Szép volt a reggel, mint mindig a hegyek között. Sütött a nap. Reggel a kiadós, végre minőségi reggeli után tovább indultunk.

András bácsi még figyelmeztetett, hogy a Naskalaton hamisak a kutyák. Elmagyarázta, hogy ezek “csak” a nyájat védik. Ne hagyjuk mögénk kerülni őket. Legyen nálunk egy kis kenyér darab. Legyünk kedvesek velük és akkor nem lesz semmi baj. Meg kell hagyni kicsit izgultam. Még csak kicsit. De mentünk tovább. Lelkesen.

Majd jött egy gyanús elágazás. “Menjünk mondjuk jobbra!” És lőn. Nem nyert. Az út egyenesen egy esztenához (karám) vezetett. De odáig nem jutottunk, mert a kutyák őrizték azt rendesen. Már messziről kiszúrtak minket és szép sorba jöttek, ugatva. 1, 2, 3, … 7. Hümm, sokan vannak. Az első hatalmas kutyának dobtunk egy kenyérdarabot. Elfogadta, és már-már kezes kutya lett. Azért óvatosan hátrálva, a másik utat választottuk. Az volt a helyes irány. Pár perc múlva megláttuk utunk első jelzését, noha a térképem szerint végig jelzésen haladtunk. Gyorsan meg is örökítettük.

Nem sokkal később fel is értünk az 1700 m magasan elterülő, legelőre; a Naskalat szélére. Jöttek ám a viharfelhők, hát úgy döntöttünk, hogy a közelben telepedünk le. Korán volt még, és csak pár kilométert gyalogoltunk, dehát jól esik a pihenés. Esőben egy hegygerincen nem túl praktikus sétálni. Már majdnem befejeztük az építkezést, amikor el kezdett szakadni az eső. Ekkor derült ki, hogy az elmélet szintjén nagyon remek lakóhely a ponyva, de van egy kis szépség hibája. Tudni illik, ez a fajta ponyva, nem túl vastag; hamar szétmegy, és beesik az eső. Szerencsénkre voltak nálunk nagy kukás nylon zsákok és befedtük a nagy részét, így nem áztunk széjjel.

Az eső véget ért előbb-utóbb, de a problémáknak nem lett vége. Jött a már megismert nyáj. Nem közvetlenül felénk jöttek, de nem kerültek elég messze. A már megismert kutyák, meg jöttek újra, bár most szolidabban ugatva, és csak 2. Szerencsénk(?) volt. Az okos kutya befeküdt közénk és a nyáj közé. Táborunktól alig 15-20 méterre. Kedvesen nézett minket, és nézte a többieket. Egészségére.

Estefele neki álltunk főzni. Puliszkát. Annyira nem volt rossz, csak kissé íztelen. Ekkorra kezdett unalmas lenni a koszt. Nem túl friss kenyér, régi májkrémmel, hallal, öreg, nyomi sajttal. A lekvárunk is itt fogyott el. De legalább teánk volt bőven. Este aztán a sûrû fellegek alatt elaludtunk. Nem is kaptunk újabb zuhét.