És igen. Eljött a július is. A hajnali levegőben is érződött a július szaga.

Valamikor korán ismételten felkeltünk, de most nehezebb volt árnyékot találni. Így hát egész emberi időben tudtunk reggelizni. Úgy kb. 10 óra tájban. Mivel a nap most is nagyon sütött, ezért kénytelenek voltunk buszra ülni. Ilyen szomorú volt az életünk. Egy busz bevitt Pásztóra, ahol a másfélórás várakozást kitöltöttük egy vásárlással, evéssel és alvással. Jól bevásároltunk. Készültünk az utolsó estére. A huci-pucira, ki-mit-tudra, a záróestre.

Pásztóról a busz elvitt egészen Márkháza bekötőútjáig. És elkezdődött a végső, az utolsó menet, a finálé. Az egykor szörnyen nehéz táskák sokkal könnyebbeknek tűntek, pedig az este miatt csak nehezebbek voltak. Amikor a falusi ember azt mondta, hogy még messze van Szentkút, 3-4 kilométerre, akkor mi közöltük vele, hogy Budapesthez képest nincs messze. Mi meg Budapestről jövünk. „Többnyire” gyalog. Ekkor nézett csak nagyot. Mi meg mentünk, mint a gép. Itt-ott őz ugrott a bokorba. Gyönyörű fennsíkon haladtunk. Az idő egyre felhősebb lett, ami egyelőre cseppet sem zavart minket. Mi csak mentünk, és szinte éreztük Szentkút levegőjét.

És igen. Eljutottunk a legfölső három forrásig. Ez erdészeti terület, itt nyugodtan letáborozhattunk. Itt lehetett zajongani. Igaz kicsit elkeserítő volt a sok szemét. Még lehangolóbb volt, hogy minden rendes fekvőhely tele volt emberi ürülékkel, és azt jelző, különböző szinten elrohadt toalett papírokkal. Hát igen. Az emberi kultúra. Gábor és Bori nagyon otthon érezhette már magát, no nem a szemét és egyéb miatt. Ittunk egy kis Bolerot és vágtáztunk be Szentkútra.

  1. július elsején délután 7-8 óra felé megérkeztek Szentkútra Pestről a szinte gyalogos zarándokok. Két és fél térképet átszeltünk (Budai-hg, Pilis, Cserhát). Sok viszontagságot (napsütést) túléltünk. Egyesek talán le is fogytak pár kilót, mások állítólag híztak. Nehéz táskáinkat leraktuk és szétnéztünk. Természetesen a templomban is.

Aztán bekopogtunk a ferencesekhez. Julián atya nyitott ajtót. Val. nem ismerte meg két Ballánkat. Kicsit értetlenkedett és csodálkozott azon, hogy az ekkor hirtelen szakadásnak indult esőben csupán azt akarjuk megtudni, hogy másnap mikor lesznek misék. És Bori nyaka a helyén maradt. 9 és 1/2 11. Szegény atyának nem esett le, hogy honnan jövünk, mert a zarándokokat fogadó harangszó a mi esetünkben elmaradt.

Az eső nem vette el a kedvünket. Leginkább azért nem, mert elállt. A fák alá be sem jutott. Mi felmentünk újra a forrásokhoz, és kiválasztottunk, egy nagyjából ürülékmentes részt.

[A beszámolómba itt befigyelt egy három-négy hetes írás szünet… De most (2005.08.21.) folytatom.]

Az utolsó este kezdődött meg. Faszedés és tésztafőzés után (mily meglepő) vacsoráztunk. Utána pedig jött a huci-puci. Igaz nem volt benne nagyon sok féle gyümölcs. Csak csokis kekszet tartalmazott, de nekem nagyon ízlett.

Míg főtt a vacsora számháborúztunk, hiszen egy rendes tábor nem lehet meg számháború nélkül. Persze nem volt kedvünk sokat rohangálni, így Matyi vezetésével gyorsan megalkottuk az új játékunkat. Egy kb. 8-10 csúcsból álló gráfon folyik a játék. Két csapat van. Mindenkinek egy-egy bábuja (sertés ill. tyúk pástétom). Mindenkinek van egy száma. Az egyszerűség kedvéért 1 és 10 között. Ezt mindenki maga találja ki, és gondosan megjegyzi. Háromig számolunk és mindenki egyszerre lép egy másik csúcsra. Ha két pástétom találkozik akkor lehet tippelni egymás számára. Aki meghal az lassan visszagyalogol a startpontjára. Ja, nem is írtam, hogy egy-egy májkrém egy-egy zászló. Egy csapat akkor kap pontot, ha mindkét zászló a saját startpontján van. Van még egy-két szabály, de azt majd fakton, ha valakit érdekel.

A játéknak a sötét vetett véget, meg a kész puding. A Ki-mit-tud sem maradhatott el. Majdnem mindenki fellépet valamivel, a maradék 3 előtt. Nagyon családias volt a hangulat, legalább nem kellett nagyon izgulni. Nagyon hangulatos esténk lett. Aztán eleredt az eső. Gyorsan felhúztuk a ponyvát. Ezért elállt az eső. Ember legyen a talápán aki kiigazodik az időjáráson. Mindenesetre én nem bántam, hogy megint elállt. Lassan nyugovóra tértünk. Matyi még elbúcsúzott, mert rohant haza, hogy másnap hajnalban már Pestre sietett. A haverjaival ment valami messzi koncertre.