Hajnali ötkor felkeltünk. Gyorsan kimásztunk a hálózsákból. Új nap, új lelkesedés, új lendület. Hamar megtört. Olyan volt az idõ mint amikor lefeküdtünk: sûrû nyálkás köd volt. A napnak sem volt kedve egyenlõre fel kelni.
Az ortodox sekrestyés már megjött, de nem is szóltunk egymáshoz. (Mi csak a mellékajtóban \'aludtunk\'.) Reggeli és bármi egyéb nélkül gyorsan visszamentünk éjjeli büfénkhez. A büfé 4-kor bezárt. Fáztunk. A furgon még mindig ott állt a parkolóban. Halkan búgott a ventilátoruk. Õk jó melegben aludtak egész este. Újra stoppoltunk. Senki. Csak a gyárba jöttek egymás után az emberek. Egyszer egy busz is jött, de valahogy elmagyarázta, hogy nem megy a határ felé.
Jött egy másik busz is. Imre annak a sofõrjével is szóba elegyedett. A határ szót szlovákul nem tudtuk, de a border, Polak, Polszki, Poland szó valamelyikébõl megértettük egymást. Emlegetett valami települést, ami a mi nagyzolt térképünkön természetesen nem volt rajta. Némi koronáért elvitt oda minket (kb. 20 km). Útközben elkezdett kivilágosodni. A táj már nagyon szép volt, és a köd még nem szállt fel. Valahol a senki földjén leszálltunk a buszról. A busz még várt egy darabig. (Közben fönn felejtettem a kesztyûm, de még idõben visszaszereztem.)
Elindultunk a kihalt aszfaltúton felfelé. Hátha arra van amit keresünk. Arra volt. A határt jelzõ tábla már nagyon megnyugtatott. Még a határ elõtt találtunk valami hõsi hatalmas emlékmûvet és temetõt. Nagyon nagy, de szerintem szép valamit. Tisztességgel karban is volt tartva, csak a világítását lopták el.
Szlovák - Lengyel határ. Furcsa érzés volt. Átgyalogolni rajta. Most már nem a szomszédos ország a lakóhelyünk. De valahol megnyugtató is volt a lengyel-magyar elõítéletek miatt. A két évrõl korábban megismert határon könnyedén átkeltünk. A szlovák autókkal szemben elõnyben részesítettek minket. Vagy azért mert gyalogosok voltunk, vagy mert magyarok, vagy valami másért. Kedvesek voltak a határõrök, a szlovákok is.
Lengyelországban az idõ is szebb lett. Kisütött a nap. Még meleg nem volt, hiszen alig 7 óra körül járt az idõ. Az elsõ padra leültünk és végre reggeliztünk. Utunk során elsõ rendes étkezés volt. Részben hazait ettünk még. Közben néztük a szlovák és lengyel buszokat, amik a határon átkelve itt álltak le pihenni. Mi jóízûen ettünk és kíváncsian néztük az új világot: Lengyelországot.
Lelkesen neki indultunk az útnak, mert a határon mégsem stoppolunk. Azután hosszan megállni tilos táblák tömkelege volt. Tovább mentünk. Közben néztünk széjjel. A házaknak is más a stílusuk. A tisztaság is nagyobb. A gnóm, kézzel festett, két lábon álló szlovák útjelzõ táblák helyett itt szép \'eukonform\' táblák voltak. Igaz nagyon furcsán esett, hogy ami nálunk fehér alapon van az nálunk sárgán. Tehát volt mit néznünk séta közben.
Az elsõ kis településen megálltunk a buszmegállóban. Térképünkön persze nem szerepelt. Stoppolgattunk. Jöttek-mentek a többségében szlovák autók és kamionok. Lengyelek csak helyiek voltak. Az igényes buszmegállóban kinéztük, hogy mindjárt jön egy busz. Ha már jön, felszálltunk. Ékes lengyel nyelven kértem két jegyet Dukláig. A busz nem tûnt kívülrõl jónak, de belülrõl egész igényes volt. Nem tudom, hogy csak a pozitív elõítélet tette, de úgy tûnt, hogy sokkal vidámabbak voltak az utasok mint Szlovákiában. Lehet, hogy csak a falu tette. Minden esetre jól esett köztük ülni. Bár egy szót nem értettünk a beszélgetésükbõl. Érdekes, hogy Lengyelországban - déli részén legalábbis - mennyire más a települések szerkezete. Egyiknek sincs igazán látványos eleje vagy vége. Sokkal ritkábban állnak a házak, csak a falvak közepe felé sûrûsödnek be annyira, hogy kerítést építsenek. Olyan fura volt az egész, de nagyon barátságos.
