A papság felé vezető úton vannak lépcsőfokok. Admisszió/beöltözés, lektorátus, akolitátus, diakonátus. Egykor régen több lépcsőfok volt: ajtónálló, ördögűző, lektor, akolitus, szubdiakónus, diakónus. Az ajtónálló az ajtón állt. A még nem megkereszteltek sokáig csak az ige liturgiáján vettek részt, a prédikáció után el kellett menniük. Ezért voltak ajtónállók. A lektorok olvastak. Az akolitusok vitték a gyertyát, ill. az oltár körül segédkeztek (pl. a bor és a víz odaadása a papnak/diakónusnak). Az akolitusok sem érintkeztek közvetlenül Krisztus szent Testével és Vérével. A szubdiakónus volt, aki már kezébe foghatta az Oltáriszentséget. Vitte a betegeknek, áldoztatot, stb. S utána jött a diakónus. Így mentek a dolgok a II. Vatikáni Zsinat előtti időkben.
A zsinat aztán rendbe kívánta szedni a dolgokat. Eltörölte az ajtónálló idejét múlt tisztségét. Eltörölte az ördögűzést, mint lépcsőfokot a papság felé. (Ördögűző papok ma is vannak!) Meghagyta a lektorátust. A szubdiakonátust és akolitátust pedig összevonta. Ebből lett némi kavarodás. A ministránsok között még ma is az az akolitus aki a gyertyát viszi. Az esztergomi bazilikában is amikor a kispapok teljesítenek liturgikus szolgálatot van két kispap aki akolitus posztot tölt be. Ők viszik a gyertyákat, ők mossák meg a főcelebráns kezét, stb. S ettől szinte függetlenül vannak a felavatott akolitusok. Akik pl. áldoztathatnak.
Ráadásul lektor és akolitus lehet olyan valaki is, aki nem szeretne pap lenni. Ha a plébánián szükség van akolitusra, mert kevés magában az atya, akkor - egyházmegyénként változó kurzusok és feltételek után - fel lehet avatni a közösség egy-két arra alkalmas és érdemesült tagját.

Mit csinál egy akolitus? Mire kap megbízást? Nem egyszerűen olyan valaki akinek áldoztatási engedélye van. Arra kap megbízást, hogy segítse a papság és a diakónusok szolgálatát. Az Oltáriszentség tiszteletét és kiszolgáltatását hivatott gondozni az adott közösségben (természetesen a helyi pappal közösségben). Áldoztathat (amennyiben nincs elég pap és diakónus, aki áldoztathatna), a mise végén - az előkészítő asztalkánál, nem az oltáron - purifikálhat (“mosogathat”) (amennyiben nincs diakónus aki megtenné). Szentségimádáshoz kihelyezheti az Oltáriszentséget (de áldást nem adhat vele). Ez a látványos oldala. A közösséget szolgálja, azt mely minden tagja Krisztus egyetlen Testéből táplálkozik. Osztja a közösség legfőbb táplálékát. A közösség Istennel, közösséget szül a többiekkel is. Az akolitus hivatása így közösség szolgálata, leginkább a szegényeké és betegeké. (“Szeressétek őszinte szeretettek Krisztus titkozatos testét, ami Isten népe, leginkább a szegényeket és a betegeket.”) Istent viszi a betegekhez… Krisztus szent Testében, és a segítő, praktikus tettekben.
Istent vinni az embereknek…

No, persze a gyakorlat, a helyi szokások mindenfélét mutatnak. De nekünk nem azt kell néznünk. Meg kell lelnünk a lényegét. A gyakorlatba ültetésén még talán szabad néha hibázni, de a lelke az csak maradjon meg.

Erre kaptunk 17 megbízást a lateráni bazilikában vasárnap délután. Ezért járunk ötödévben plébánia helyett börtönökbe, kórházakba, leányanyákhoz. A vasárnapi szentmisében már mi áldoztattunk. Istent vittük az emberkenek, hogy mindenki találkozhasson egészen-egészen bensőségesen, közel, személyesen azzal az Istennel, akivel akiért akiben szeretnék élni.

Próbáltam kicsit leírni mi, meg hogyan és mit jelent nekem. Így sikerült. De mit ér a szó, ha nincs tapasztalat.