Hosszas dulakodás után, azt mondtam az Úrnak, hogy jó. Legyen, ahogy szeretnéd, még ha ez hirtelen nagy váltással is jár. Nem azon folyt a vita, hogy hív-e vagy sem. Az csak látszat kötözködés volt, hogy ne kelljen változtatni. De végül kimondtam.

S ezzel megpördült a világ. Azt hiszem eddigi életem legszebb, legboldogabb, legbiztosabb, leg leg leg napjaimat élem. Jöjjenek példák, hogy miben nyilvánul ez meg. (Nem fontossági sorrendben.)
(Elég furcsára sikerült ez e bejegyzés. Nagyon nehéz leírni ami most bennem megy.)
 
Szinte minden percre igaz, hogy egy olyan öröm van bennem, hogy nem tudok mit kezdeni vele. Szíjjel akar feszíteni. Ki akar pukkasztani. Nem tudok nyugodtan megülni a fenekemen. Fölfordította hétköznapjaimat.
Nem idegesítenek az olaszok, bármit csinálnak. Én is hülyéskedem velük az ebédnél. Hiszen az Úrral megegyeztük. Hozzá képest semmi sem számít!
Rendszeresen rám jön a találkozhatnék a Főnökkel. Ilyenkor rohanok a kápolnába. Ugrálnék futtás közben, ha nem lennének erre mások is. Az elmúlt napokban napi háromszor biztosan benéztem egy tíz-húsz percre. Annyira, de annyira jó. Mindig is szerettem a kápolnában imádkozni, de most rosszul érezném magamat, ha nem mehetnék. Csak az a baj, hogy néha mások is vannak ott és akkor nyugiban kell ülni.
Reggelenként, már öltözködés és fogmosás közben, a napi evangéliumról elmélkedem. Így, mikor a szentmisén olaszul elolvassák, már minden részletét ismerem. Egy időben próbáltam ezt, de nehezen ment. Most estig nem megy ki a fejemből. Estére pedig el szoktam felejteni az aznapi evangéliumot. Most elismétlem minden gondolatmenetét a szentleckének is. Bennem él, és mozog. Egész nap. Olyan jó érzés.
Ja, fel tudok kelni reggel. Csörög az óra, megvárom míg újra csörög, aztán fel kelek. Most mit szenvedjek az ágyban? Egy kis gondolat és tovatűnt az álmosság, lehet örömmel kezdeni a napot.
Csütörtökönként igeliturgia van, a vasárnapi olvasmányokkal. Majd az egyik elöljáró tart róla negyven perces fejtágítást/elmélkedést. Aztán mindenki maga átelmélkedi, s hétfőn beszámol a csoporttal. Az okos elöljárót ált. nehéz végighallgatni. Az elmélkedés a vasárnapi evangéliumról érdekes, néha kicsit küzdelmes szokott lenni. Most? Úgy kell kordában tartani a Szentlelket, hogy rendbe szedjük a gondolatokat. A Szent Szöveg él, és üzen, annyira amennyire még soha.
A miséken, szentségimádások elején szánalmasan éneklünk. (Legalábbis aszerint aki rendszeresen hallgat minket.) Sokszor inkább gyászindulóhoz hasonlít a Dicsőség. Most is ugyanúgy éneklünk, de nincs mit tenni számomra újra igazi dicsőség a dicsőség és a szent vagy szól, mint az égi seregek.
Minden nap oboázom. Hogy jön ez ide? Az itt a baj, hogy nem lehet senkivel sem próbálni. Ahhoz, hogy magamban zenélgessek és gyakorolgassak, ahhoz nagyon-nagy erőre van szükség. Most csak úgy dől a hang. Egy-egy ütemet rendesen akár tízszer is megnézek, hogy jól szóljon az egész, majd egyszer. Kitartóan kitartott hangokkal kezdek.
Szentségimádásra jövet menet úgy kell magam visszafogni, mert már-már rohanok. És inkább nem nézek senkinek az arcába, mert úgy rámosolyognék, hogy nem tudná, mi bajom van.
Szinte teljesen állandó felfokozott lelkiállapotban vagyok. (Hosszú távon nem tudom jót tesz-e a szervezetemnek.) Csúnya ez a „felfokozott lelkiállapot” kifejezés. Fönn járok a magasban és senki nem tud lerántani a bánatba. Úgy kellett vigyázni magamra, hogy kórházban kultúráltan viselkedjem. (Szerda este volt csak egy zűrösebb két órám. De aztán az Úr öröme nyert.)
Csütörtök este a nagy szentségimádást a befejező imaórával fejezzük be. Szánalmasan vékony hangon énekelnek az előénekesek, a kórus meg üvölt. Felét latinul, felét olaszul énekeljük. Jaj. Még így azért szoktam szeretni. Most alig bírtam nyugodtan állni a sok csöndes és lassan mozgó esti kispap között. Az arcomra erőszakkal sem tudtam a szokott kissé fáradt és unott arckifejezést ráerőltetni. Sorról sorra hasította belém az egész. Ide lehetne írni az egészet. Talán a végére majd betűzöm.
 