Duklában leszálltunk a buszról. Ha már ott voltunk megnéztük a templomukat, picit gagyi kastélyukat és a ferences kegytemplomot. A lengyel templomok sajátságai már kezdtek feltûnni: mindegyikben van Fekete Madonna és pápa kép, valamint stílusban nagyon kevertek. Duklából kifelé ballagva láttunk két fiatalt stoppolni. Megállni tilos helyen stoppoltak, így mi jóval tovább mentünk. Láttunk egy benzinkút 1km táblát, az hajtott minket. Kiderült, hogy a benzinkút az út másik oldalán van...
Újabb kör stoppolás következett. Itt már sok lengyel autó volt. Reméltük gyorsan tovább jutunk. A szép napsütéses idõben nem éreztem soknak a várakozást. Kb. háromnegyed óra múlva állt meg mellettünk egy kisbusz. Munkások utaztak benne teljes felszereléssel. Arra nem emlékszem milyen munkások voltak, de volt nálunk teafõzõ, gázfõzõ, minden ami kellhet. Megpróbáltunk kommunikálni, de nehezen ment. Némi térkép mutogatással megegyeztünk, hogy õk Sanokba mennek, az nekünk nem jó, de egy nagy elágazásban, egy kis faluban kitesznek majd. Beszálltunk. Vidáman utaztunk. Próbáltunk közös nyelvet találni, de a \'Dojcs\' nem volt nekünk való, és a \'pá rúszki\' is rosszul hangzott. Útközben nagyon csinos buszmegállókat láttunk. Alig 4-5 méter magasak voltak. Hát igen, a kommunizmus itt is hagyott nyomokat.
Abban a bizonyos faluban, abban a bizonyos körforgalomban kiraktak minket. Vidáman megköszöntük, és tovább indulás elõtt még benéztünk a helyi templomban. Messzirõl nagyon vonzó volt. Belülrõl kevésbé, de nem volt azért csúnya. Ezek után beálltunk az elágazástól egy 100 méterre a szokásos pózba. Megint jöttek-mentek az autók, de alig 20 perc múlva felvettek minket. Valami fekte nyugati autó. Mondtam Rzesow, mondott valamit és mi beszálltunk. Ez volt addigi utunk leghosszabb szakasza autóban: min. 60 km. Útközben én egész hosszan aludtam. Azért én is láttam a modern lengyel templomokat, amik annyira nem néztek ki jól...
Rzesow (ejtsd: Zseszúv).
Ez már igazi lengyel nagyváros. A szélén kiraktak minket. Útikönyvemben csak a közepérõl írnak érdekeseket. Óvatosan felszálltunk egy helyi lengyel buszra. Mentünk vele egy darabig, majd leszálltunk egy centrumnak kinézõ helyen. No, az nem a centrum volt, de kis sétával az is meglett. Megkezdtük városnézõ sétánkat. Olyan szép idõt kaptunk hozzá, hogy a kabátomat is csak a táskámra húztam fel. Sorra megnéztük mindazt amit az útikönyv írt. Szép város. Még a hõsök remekbe szabott hatalmas emlékmûvéhez is elmentünk.
Az volt az érdekes, hogy minden templom teljesen nyitva volt, és volt is pár hívõ. Ill. minden templom elõtt kinn volt egy nagy sárga kereszt amire felírták a miserendet. A picike központban alig 3-4 templom volt, de 12:30-kor 3-ban biztosan épp mise folyt. Sok hívõvel. Mi mindegyikbe benéztünk és mondtuk egy fohászt magunkban. Majd a fõtéren leültünk és megebédeltünk. Az jól esett. Egy lengyel hippi szerû emberke kezünkbe nyomott valami meghívót egy bulira. Sajnos nem tudtunk rá elmenni... ;-)
Itt is legizgalmasabb a város elhagyása volt. Elindultunk gyalog az egyik irányba. 5 perc múlva egy tábla eligazított minket, hogy pont ellenkezõ irányba megyünk. No ez nem nyugtatott meg. Visszafordultunk. Szerettünk volna busszal menni, de amíg láttunk egy komolya elágazást addig nem lehetett, hátha rossz irányba megy a busz. Így elágazásról elágazásra gyalogoltunk. Kb. három megálló múlva már szimpatikus volt a hely és felszálltunk egy arra járó buszra. Az a kivitt minket a városból és a vele egybeépült kertváros jellegû településen leszálltunk róla.
