Decnyolc

A Regnum főünnepére; december nyolcadikára (Szűz Mária szeplőtelen fogantatása) évek óta nem tudtam elmenni. Pedig egyesek szerint „regnumi az, aki ottvan mindig decnyolcon”. Jó-jó, nem rám gondolt. Én kivétel vagyok.
Olyan volt ez az ünnep is mint az egész Regnum. Van még mit csiszolni rajta. Sőt, talán csákánnyal kellene erről-arról nekiesni. Én így is nagyon szeretem. Sokat voltam már távol a Regnumtól és nem sok mindent csináltam érte. A vérem mégis regnumi. Az is marad mindig.

Az ünnepen ott volt nagyon sok ember. De hol maradt még az a rengeteg? Nekik nem jelent semmit a közösség, a közös ünnep, vagy Mária? Ott volt viszont százvalamennyi regnumi, akik hosszabb-rövidebb felkészülés után most tettek fogadalmat. Százvalamennyi. (Kár, hogy nem volt annyi gyertya.) Persze a liturgiához sincs köze a Regnumnak. (De legalább nem szándékosan „eretnekek” mint a jezsuiták, hanem egyszerűen csak buták.)
Szentmise. Prédikáció. Fogadalomtétel. Sok-sok ember, sőt: ismerős.

Az ünnep után én az atyákkal mentem el eszegetni, beszélgetni. Nem beszélhettem szinte senkivel. De egy ünnep nem is azért van, hogy mindenkivel letudjam a következő évre a beszélgetést. Messziről köszöntünk egymásnak, és sokakkal megbeszéltem, hogy akkor tényleg elmegyek hozzájuk egy ebédre. Nem az ebéd a lényeg. Hanem az a hozzájuk.

Gyere velem. Te harangokat öntesz, én ikont festek. […] Ünnepet szerezték az embereknek. (Andrej Rubljov)