Mindig is féltem egyedül a sötét erdőben. Kettesben már szeretem éjjel is az erdőt. Egyedül viszont többször inkább lefeküdtem aludni sötétedés után, hogy ne kelljen az éjjeli erdőben barangolni.

A múlt héten boróka rétegtábor volt Drégelypalánk mellett. A fiú-lány nap alkalmából a fiúk felmentek a várba. Nekem még be kellett fejeznem az újságot. Sötét lett mire elkészült. Fel kellett vinnem az újságot a várba.

Összepakoltam és elindultam föl a várba. Este volt már. Sár is volt, mert a délután rövid, de tömény vihar csapott le a környékre.

S ekkor történt meg a csoda. Bár énekelve, de minden komoly félelem nélkül fölbotorkáltam a várba. Magam is meglepődtem. Megtört a jég. Sosem értettem miért féltem, de féltem. Most nem. Csak mentem a békés sötét erdőben. Persze ha belebotlottam volna egy vaddisznóba, akkor lehet, hogy nem így alakult volna a történer.

Este tizenegy lehetett mikor fölértem Drégely várába. Csodálatos volt. A romokat már ismertem, így biztos lábbal járhattam a falakat. A nyaram egyik legszebb csillagos egét láttam itt. A csillagos ég mellé párosult egy majdnem körpanoráma sok-sok település ezernyi fényével.

Miután mindenki lefeküdt én még felmentem a falakra s ott imádkoztam egyett.