Furán hangozhat ez az ujjongás, de tényleg ez van bennem. Ezt kaptam ajándékba. Nem tudom, hogy voltam-e valaha ilyen boldog? Egy-egy pillanatra igen. Egy-egy nagyon nehéz nap után, amikor elpanaszoltam minden bajomat a sötét kápolnában az örökké virrasztó Urunknak. Akkor lassan-lassan megvigasztalt és eltöltött örömével. Négy napon át, rendíthetetlenül. (Leszámítva azt a két órát szerdán.) Szétvet a boldogság. Csak hálát adni tudok, ujjongani, és sorra imádkozni a többiekért.
 
Furának fura, de ez van. Az Úr nagy ajándéka. Azt hiszem most nagyon megtaláltam, merre van az arra. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne kéne minden nap keresni az Úr rövid távú és hosszú távú akaratát velem. Mindig nyitott szívvel kell figyelni rá. De most valahogy könnyebben megy.    
 
Persze ez még nem feltétlen és kényszerítő módon igazolja döntésem helyességét. (Bár szerintem igen nagy valószínűséggel.) Vagyis ez még nem jelenti autómatikusan, hogy jezsuita leszek. Én szeretnék, és azt hiszem Úr találta ki az egészet. De még hosszabb út vezet el odáig.

 

3 comments

Default avatar
Anonymous
2008, április 5 - 14:35

Hát, Lacikám, azt hiszem, ezt hívják szerelemnek:)

Bégi

Default avatar
Béla
2008, április 5 - 15:08

irigyellek az a helyzet.
remélem sikerül... biztosan sikerül!

tartok tőle hogy ha egy napon hazajössz, te leszel a legjobb papjaink egyike :-)

Default avatar
Anonymous
2008, április 5 - 21:39

Nagyon örülök a boldogságodnak.
Valamilyen megmagyarázhatatlan szívdobogás tört rám, mikor megláttam leveled címét ("Mégsem szentelnek"). Mikor elolvastam, miért nem szentelnek ősszel diakónussá, lehetőleg még gyorsabban kezdett verni a szívem.
Szent Ignác gyakran figyelmeztet, hogy vizsgáljuk meg a bennünk lévő vágyakat és figyeljünk az érzéseinkre - nagyon megható volt olvasni, hogy most éppen milyen érzelmek munkálnak benned... Hálát adok Istennek a benned lévő örömért, ujjongásért és boldogságért. Imádkozom, hogy Jézus, akinek nevét a Társaság viseli, adja meg neked mindazokat a kegyelmeket, melyekre most a leginkább szükséged van!
Mihalkov Ferenc

Új hozzászólás beküldése

Plain text

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <b><i><em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.