Újra neki álltunk stoppolni. Itt a 9-es fõút mellett sajnos sokat álltunk. Eleinte nagyon lelkes voltam, de itt a végén is sokkal kevésbé törtem le mint máshol. Imrével mintha máshogy lett volna, de ezt csak õ tudja megmondani. Közeledtünk a két óra álláshoz. De most sem kellett két órát várnunk. Nem sokkal a két óra letelte elõtt megállt mellettünk egy autó. Fiatal srác vezette. Mivel a térképünk elég nagyzolt volt, így picit nehezebb volt a párbeszéd. Felvett minket és ez volt a lényeg. Annyit megértettem, hogy alig 20 km-t visz minket. Elfogadtuk, mindent elfogadtunk volna. Imrének nem volt szimpatikus a hely.
Ez volt talán a legszimpatikusabb sofõrünk. Nagyon jól beszélt angolul. Kedvesen elbeszélgettünk a magyar és a lengyel oktatási rendszer felépítésérõl. Arról, hogy a mi egyetemeinken mennyire lehet megoldani a nyelvtanulást. Õ pár éve volt Angliában, ahol több magyarral is megismerkedett. Amúgy munkáját illetõleg a nagyfeszültségû távvezetékekkel dolgozik. És megmutatta a kocsiból, hogy az egész környéken (Közép-Európa) melyik a legnagyobb vezeték, és hogy abban mennyi volt rohangál. Az megy Ukrajnába. Most épp azért autókázott el, mert az ukránokhoz nem érkezett meg az áram. Valahol eltévedt. Majd a munka helye elõtt a megállóban kirakott minket, és elmondta, hogy most kocsit cserél és ha 20 perc múlva még ott leszünk akkor újra felvesz és elvisz még egy darabig.
Stoppoltunk, de nem vettek fel. Majd megjelent a fickónk egy rozzantabb autóval. Én meg reflexbõl el kezdtem magyarázni, hogy merre szeretnénk menni meg ilyenek. Kicsit csodálkozó szemekkel nézett, akkor Imre felvilágosított, hogy \'Te hülye! Ez a mi sofõrünk!\'. Ja. Jól leégettem magamat. Ilyet elnézni. Én csak a kocsikat néztem. Az nem volt ismerõs. No sebaj. Felvett és levitt még 10 km-t, egész Kolbusowáig (ejtsd: Kolbuszová).
Itt fontos megjegyezni, hogy a 9-es fõutat 3 kilométerenként fél kilométerre félszélességében lezárták, mert felújították. Ez a kocsikázásunkat is meglassította. Amikor Kolbusowában minden zöld lámpa esetén próbáltunk a konvojból \'kistoppolni\' valakit, akkor teljesen együtt tudtam érezni az autósokkal. Mindegyik a háta közepére kívánhatta az egészet, minket is. Így a fél óra múlva megérkezõ busszal elmentünk Tarnobzegig.
Sajnos sötétedésre értünk oda. Itt is találtunk egy fõutat amin egy lámpa alatt elkezdtünk stoppolni, egy nagy \'Sandomierz\' táblával. Sokáig nem történt semmi. Nem szokott gyorsan történni semmi. Egy fél óra múlva egy helyi fickó el kezdett magyarázni valamit. Nem értettük, de annyit azért kivettünk belõle, hogy azt javasolja gyalogoljunk tovább. Hallgattunk rá. Tovább mentünk. Elõször úgy tûnt, hogy kifelé megyünk a városból, de kiderült, hogy befelé mentünk. Eljutottunk egy egész szépen lakott helyre egy buszmegállóba. Nem teljesen sikerült értelmezni a kiírásokat, de egész sokan vártak a megállóban. 5 percen belül jött egy 13-as busz. Megkérdeztük, hogy \'Sandomierz?\'. Az meg mondott valami igenlõt. Én mondtam, hogy \'dwa bilet\' és õ mutatta, hogy mennyi. Én kifizettem és volt két jegyünk. Ez most azért fontos, mert helyi járaton itt vettünk elõször jegyet. ÉS a következõ megállóban felszállt egy ellenõr. Mindent rendben talált, így mi is megnyugodtunk.
Nagyot nyeltünk és fáradtan, némán egymásra néztünk. Még mindig nem dolgoztam fel: tényleg Sandomierzbe értünk. Ha nem fogadnak be a szemináriumba akkor is megérte már.
A vasútállomás szimpatikusan hatott, így leszálltunk. Onnan követtük a \'Centrum\' táblákat. Pár megállót le kellett gyalogolnunk, de így átkelhettünk gyalog a Visztulán. A hídról már láttuk a dombon a kivilágított bazilikát és központot. Az összeállítás olyan volt mint itt Esztergomban. Csak kisebb és rondább környezetben.
