Az elmúlt héten a zenei életem megugrott. Sajnos errefelé nem sok van belőle, így minden változásnak örülünk.

 Először jöjjön a panaszkodás.
Az olaszok nem szeretnek próbálni semmire. A rögtönzés az életük. Nem szeretik a tényleges igényességet, csak a külcsínre adnak. Én oboázom. Az oboa nem a rögtönzés hangszere. Ő a hangszerek királynéja. Legalább egy hétig minden nap gyakorolnom kell egyszerű kitartott hangokkal ahhoz, hogy utána kezembe vehessek egy kottát. Ha játszani szeretnék, akkor tíz perccel korábban beáztatom a nádat. Majd előveszem, kitörölgetem a hangszert. Kezdek pár perc gyakorlattal. S első lépésektől jó 15-20 perccel neki lehet állni egy darabnak. S akkor gyönyörűen szól. Ezt képtelenek kivárni az olaszok, így keveset oboázom. Nincs kinek, miért, mikor.
Az énekkarunk összeterelt 30 emberből áll. Köztük van aki tud énekelni, s akad olyan is aki szeret. Olyan alig van, aki szeret és tud is. Csak kínlódunk. Hatan vagyunk a basszus szólamban. Rajtam kívül van még egy srác aki tud énekelni. A másik négy eldöcög valahogy, ha elég hangosan éneklünk a fülükbe. De legalább kb. lelkesek, az is ritka minálunk. Ritkán jutunk el a hangoktól a zenéig.
Pedig a karmester kispapunk nagyon jó. Saját zenekara volt. Azt rúgott ki, akit akart. Nem figyelt, kirúgta. Most velünk kell bajlódjon. Megpróbál mindent: viccelődik, magyaráz, báboz, ugrál, bármit, csak hogy zene szülessen.
 
A panasz után jöjjön egy kis ujjongás.
Találtam a postámban egy kottát. Jo. Petraloysius Praenestinus (1525-1594): Ave Regina coelorum. Hmm. Nem értettem. Aztán Sergio (a karmesterünk) mondta, hogy a gregorián szakkör szeretné ezt elénekelni, de kéne egy basszus. Kisült, hogy kb. 6-an fogunk énekelni 4 szólamba. Kis kórus, de lelkes. Segített is egy este megtanulni a részemet. Nem vészes. Meglátjuk mi lesz belőle, amikor majd együtt lesz a négy szólam. Gyanús, hogy egymagam leszek basszus. Juppé. Igazi zenét fogunk művelni.
 
Gabriele Paganin, az elsős csoporttársam, lelkesen orgonázik. A csoport misékre szeretne mindig valami furulya-orgona darabocskát. A probléma vele is az, hogy szeretne egyetlen próbával zenét csinálni. De legalább az egy próbával hajthatatlan. Egyelőre lelkes. Képes rámtörni az ajtót, csak hogy próbáljunk.
A múltkor adtam neki egy vidám kis darabot, amit ezelőtt sok évvel furulyáztam. A lényeg az volt, hogy a kíséret legyen egyszerű s a furulya szólam nehéz. (Sajnos szinte minden kottám a fordítottja. Vagy minden nehéz.) Gabrielenek megtetszett. Már kétszer próbáltuk közösen, de ő másik 3-4 alkalommal gyakorolgatta. Nem adja fel.
Nehéz vele, hogy elektromos orgonázik, nem pedig zongorázik. (Az orgonában nincs sok hangsúly.) Még nagyobb gond, hogy soha nem játszott másokkal együtt. Megszokta, hogy akármelyik Bach etűdben ott lassít, ahol éppen nehézsége támad. Tudja a hangokat, de itt-ott lassít. Amikor ketten vagyunk, ezt nem lehet. S megint egy jó idő, mire zene lesz belőle. Meg kell magyaráznom, hogy a dallam nem mindig az ütem első negyedével kezdődik. S van, hogy a furulya átadja a dallamot a kíséretnek; figyeljen arra, ne csak számoljon. Lassan-lassan. Próbálom tovább adni azt, amit hosszú évek alatt tanítottak meg nekem. Ki kell javítanom hibáit, de lelkesítenem is kell, nehogy idő előtt feladja.
Nem lehetetlen. A múltkor több soron keresztül sikerült zenét teremtenünk. Igazi, közös zenélés volt. Figyeltem rá, figyelt rám. Sokkal több született mintha egy magnóra felvett furulya szólamot visszajátszanánk a kísérettel. Igazi zene volt. Aztán a lap alján minden szétesett. Van remény! Talán ő is megérezte azt a többletet.
 
A harmadik ügy egész apróság. Szinte csak vicc.
A szemináriumban van négy előénekesünk. Ők éneklik miséken a nehezebb énekek versszakait, a nép csak a refrénbe száll be. Ők éneklik elő a zsoltárokat, vagy a mise állandó részeit a gregorián dallammal. Az egyikük kihalt. (Folytonos torok bajai vannak.) S a többinek sincs sok hangja. Nem énekelnek rosszul, de még a mikrofonnal sem hallatszódnak eléggé. S, ha Sergionak vezényelnie kell, alig maradnak ketten. Ilyenkor kérnek segítséget. Általában a felsőbb szólamokból jelentkezik valaki. A múltkor nem jelentkezett senki. Én nyertem meg az egyszeri állást. Én, a szeminárium legbasszusabb basszusa. Örült a fejem, mert végre rásegíthettem az éneklésre. Persze együtt kell énekelnünk, nem elnyomva a másikat. Szerintem a szokottnál jobb volt a vasárnap reggeli éneklés. (Reggel hétkor énekeltünk négy szólamban. Izgalmas.)
Kis vasárnap reggeli szórakozás volt.