Tizenegy munkanappal a hátam mögött már tudok ezt-azt mesélni a kórházról. Bár még nem volt rendes ügyeletem, nem dolgoztam a kardiológián, és nem szállítottam exitet.

Az első két hétben az egyes reumatológián voltam egy másik Lacival. Ezen a héten a főépületben az ortopédián vagyok megint csak egy másik Lacival.

 <p style="margin-bottom: 0cm">A legrosszabb dolog a munkában &ndash; eddig &ndash; hogy negyed hatkor kell kelnem és fél négyig talpon vagyok. Jobb napokon &ndash; mint pl. a mai &ndash; délután aludhatok pár órát. A munka dandárja nyolc és tizenkettő között van. De még reggel sem szokott látszani, hogy mit tartogat az aktuális munkanap. Volt, hogy ketten is alig győztük. Ma viszont összesen négy beteget kocsikáztattunk meg. (Bár az egyik emelgetős fekvőbeteg volt.)</p> <p style="margin-bottom: 0cm">&nbsp;</p> <p style="margin-bottom: 0cm">A betegszállító fő profilja járóképtelen vagy alig járni tudó betegek szállítása. (Gondolom ez még nem olyan meglepő.) A betegeket kell elszállítani a megfelelő kivizsgálásra és/vagy kezelésre. Sokszor fölsegítjük őket a röntgen asztalra, másutt csak ott hagyjuk őket a kezelő előtt. Sokszor mi is várakozunk velük tíz, húsz, ötven percet. Volt, hogy elvittem kávézni is a pácienst.</p> <p style="margin-bottom: 0cm">A munkánkhoz tartozik a különféle vizsgálati üvegcsék (vér, vizelet, stb.) laborba szállítása is, valamint a föld alatti gyógyszertárból egy hátizsákra való gyógyszer és gyógyhatású készítmény hetenkénti felszállítása is. De cipeltem már vaságyat, számítógépet, függönyöket, tonereket, leleteket is.</p> <p style="margin-bottom: 0cm">A legjobb általában a betegek szállítása. Persze akkor, ha csak be kell segíteni az ülőkocsiba. (Jó ülőkocsit keresve is nehezen találni a reumán.) Ilyenkor míg tolom a röntgen felé majd amikor várakozunk, addig beszélgethetünk. Én vagyok a tíz-ötvenperces kéretlen lelkigondozó. A többségében idős betegekkel nagyon jókat lehet beszélgetni. Én lelkesen köszönök nekik, kérdezek ezt-az, s akkor megindul a mesélés: Huszonöt, sőt ötven éves házasságok. Kilenc dédunoka. Nagyon jó, bár kissé zsugori, második férj. Az egyedüllét nehézségei. A szomszéd asszonyt vigasztaló néni (férje bántja). Az élet örömeinek és szörnyűségeinek kimeríthetetlen tárháza. Budapestről, Budakalászról, Kistarcsáról vagy a csodálatos Mátra-alajából.</p> <p style="margin-bottom: 0cm">Láttam már vizsgálat végére kiviruló arcokat. (Bár vannak rendes betegek, akik a kórteremben is vidámak.) Egy-egy kedves köszönés és szó nem csak azért jó, mert lényegesen megnöveli a hálapénz valószínűségét. Hanem, mert ha a találkozom egy régebben szállított betegemmel az mindig fellelkesül ha meglát és messziről vidáman üdvözöl. S ezzel feltűnés nélkül szebbé teszik ezt a sokszor igen nehéz világot.</p> <p >Vannak munkatársaim. Az öltözőben szoktunk beszélgetni egy kicsit. Nagyon rendes és barátságos emberek. Jó szívvel fogadtak és tanítgatnak. Persze mindenkinek meg van a maga furcsasága, hiszen nem vagyunk mi tökéletesek. Tíz-húsz-harminc év a betegszállításnál, megszámlálhatatlan ügyelettel és exittel két marék pénzért, nyomot hagy az emberekben. Nem mindig kedvesek, nem mindig jófejek, de jóban vagyok velük (is).</p>