El kezdtünk elmélkedni a következõ problémán: hol a szeminárium? A domb szélén álló nagy kivilágított épület szimpatikus volt. Nem nyert. Tánczene szólt a nagy tornaterembõl és két lány beszélgetett az ajtóban. Megnéztük ezek után a kivilágított kis bazilikát. Jól nézett ki sötétben. Megtaláltuk a fõiskolát is. Oldalán kétnyelvû tábla hirdette, hogy Éljen a lengyel-magyar barátság, és kardinál Erdõ. A szép fõteret is megtaláltuk. (Felépítésben az összes kereskedõ város fõtere azonos.) A téré szélén egy mukinak el kezdtük emlegetni a szemináriumot, megfelelõen torzítva, hátha úgy lengyelesebb. A fickó értette a problémát és gyorsan elmagyarázta angolul, hogy merre kell mennünk. Kb. megértettük, de még egy embert meg kellett kérdeznünk. Így legalább bejártuk az egész központot
Megtaláltuk a szemináriumot. Egyre jobban vert a szívem. \'Szerencsére\' pont két kispap jött ki a házból. (Utóbb kiderült, hogy a portással nehezebb dolgunk lett volna.) A két kispapnak gyorsan elmondtam angolul, hogy magyar kispapok vagyunk, és szeretnénk egy kis területet ami nem túl hideg, hogy ott alhassunk. Széles mosoly, és \'a moment\'. Bekísértek a kastélyszerû szemináriumba. A gumibottal viccelõdõ portástól fölhívtak valakit és vidámak voltak. Közben azt is elmondtuk, hogy Esztergomból vagyunk, ahol jártak közülük is néhányan. Õk mondták, persze tudnak róla.
\'A moment!\' És vártunk. Majd nyílt az ajtó és kilépett rajta Bolero, a fõduktor, aki járt nálunk. Ritka széles mosoly jelent meg az arcán. Majd az egyik prefektus - kettõ van nekik - is megjelent. Õk csak egyszerûen \'zsidónak\' becézik. Én sem tudom a nevét, így sajna maradok a Zsidó megnevezésnél. Remélem nem sértõdik meg, így távolban sem. Õ csak az olasz nyelvet ismeri, így beszélt hozzánk. Mi aztat nem értettük, de vidáman mosolyogtunk. Valahogy sikerült megkérdezniük, hogy szeretnénk-e enni. Egyenlõre bizonytalanul azt mondtuk, hogy igen, ha nem nagy probléma.
Megkezdõdött a sandomierzi csoda. Azt sem tudtuk, hogy mi van velünk. Gyorsan történt minden. Alig 3 óra telt el aznap a szemináriumban, de mindenért nagyon-nagyon kárpótolt minket. Nem csak a szeminárium volt lenyûgözõen gyönyörû. A helyiek is nagyon kedvesek voltak. Bevezettek minket a \'szerencsére\' üres betegszobára. Ott lett szállásunk. Utána a csinos ebédlõbe vittek, ahol igen finom vacsorával láttak el a konyhás nénik, akik éppen hazamenõben voltak - azt hiszem. Közben megjelent egy másik kispap is, aki szintén járt itt és tudott valamit angolul is. Nagyot néztek, és nagyon örültek. Mi is nagyot néztünk és mi is nagyon örültünk.
Vacsora után már nem tudom pontosan, hogy milyen sorrendben mit csináltunk. Volt egy befejezõ imaóra is. Az annyira nem tetszett, mert mindenki magában mondta. 150 kispap különbözõ idõpontban fölállt és elment. Jó nagy alapzaj volt. Valamikor este eljutottunk az egyik szobába, ahol összegyûlt a \'fellowship called tokaji\'. Teáztunk és beszélgettünk. Õk már tanulhatnak magyarul. olyan is van köztük, aki nem tudott eljutni hozzánk. Nagyon kedvesek voltak. Beszélgettünk egy darabig, majd a szilencium miatt, meg amiatt, hogy beszélgetés közben is majd elaludtunk befejeztük a partit.
Nem gyõztünk hálálkodni Istennek. Nem is sikerült feldolgozni teljesen az esetet. Egy kis negatívum volt csak: nem volt melegvíz. De ez nem csökkentette a lelkesedésünket. Boldogok voltunk. Hálálkodtunk. Ez nagyon-nagyon sok mindent megért nekünk. Ez jó volt. (No, elég az áradozásból. Térjünk át a következõ napra...)
Új hozzászólás beküldése