Most vasárnap, immár harmadszor, elmentem úszni. Belevetettem magam a bedencébe és úsztam és úsztam, míg be nem görcsölt a lábam.

Egyedül mentem, mert a lengyel társam megfázott egy kicsit. Egyedül legalább nem dumálom el az időd és tényleg úszom is. Fontos, mert 1,5 óra alatt letudom a heti mozgásomat. Intenzíven kell kihasználni az időt, ha azt akarom, hogy ne legyen nagy hasam, és ne bolonduljak meg.
16:05-kor csobbantam a vízbe. Második voltam, így négy pálya közül választhattam. A leghátsó elég szimpatikus volt. Megmártóztam. Tűz és víz. A két legjobb “találmány”. Úszáshoz kicsit meleg a víz, de jobb mint ha nem volna. Elrugtam magamat a faltól és elkezdtem komótosan úszni. Hmm. Nagyon jól esett. Hamar a végére értem a medencének. Meg sem álltam, megfordultam. A második hossz. Hogy meg nem bolonduljak a sok oda-vissza úszástól számoltam a hosszokat. Eljött a harmadik hossz. Arra figyeltem, hogy jó ütemben húzzon a kezem és a lábam, és hogy ne rontsam el a számolást. Minden más gondolatot kimosott belőlem a víz. A negyedik hossz. Mégse tekeregjünk itt a végtelenségig, gondoltam, és kitűztem egy célt: jó volna eljutni 30 hosszig. Egy gondolat és már meg is volt. Egy lendülettel tovább mentem ötvenig. Mintha csak elszámoltam volna magam, hiszen már itt is volt az ötvenedig hossz. Ha meg volt ötven hossz megállás nélkül, lesz ebből még hetvenöt is. Szépen komótosan úsztam tovább. Föl s alá. Ekkor vettem észre az órát: már vagy fél órája a víben vagyok. Fel sem tűnt eddig.
Kezdett lassulni a számolás. Talán ugyan olyan tempóban úsztam, de valahogy egyre idegesítőbben lassan nőttek a számok. A hetvenötödik hossz. Jó lenne eljutni százig, de inkább tűzzük ki a 80-at először. A mednce közepén eközben ázsiai (kis)papok tanultak úszni. Sosem késő. Lelkesen prónálkoztak. Majd kitűztem a 90-et is. A 90. környékén megjelent egy ismerős fiatal atya. A mellettem lévő sávban úszott.
Már a 94. hossznál jártam amikor nagyot hibáztam. A melettem levő atya gyorsban úszott, én csak mellben tudok igazán. Az önérzetet mégis csak sérti, hogy valaki ott száguld el mellettem. Gondoltam, hogy na majd megmutatom én! Tudva levő, hogy elég erős mellúszásban le lehet előzni egy ímmel-ámmal gyorsúszot. Neki fogtam hát. Eddig komótos tempómat megdupláztam. 6 hosszt úgyis ki lehet bírni, nem kell tartalékolni az erőmet.
Csak hogy a medence közepén a hirtelen megerőltetéstől és a már egy órája tartó megállás nélküli úszástól begörcsölt a lábam. A medence közepén a bal vádlim azt mondta, elég volt. Balaton-átúszás közben ez életveszélyes lehetne! Itt nem volt veszélyes: a medence legmélyebb pontja 1,60 m lehet, sok ember is volt már ekkorra. Ki evickéltem. No most jól megjártam. 6 hosszra a céltól, egy kemény görccsel a vádlimban. Maszíroztam így, nyomkodtam úgy, alig bírtam megmozdítani. Kellett nekem a sietség, a magam mutogatása. (Még akkor is ha csak magamnak akartam magamat mutogatni). Pár perc múlva javult a helyzet, és nagy’ óvatosan leúsztam a 100. hosszt is.
Nehezen ment utána a járás. Nem szeretet kinyúlva lenni a lábam. Majd szép lassan javult. Végül sikerült kellemesen haza sétálni.

Tanulságos egy eset volt. Nem csak mert az bizonyítja, hogy nem lehet azonnal 200 kg-ot kinyomni, edzeni kell. Nem csak mert megmutatta, hogy a sietség megárt. Megmutatta ki vagyok. Már többször ráakadtam erre a tulajdonságomra. Jó is, rossz is. Meg kell ismerni, és a jó érdekében megfelelően használni. Ha belevetem magam megyek mint a gép, míg bele nem pusztulok. Pedig mennyivel szebb lenne minden nap rendesen aludni, szépen komótosan (nem jelenti azt, hogy unalmasan!) élni. Ki lehet húzni a végtelenségig. Ehelyett, ha belelendülök vágtatok előre: szemináriumi honlap, sekrestyénk (mű)tárgyainak fotózása, a diakónuszentelés képeinek rendeslésének rendszerezésének összefogása, stb. stb. Megyek előre mint a gép teljes gőzzel. Aztán elnehezedik a fejem, az ebéd utáni pihenőből alik tudok felkellni, és előbb-utóbb bekerülök a betegszárnyba három napo aludni. Hiba. “A legjobb éppen elég jó.” Félgőzzel nem lehet dolgozni! Talán megoldás lenne, ha a megfelelő ponton magam venném ki szabdságomat. Egy nap alvás, mielőtt e betegosztályra kerülök.
Holnap a focimeccsen kell fényképeznem. Szerdán megyek betegeket látogatni.Csütörtökig mindenképp el kell kezdenem begyűjteni a diakónusok fényképrendeléseit. A héten útjára kéne bocsáatni a szeminárium új honlapját. Ja, és minden nap van négy órám. Nem akarom sajnáltatni magam. Élvezem. A napi egyórás szentségimádással fúszerezbe a napot minden rendben. De ezek a napok is csak 24 órűból állnak. S mikor majd a szentségimádáson is elalszom, akkor már csúnyán hibáztam. Most épp afelé tartok.