<!--  
	@page { size: 21cm 29.7cm; margin: 2cm }  
	P { margin-bottom: 0.21cm }  
-->  
</style>  </meta></meta>

Van nekem egy zseblámpám, ami már legalább húsz éves. Talán még nálam is öregebb.

Ma mentem el érte a Vértesbe. Elkezdem inkább elölről e történetet.

 

 

Édesanyám hosszú éveken át használt egy lapos elemmel működő zseblámpát. Mivel elkezdtem vezetni, ezért szükségem lett zseblámpára. (Legalább a vezetőnél legyen a táborban.) Így idővel valahogy hozzám vándorolt az a zseblámpa.

Mikor már én is több éve használtam eljött a Remetei Regnumi Nagytábor. S egy napsütéses délután egy ismerős apuka megszólított. (Egyik első táboromban még a nyakában ültem, később a lányának voltam a vezetője.) Tehát ez az apuka ránézett a zseblámpámra és örömmel kiáltott fel, hogy egykor volt neki egy ugyan ilyen zseblámpája. Majd közelebbről megvizsgálva a lámpát így szólt: „Jé, neked is itt tört le egy darab belőle? Én is pont egy ugyan ilyen fémdarabbal pótoltam.” No, nekem ekkor már kezdett gyanús lenni. Céloztam is rá, hogy a lámpa eredete számomra ismeretlen. De ő csak legyintett, hogy ó, az már nagyon régen elveszett. Egyébként is – mondta – abba benne volt a monogramom rózsaszín körömlakkal. Ezzel fény derült a nagy kérdésemre, hogy ugyan már mit jelenthet az az „Sz P” , amit valaki rózsaszín körömlakkal belefestett a lámpámba. Gyorsan nyitottam ki a zseblámpát, hogy Sz. P. is lássa, ez bizony az ő réges-régen elvesztett lámpája.

Megengedte, hogy továbbra is használjam. Én mint kincset őrzöm, de azért használom. (Hiszen akár milyen értékes is, mégis csak az a lámpa élete, hogy világítson.)

Most nyáron is ott voltam egy táborba, ahol Sz. P. lánya is ott volt. Egy éjjel felfordulás alatt ott maradt a sötét erdőben. Másnap sem találtuk meg. Ott maradt a Vértesben.

De egy ilyen lámpáról nem lehet csak úgy lemondani. Túl élt már sok mindent, s így vesszen oda? Azt már nem. Tegnap – egy hónappal az elvesztése után – egy barátommal kivonatoztunk Szárligetig, s onnan kerékpárral közelítettük meg az egykori táborhelyet. S láss csodát, öt perc alatt meglett a lámpa.

Most letisztogatom, s új elemet rakok bele, hogy szolgálhasson még sokáig. Tudom a mai LED-es lámpák sokkal erősebbek, s kevesebbet is fogyasztanak. De ennek a lámpának története van. Sok mindent jelent s jelképez nekem. Legtömörebben azt jelenti, hogy szolgálat. Csöndes, állandó, fáradhatatlan szolgálat. Ha kell más kezében, ha kell más mesében, de mindig, s lázadó szó nélkül. Kicsit kopottan, öregesen, úgy ahogy tudunk.