Nincs igazi karácsony mézeskalács nélkül. Gondoltam megpróbálkozom vele. De minden összeesküdött ellenem. Vagy csak keveset aludtam.

24-én reggel elővettem a receptet és elmentem boltba. Mire hazaértem készen lett végre az új konyhai polc és alatta az új konyhaszekrény. Én avathattam fel.

Miközben a fúrás nyomait takarítottuk szinte szívbajt kaptam: a mézes bödön alig a feléig van. Úgy emlékeztem, hogy majdnem teli van. Mézeskalács méz nélkül? Idegesen elrohantam, hiszen már elmúlt egy óra. A jobb boltosok már bezártak ilyenkor. Nagy idegességemben nem vittem csak aprópénzt magammal. 495 forintomért éppen kaptam 30 dkg mézet, ami az otthonival egyesítve éppen elég lett. Huh.

Elővettem a nagy fazekat és bele akartam önteni az 1 kg lisztet. Kivettem a táskámból, felbontottam és nagyot néztem, olyan fura volt. No persze, mert búzadarát vettem. Ennyire nem lehetek hülye? Sütöttem már, tudom mi a különbség. Már-már pánikba estem. Gyorsan lerohantam a Mária utcai rendház konyhájába, az elég nagy ahhoz, hogy mindenük legyen. Pont ott találtam Vértesaljai atyát is, aki nem sokat kérdezett vissza, hanem a kezembe nyomott egy kiló lisztet. Huh.

A liszt közepébe bele kell rakni a 25 dkg-os margarint. Nyúlok bele a táskámba, és nincs ott a margarin. Jaj nekem, most végem van. Pedig máig emlékszem, hogy hol van a margarin a boltban. Igazi Rama margarin, 25 dkg-os kocka, karácsonyi díszítéssel. Meg is fogtam, el is olvastam. De a blokkon már nem szerepel. Úgy éreztem most már tényleg összedől a világ. 5 dkg maradt a régi sütésből. Egy kis Delma volt minálunk, de az nagyon kevés volt. Remegő lábbal siettem a Párbeszéd Háza teakonyhájába. (Év elején, az festés alatt, mi is ott ettünk.) Leltem egy majdnem teli doboz zsírszegényített (!) margarin féleséget. Jó öreg volt már; meg sárgult és keményedett. Lenyúltam. Csak nem fog hiányozni senkinek 24-én este? Ez is meglett. Huh.

Teljesen kikészültem, de már csak sodrófát kellett találnom. Az átlátszó frissen tartó fólia pont alkalmas erre, de idegességemben nagyon nehezen találtam rá. (Azóta kaptam egy igazi sodrófát is.)

 

Minden együtt volt. Kezdődhetett végre a sütés. Innentől semmi nehézségem nem akadt. A cukor a mézzel szépen felforrt. Meglepően egyszerűen összeállt a tészta.  Régi sütéseimből maradt egy egész kevés liszt, azzal fel tudtam szórni a munkaasztalt, hogy ne ragadjon. Szaggatóim voltak, így egymás után kerültek a tepsik a sütőbe. Csak az utolsó tepsit égettem kicsit oda, a többi jó lett. Kicsit ropogósabb lett, mint ahogy terveztem, de ezt betudom a zsírtalan margarinnak.

Nyamm-nyamm. Megettük mindent. Ami nem fogyott el, azt az éjféli mise után szétosztottuk Érden, Teréz anya nővéreinél.