Köszönöm
#zene #emlék #2002Most kivételesen nem én, hanem egy zenész. A platán rétegtáborban hallottam olyan „köszönöm”-öt, mint soha se előtte, se utána.
Szokatlan zenét játszott. Egy szál elektromos zongorával és az énekével. Úgy rémlik, hideg nyári este volt, és rengeteg szúnyog. (Vagy most keverem a rétegtáborokat?) Lényeg, hogy egy nyári este volt az Ipoly partján, Ráróspusztán. A színpadon a zongorista, a korhadó padokon és fűben sok-sok fiatal. Jól esett hallgatni.
A közönség, vagy mi, tapsoltunk mindig. Nem volt hatalmas tapsvihar, csak olyan egészséges taps. Az előadó minden taps után azt mondta, hogy „köszönöm”. De ez a köszönöm egészen más volt mint minden más köszönöm, amit valaha hallottam. Ez nem a fölényes, a győzedelmeskedő, az „ezt megcsináltam” köszönöm volt. Nem álszerény, szenteskedő köszönöm. Nem is magát senkinek sem tartó, legszívesebben teljesen eltűnő köszönöm volt. Ez az igazi köszönöm volt. Volt benne alázat, tisztelet a hallgató iránt, de semmi álság.
Vedres Csaba egyik lemezét hallgatom: Mire megvirrad. Újra és újra. Ezt hallgattuk aznap este is. Gyönyörű.
(Akkor, 2002 nyarán, azt az előadást valaki felvette.)
Valaki sír
Sötét ráncok a város arcán, kihalt utcák
Kísértet kószál, hidegen csorog a fény,
valaki sír..
Világ testén a karmolások begyógyulnak
Karácsony éjjel melegen dobog a szív
valaki sír…
Egyedül mész, sárga szempár néz az őrtoronyba zárva
Egyedül mész, hív az éj, és vár az átkozottak álma
Egyedül mész, lepke szállna rád, de eltörött a szárnya
valaki sír…
Korán virradt itt a földön, virág hervad
Besüppedt síron temetőt mos az eső
valaki sír
Nehéz sóhaj a szűk szobában
fehér ágyon tenyérnyi herceg kiszakadt levegőt kér
valaki sír
Egyedül mész, te vagy a kés, te vagy a szúrás, te vagy a vér
Egyedül mész, te vagy a tűz, te vagy a tenger, te vagy a szél
Egyedül mész, te vagy a festő, te vagy a vászon, te vagy a szép
Egyedül mész, te vagy a tér, te vagy a mérnök, te vagy a mérték
Egyedül mész, te vagy a vádlott, te vagy a bíró, te vagy a vád
Egyedül mész, te vagy a híd, te vagy az ár és te vagy a gát
Egyedül mész, te vagy az út, te vagy a kétely, te vagy a cél
Egyedül mész, te vagy az ember, te vagy a képmás, te vagy a hír
Te vagy a lélek, te vagy az élet, te vagy a játék, te vagy a tét
Párna csücskét gyári kezével
Nem jön a reggel, nem jön a reggel
És nem hiszi még, de hallja talán
Kezébe temetve arcát is hallja,
hogy valaki sír
Érte sír
valaki sír
Érte sír
(Ez csak a szöveg. Semmit nem sokat ír dallam nélkül.)