Most kivételesen nem én, hanem egy zenész. A platán rétegtáborban hallottam olyan „köszönöm”-öt, mint soha se előtte, se utána.

Szokatlan zenét játszott. Egy szál elektromos zongorával és az énekével. Úgy rémlik, hideg nyári este volt, és rengeteg szúnyog. (Vagy most keverem a rétegtáborokat?) Lényeg, hogy egy nyári este volt az Ipoly partján, Ráróspusztán. A színpadon a zongorista, a korhadó padokon és fűben sok-sok fiatal. Jól esett hallgatni.

A közönség, vagy mi, tapsoltunk mindig. Nem volt hatalmas tapsvihar, csak olyan egészséges taps. Az előadó minden taps után azt mondta, hogy „köszönöm”. De ez a köszönöm egészen más volt mint minden más köszönöm, amit valaha hallottam. Ez nem a fölényes, a győzedelmeskedő, az „ezt megcsináltam” köszönöm volt. Nem álszerény, szenteskedő köszönöm. Nem is magát senkinek sem tartó, legszívesebben teljesen eltűnő köszönöm volt. Ez az igazi köszönöm volt. Volt benne alázat, tisztelet a hallgató iránt, de semmi álság.

Vedres Csaba egyik lemezét hallgatom: Mire megvirrad. Újra és újra. Ezt hallgattuk aznap este is. Gyönyörű.

(Akkor, 2002 nyarán, azt az előadást valaki felvette.)

www.vedrescsaba.hu

Valaki sír

Sötét ráncok a város arcán, kihalt utcák

Kísértet kószál, hidegen csorog a fény,

valaki sír..

Világ testén a karmolások begyógyulnak

Karácsony éjjel melegen dobog a szív

valaki sír…

Egyedül mész, sárga szempár néz az őrtoronyba zárva

Egyedül mész, hív az éj, és vár az átkozottak álma

Egyedül mész, lepke szállna rád, de eltörött a szárnya

valaki sír…

Korán virradt itt a földön, virág hervad

Besüppedt síron temetőt mos az eső

valaki sír

Nehéz sóhaj a szűk szobában

fehér ágyon tenyérnyi herceg kiszakadt levegőt kér

valaki sír

Egyedül mész, te vagy a kés, te vagy a szúrás, te vagy a vér

Egyedül mész, te vagy a tűz, te vagy a tenger, te vagy a szél

Egyedül mész, te vagy a festő, te vagy a vászon, te vagy a szép

Egyedül mész, te vagy a tér, te vagy a mérnök, te vagy a mérték

Egyedül mész, te vagy a vádlott, te vagy a bíró, te vagy a vád

Egyedül mész, te vagy a híd, te vagy az ár és te vagy a gát

Egyedül mész, te vagy az út, te vagy a kétely, te vagy a cél

Egyedül mész, te vagy az ember, te vagy a képmás, te vagy a hír

Te vagy a lélek, te vagy az élet, te vagy a játék, te vagy a tét

Párna csücskét gyári kezével

Nem jön a reggel, nem jön a reggel

És nem hiszi még, de hallja talán

Kezébe temetve arcát is hallja,

hogy valaki sír

Érte sír

valaki sír

Érte sír

(Ez csak a szöveg. Semmit nem sokat ír dallam nélkül.)

 www.vedrescsaba.hu