A hétvégén minden csoport elment „kirándulni”. (Az elöljárók is.) Mi Milánóba repültünk. Egy hűvös hétvégét töltöttünk az észak-olasz, már-már nem is olasz nagyvárosban.
A vizsgaidőszak pénteken véget ért. Nekem már egy héttel korábban. A második félév most hétfőn kezdődött. A kettő között minden csoportnak el kellett menni valahová. Megtámogattak minket fejenként 80 euróval. Voltak, akik Szicíliába repültek, mások lekocsikáztak az olasz csizma sarkáig. Mások inkább Firenzét nézték meg. Az elöljárók Velencét nézték meg. Mi pedig elrepültünk Milánóba.

vanna képek is
A repülő olcsóbb és gyorsabb volt, mint a vonat. Idáig jutott a világ. Péntek este indult a gépünk, egy órás késéssel kb. fél tízkor. Éjfél után értünk a több száz éves milánói szemináriumba. Luxus körülmények között mindenkinek saját szobája és fürdője volt. (Nem is ingyen szállás volt.) Szombaton egész nap várost néztünk. Bejártuk Milánót. Megnéztük Leonardo Da Vinci híres utolsóvacsora festményét is. (Nem könnyű oda bejutni, de mi az olasz Kultúrügyi Minisztérium külön vendégei voltunk. A protekció…) Egy kis vendéglőben ettünk, ahol a pulton Tokaji Szomorodni és fütyülős barackpálinka kínálta magát. Részt vettünk egy furcsa szentlelkes közösség miséjén, majd meglátogattuk Szent Ambrus sírját is, bár éppen zártak. Az esti imaórát egy padon imádkoztuk el. Gigi D’Agosto és néhány választási plakát ellenkezett velünk. Este a hideg milánói éjszakában beültünk egy sörre. Kivetítőn néztük, hogy a Róma kikapott egy nullra az Intertől, s közben ír barna sört ittunk. A kivilágított milánói dóm körül senki sem volt. Ismét csak éjfél után kerültünk ágyba. A vasárnap is hasonlóan telt. Talán még hidegebb volt. Kora reggel állítólag fagyott is. (A hétvégén -2 fok is volt Rómában. Szokatlan hideg ez.) Megnéztük végre a milánói dómot. Ennyi gótikus csipkét és szobrocskát meg tornyocskát még nem láttam egyetlen templomon. Nekem kicsit sokan is voltak. Belül mindjárt jobb. Hatalmas égig érő oszlopok. (Kívülről nem tűnt ilyen magasnak.) Lélegzet elállító látvány. S ha belegondolok, hogy milyen lehetett amikor elkészült. Amikor még sokszor magasabb volt a környékbeli épületeknél. Amikor még az üvegablakokat nem díszítették ki, s a fény átsütött rajtuk. (Most sokat tompít a fényből.) (Egyébként a dóm néhány üvegablakát Hajnal János készítette.) Milyen lehetett, amikor még nem voltak ilyen szürkék az oszlopok. Elképzelem, ahogy az egyszerű ember a kis földszintes sötét házacskája után belépett Isten házába. A hatalmas fehér oszlopok között vakítóan besüt a hajnali napfény… A gonosz manók, kutyák, ördögök s egyéb lények mind kint maradtak megkötözve a dóm csipkéi között. Részt vettünk a nagymisén. A hívek részvételét nem egészen segítette elő. A turistáktól zajos templomban többszólamú kóruska énekelt. Az öreg kanonokok meg hol olaszul, hol latinul mondták a mise szövegét. Érdekessége egyébként Milánónak, hogy nem egészen olyan a mise menete, mint bárhol máshol. Nem a római liturgia szerint ünneplik a szentmisét (mint ahogy mi is tesszük). Különcök. Történt ugyanis, hogy az első néhány században nagyon nem volt egység a különféle rítusok között. Területenként változtak a szokások és előírások. Keleten a szír-antióchiai és az alessandriai rítus különféle változatai terjedtek el. Ezeknek