Ugyan októberre ki volt tűzve a diakónusszentelésem, de előreláthatólag nem fognak szentelni, mert szeretnék jezsuita lenni. Ez bizony többeket meglepett.

Akármennyire meglep, nem új keletű ötlet. Isten már több mint két éve mondogatta nekem, csak én nem álltam kötélnek. Nem bíztam abban, hogy ő mondja, hogy azt mondja. De sok-sok imádság és beszélgetés után annyira kititsztult a dolog, hogy rááltam a dologra. Döntöttem hát, s az Úr hívását követve szeretnék jezsuita lenni.

Persze nem minden ilyen egyszerű. Hiszen nem elég, hogy én úgy gondolom, hogy az Úr hív. Meg kell ezt beszélni a Renddel is. Meg kell ismerkednünk egymással és mindenek előtt az Úr akaratával. Aztán kiderül, hogy mi merre hány méter. (Ha kiderül, hogy Ő nem jezsuitának akar, akkor én semmiképpen sem szeretnék az lenni!)

Mi fog most történni?
Szeretném befejezni ezt a tanévet, mert így befejezem a teológiai alapképzést. Aztán elindul a felvételi eljárásom. Meglátjuk. Csak az a fontos, hogy az Úr akarata legyen meg.

Addig a legfontosabb marad az, ami eddig. (S marad mindig.) Az imádság és az Úr útjának keresése. Nap mint nap.

Szívesen elmesélném döntésemet részletesebben is, és azt az örömöt amit után kaptam, de be kell látnom, ez a hely nem a legalkalmasabb erre. Ha valahogy tudunk beszélni személyesen, ezt-azt még szívesen elmesélek. (Ezt-azt, hiszen valamit nem lehet elmesélni.  )