Szombat. Reggel. Sõt, hajnal. Öcsém sehol. Pontosabban az éjjeli Hiperkarma koncert kicsit kiütötte. Egyedül indultam a Mechwart térre. Ott megint kicsit csalódtam, mert nem voltunk sokan. Be kell látni, elmaradottak vagyunk; az internet még nem a legjobb szervezési mód. Azért nem törtem le, mert a SztLaci kréme ott volt.

Szombat. Reggel. Sõt, hajnal. Öcsém sehol. Pontosabban az éjjeli Hiperkarma koncert kicsit kiütötte. Egyedül indultam a Mechwart térre. Ott megint kicsit csalódtam, mert nem voltunk sokan. Be kell látni, elmaradottak vagyunk; az internet még nem a legjobb szervezési mód. Azért nem törtem le, mert a SztLaci kréme ott volt. Bár Lotti hiányzott… A tisztesség és a teljesség igényével felsorolom a látott embereket: Wildner Dénes (a sípja nélkül, de kalapban), Balla Gábor (mindenfelé lógó táskájával), Balla Márk és leendõ felesége: Dénes Tünde (kell nekik most házasodniuk, ezért nem jöttek a folytatásra), Balla Borbála (aki egyetlen lányként is vállalta a Portisch Lajos (élõ) emlékének szentelt folytatást is), még egy Balla, aki nem a Tamás (bocs, nem jut eszembe a neved, tényleg bocs!!), egykori fiam: Márk, és jómagam (egy dögnehéz táskával, és gitárral). Ez volt a csapat. Legalábbis az 1.0-ás változat. ¾ 9 környékén – túrázók lévén – felültünk a tizes buszra. A végállomásától felbaktattunk az Árpád kilátóhoz. Közben megtanultuk ki volt az a Mechwart, és a Ganzról is tanultunk. Tovább ballagtunk a Kecske-hegyre, de spontán útvonalmódosítás miatt eléggé toronyiránt mentünk a hegyre, ami nehéz táskával és gitárral semmiképpen sem mondható kényelmesnek. De fölértünk. Fönn az öreg keresztnél imádkoztunk egyet, szimbolikusan kb. megnyitottuk a hétvégét, tábort. Megnéztük a vitorlázó repülõket, meg mindent ami útba esett. Sõt azt is ami kevésbé esett útba: a gercsei kápolnát is. Most Dénes kígyóját nem láttuk, így legalább nyugodtan süttethettük a hasunkat. Jó SztLacis hagyományoknak megfelelõen az ebédünket a Boróka büfé udvarán költöttük el egy-egy sör (vagy gyümölcslé) kíséretében. Mint írtam itt a krém mutatta meg magát. Ez abból is látszott, hogy egyetlen kívétellel mindenki rendes étket hozott. Nem holmi összenyomott szendvicset, hanem friss kenyeret, hozzá kést és egy rúd kolbászt, vagy valami hasonlót. Ebéd után megesett a botrány. Szent László elkezdett forogni a sírjában. Egy bizonyos tag rágyújtott. Az erdõben!! Érted? Az erdõben! Szent László túrán! Ráadásul azt állítja mind a mai napig, hogy nem is függõ. Pedig mit is mondott elõzõ este egy telefonbeszélgetésben nekem? Ne feszegessük. Lényeg, hogy rágyújtott. Mi jó keresztények lévén nem öltük meg. Inkábbvágtunk egy-két darabot a mérgezõ bürökbõl. Persze csak akkor, ha az tényleg bürök volt. Pánsípnak minden esetre nagyon jó volt. A hangmagasságokkal volt némi gond, de azért nagyot szólt. Rögtön elkezdtünk készülni a Ki-mit-tudra. (Persze teljesen mást adtuk elõ végül.) Így robogtunk tovább. Forrt alattunk a talaj. Bár valószínûleg nem miattunk, hanem az igen hevesen tûzõ nap miatt. Eljutottunk a hidegkúti keresztútig is. Az utolsó 4-5 állomásba botlottunk bele. Imádkoztunk is egy kicsit. Természetesen pont közben szólalat meg a mobil. Pontosabban az egyik mobil, mert volt belõle pár példány. Szegény Szent László, nagyon forgolódós napja volt. Talán lassan megszokta. Én nem teljesen. Látszik, én Szent Lászlónak csak sokadik reinkarnációja vagyok, nem olyan szent mint õ. Majd még igyekszem. Mobiljaink társaságában eljutottunk a Rószika-forrásig is. A tûzõ napon elgyalogoltunk Solymár templomáig, de már nagyon melegünk volt. A csap tekerõkéje meg le volt törve. Élni kell, így beültünk a sarki kiskocsmába. Jobb híjján. Iszogatás közben okosodtunk. Tényleg. Jó volt Dénest hallgatni. De a természet ellen õ sem ér sokat. Sorra ragadoztak le a szemeink. Gyorsan útrakeltünk és megtettük az utolsó adag gyaloglást a Wildner Willáig. Kis házikó a faluszélen. Pont nekünk való volt. Tüzet raktunk, sütögettünk, énekeltünk, iszogattunk. (Szerencsére a WW-ban volt hûtõ is.) Este megjött Elek Matyi is (az öcsém). Éjjel benézett hozzánk a Lakatos házaspár és egy másik házaspár is. (Õket is ismerem, csak most este van és nem ugrik be a nevük. Egyszer majd talán átírom e szöveg ezen részét. Talán.) Jó volt ez az északa. Igazi tûz. Igazi énekek. Jófej emberek. Valamikor éjjel lefeküdtünk. A sok sznob a fûre feküdt, mint az állatok. Én választottam benn egy szinpatikus ágyat. Nem vagyok én mazoista.

Cimkék: 
0