Azt hiszem szombat volt. Pont búcsú volt aznap. Mi nem a búcsús misére mentünk, hanem még a reggelire. Nem voltak még sokan. Borongós, de szép reggel volt. Lehet, hogy csak azért, mert már a célban voltunk. A mise közben megjött Balláék mamája is, meg Tündi is, meg sok tiszta ruha Borinak, mert ő azért nagyon vágyott arra is. (És ő nem jött haza velünk.) Mise után egyik ferencessel beszélgettünk a kegytárgybolt előtt. Ez csak azért fontos, mert nem sokkal később ez az atya adta össze Tündit és Márkot.
Aztán a borús úton elindultunk az utolsó túrára. Néhány kilóméter az aszfalton a buszig. Ketten maradtunk Gáborral. Kis létszám, de így könnyen megy minden tervmódosítás. A buszra jó sokat vártunk. És vártunk. Közben ettünk. Szemerkélt. Aztán meg nem. Elment egy busz. Mintha a milyenk lett volna. Így hát vártunk. Vártunk. Kijavítottuk a falfirkákat. HeJesírásilag. Aztán vártunk. Végül megjött a busz. Újra a civilizáció felé haladtunk. Két órán belül Pesten voltunk. Elköszüntünk hagyományos módon. Kevesen, de büszkén, boldogan, lelkesen stb. befejeztük a Szt.Laci-Portisch Lajos emléktúrát.
Ennyi volt. Picit pici, picit lusta. Nagyon jó.
Új hozzászólás beküldése