a hagyatéka az ortodox rítus, valamint a II-IV. századi egyházszakadásokból maradt közösségek rítusai. Nyugaton sem volt egységes rítus. Ott volt az afrikai liturgia, ahol már a 250-es évektől a latint használták. Közvetlen iratok nem maradtak. A gall liturgia a IX. századig élt. Akkor Nagy Károly bevezette a római liturgiát (ami nem maradt azért mentes a gall liturgia hatásaitól). A hispán liturgia a VI. századra érte el igazi formáját. VII. Gergely egységesítésének áldozata lett e rítus, bár Toledo araboktól való felszabadítása után (1085) tovább élhetett 6 plébánián e rítus. A II. Vatikáni Zsinat után nekiálltak a régi liturgia felújításának, megújításának. 1988-ban kiadták a hispán misekönyvet az Katolikus Egyház jóváhagyásával. Lassan-lassan alakult ki csak az, hogy mindenütt a Messale Romanum-ot, a római misekönyvet használták. Maradt még az ambrusi liturgia. (Sajnos nem tudom, hogy mondják magyarul: liturgia ambrosiana.) A 397-ben meghalt Szent Ambrushoz kötik, bár nem ő írt le minden szót. Milánóban élt s halt szent Ambrus, így ez a liturgia ott élt. Ugyan a IX. századtól a római liturgia erősen rányomta bélyegét, de megmaradt. 1976-ban adták ki az új misekönyvüket. Jelenleg nincs nagy különbség a liturgiájukban. Minden olvasmány előtt a felolvasó áldást kér a miséző paptól. A Miatyánk utáni „köszöntsétek egymása béke jelével” náluk közvetlenül a felajánlás előtt van. A mise végén pedig a „mennyetek békével”-re a válaszuk: Istennek legyen hála, kyrie eleison, kyrie eleison, kyrie eleison. Ilyen apróságok, de ez pont elég ahhoz, hogy szegény felkészületlen hívősereg ne tudja, mikor mit kell csinálni. Bocsánat a kis kitérőért. Ott tartottam, hogy részt vettünk a szentmisén. Utána bejártuk a dómot. Láttam ott magyarokat is. A Germanicum et Hungaricum néhány növendéke szintén Milánóba utazott a hétvégére. (És a ryanair római járatán magyar volt a pilóta.) A milánói dómban van eltemetve Borromeo Szent Károly is. A nagybátyja tette érsekké, és több apátság elöljárójává, hogy jól jövedelmező birtokai legyenek. Ez akkoriban nem volt túl meglepő. Erre ez a Károly kitalálta, hogy ha már bíboros, tenni kéne a hívekért valamit. Olyan jól sikerült neki ez, hogy különösen jóban lett az Úrral, s ezért szentté avatták. Aszott öreg teste ott fekszik a dómban, de ő odafönn nyughatatlanul dolgozik azért, hogy minél többünk rátaláljunk Istenre. A fejenként 80 eurót eddigre már elköltöttük, ezért csupán hamburgert ettünk ebédre. Stílusosan kólát szürcsöltünk a dómot bámulva az ablakon át. Este nyolcra már itt voltunk Rómába. Vacsorára benéztünk Luca Paoloni (az egyik csoporttársam) szüleihez. Ingyen vacsora és sokkal jobb, mint a hamburger. Összességében jó volt ez a kirándulás. Milánó rendezett város. Rómához képest kifejezetten tiszta. A 3 metrója éjfél után is jár még egy fél órát, és kerékpárt is lehet vele szállítani. (Egyébként, 1 euró (kb. 270 Ft) egy jegy, ami 70 percig érvényes mindenre.) A hideg engem annyira nem zavart, a többiek majd összefagytak. Csak hát sokkal szívesebben mentem volna fel a Gran Sasso (Nagy Kő) nevű nemzeti parkba. Egy kis házacska a hegyoldalban, ahol magunk sütünk-főzünk. Este hosszan társasozunk és beszélgetünk. Közösségibb is, olcsóbb is, melegebb is. Mindegy, ez az én bajom.
itt vannak még képek