Lassan vége a főszezonnak. A fényképezőgép „munkaeszköz”. A nyáron nem csak fejlődött a felszerelés, komolyabb rongálódások is értek.

Ezen a nyáron is csináltam több ezer fotót. Magamtól vagy kérésre, a dokumentálás vagy a művészet kedvéért, egy géppel vagy többel, pár órán át vagy egy hétig, szép időben és szakadó esőben.

A képeimet A képeim alatt lehet megnézni. (A legjobb képeim válogatása itt van.)

A nyarat Zágrábban kezdtem. Rómából hazafelé beugrottam pár napra, mert horvát barátaimnak volt a szentelése. Ott csak a szentelés utáni olaszokkal közös programokon kellett pár fotót csinálnom. Az egyik legszebb része az volt, amikor felmehettünk a zágrábi Szent László Bazilika tornyába. Éppen felújítják, s a munkások liftje vitt fel bennünket nagyon-nagyon magasra. Nem mondom, hogy nem volt tériszonyom, de a látvány megérte.

Voltam a Vakondok táborában. Ugyan már réges-régen nem vezetem őket, s évről évre úgy tűnik, hogy nem tudok táborba menni velük, mégis ott lehettem. (Nálam senki sem volt több vakond táborban. :) ) A szokás kedvéért végig fényképeztem a tábort, hogy majd mutogathassanak valamit az unokáiknak. (Erről megint lesz majd egy kis vetítés is.)

A platán, a hárs és a kőris rétegtábor után most ott voltam a boróka rétegtáborban. Alig negyven vezetettel ez egy kedves kis tábor volt. (Már-már azt mondom, hogy ez egy ideális tábori létszám.) Természetesen nagyon jó volt.

Ide fotósnak hívtak. Az a jó ebben a munka körben, hogy mindenhol mindig ott lehetek, de nem kell minden pillanatban fotózni. (Csak mindig készen kell rá lenni.) Egy picit szinte mindent kipróbáltam. Segítettem sátrakat verni, főzni (ó az a lángos…), mosogatni, újságot szerkeszteni, árkot ásni, stb. A közös munka közben lehet igazán jól ismerkedni, beszélgetni. Így volt időm megismerkedni vezetőkkel és vezetettekkel egyaránt. S az erdőben sétálva remek kérdéseket is fel tudnak tenni, burkoltan vagy burkolatlanul, Istenről, Egyházról, világról.

Erre a táborra alakította át egy barátom a régi, talán katonai, ládikámat. Ebből lett a fotós „táskám”. Cipelni nehéz, de ha belerúg valaki, akkor csak az illető lába törik el. Jól is jött mikor három napon át szakadt az eső. Benne biztonságban volt a felszerelés. Csak akkor nem örült a gépem, amikor esőben – bár esernyő alatt – elővettem. Nem maradhatott három nap fénykép nélkül.

Az utolsó nap ért némi kár. Míg megjártam Drégely várát vagy háromszor, addig a nagy rohangálásban egy-két apró kupak és betekintő műanyag darabka elveszett. Este pedig – valószínű amikor elcsúsztam a sötétben a nedves füvön – leesett az objektívem napellenzője. Reggel találták meg összetörve. Ráadásul nem is könnyű beszerezni ezt a kis vacakot.

Következő fotós megbízatásom egy esküvő volt. Sosem fényképeztem még teljes esküvőt. Reggel tíztől másnap hajnali kettőig szolgálatban voltam.

A templomi rész nehezen ment, mert igyekeztem eltűnni szem elől, s egy templomban amúgy is mindig sötét van. Utána könnyed kikapcsolódás volt a köszöntéseket és a családot fotózni. Majd az ifjú párral ebédelhettem, míg töltődtek az akkumulátorok.

Délután felmentünk a Citadella mögé. Van ott egy szép virágos kert, s ott fényképeztünk. Erre készültem a legtöbbet, mert ilyet még sosem csináltam. Még jó, hogy ott volt még két segéderő, akik kreativitásukkal és vidámságukkal nagyon sokat segítettek. Nekem csak a fényképezésre kellett koncentrálnom. Jó mulatság volt.

Egyenest a családi vacsorára siettünk. Majd jött a buli, a torta, a menyecske ruha, stb. Egészen hajnali kettőig. Közben folyton cseréltem az akkumulátorokat (gépben és vakuban egyaránt). Egyik töltött, másik fogyott. Munkás menet volt. Nagyon látszik a fotókon is, hogy a végére elfáradtam. Az a buli ott a Citadellán nagyon jó volt.

Még egy nagy menet volt a Regnum Sziget. (Van ám neki oldala is: http://regnum.egykattintas.hu/) Már tavaly is ott voltam, s ennek az utolsónak is fotósa lehettem. Első este még gyönyörű háttér előtt zenéltek az együttesek, de a szél erősen megcincálta, így a fényképezés is nehezebb lett. Csak fel-fel villanó fények voltak, úgy pedig nehéz. De legalább bárhova odaállhattam s próbálkozhattam.

Dübörgött a zene, folyt a sör. S a jó hangulatú már-már őrjöngő tömegből volt, hogy odajött hozzám valaki, s a következő pár számot átbeszélgettük. S nem ám a sörök minőségéről, hanem Istenről, az élet értelméről, a jövőről. Itt igazán nem számítottam ilyen komoly beszélgetésekre. Aztán folyt tovább a buli.

Itt akart egy pillanatra leállni a szívem. Az ütemesen ugráló-táncoló tömeg alatt mozgott a pajta padlója. A hatalmas hangfalakat hiába fogták ketten, mégis húsz centiket ugráltak. S kiderült, hogy a felső gerendák is csúnyán mozognak. Ott volt fenn ugyanis az SB-800-as vakum. Nagyokat villant s azután lebucskázott több mint két méter magasságból. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Aztán gyorsan úrrá lettem magamon, hiszen mégis csak egy vaku, semmi több. Az elemeket csak másnap sikerült megtalálnom. Külső sérülés nem volt rajta. Beletettem a pótelemeket, s láss csudát villant, ahogy kellett. Egyedül az őt tartó talp sérült meg komolyabban. Huh.

*

Most már vége az idénynek. Itt ülök a gép előtt, rendezgetem a fotókat. A tisztes utómunka több időt is elvesz mint a fényképezés. (Ezért spórolom le túl sokszor is.)

Készítettem több ezer képet, aminek sokan örültek. Készítettem pár tucat képet, aminek én is örülök. Kaptam egy remek fotós ládikát. S elveszett vagy eltört egy napellenzőm, egy vakutalpam, s két másik műanyag vacak. Belefér.

Többen kérdezték „és nem félted ezt a drága gépedet?”. Dehogynem. De azért van a gép, hogy fényképezzek vele. Ha esik, akkor esőben. (Fölé rakok egy esernyőt.) Ha sár van, akkor sárban. (Majd óvatosan letörlöm egy ronggyal.) Ha ugrál a gerenda, akkor legközelebb óvatos leszek és jól odakötöm. Most azért van ilyen remek fényképezőgépem, hogy a páncélszekrényben pihenjen? Hiszen csak (!!) egy fényképezőgép, akármennyire is szeretem. Az abszolút fontossági listán nagyon hátul van. (Még ha néha elfelejtem is.)