jún 23 2009

Nagyon boldog vagyok és kegyetlenül fáj. Ma kíméletlenül beleütköztem az engedelmességbe.

Jezsuitának álltam. Szegénység, tisztaság, engedelmesség. Elvben minden oké. És a gyakorlatban?

Amíg az elöljáró gondolata teljesen egybeesik az enyémmel, addig nincs gond. Ha van egy kis különbség, még az sem zavar sok vizet. Azért mert olyan szépen kéri, miért ne csinálhatnám úgy? Végül is szinte mindegy. Így könnyű engedelmeskedni. Eddig csak ezt ismertem.

Van, hogy az elöljáró teljesen mást gondol mint én. (Megfontolta, átbeszélgette, átimádkozta.) És akkor nem csak javasol, hanem kimondja, hogy ő, mint elöljáróm, ezt és ezt kívánja. De én azt nagyon nem kívánom, én nem értem. No, akkor mi van? Most ez történt velem. Akkor most mi van?
Itt kezdődik az engedelmesség. Ez nem katonaság. Ez annál több. Istennek engedelmeskedek egyedül. De hiszem, hogy a fölém rendelt elöljárók valamilyen módon Isten akaratát közvetítik felém. Hiszem és akarom hinni, hogy az elöljáróm által az Úr szól valahogy hozzám. Még akkor is, ha az elöljáró is csak ember: hibázik, esendő, tökéletlen, emberi. Hogy ebben nincs elég logika? Nem érdekel. Én akkor is hiszem, hogy ezen az engedelmességen keresztül Istent követem.
És ez több mint vak engedelmesség bármilyen hülyeségnek. Én hiszem, akarom hinni, hogy az elöljáróm döntése a jó és a helyes. Onnantól kezdve, hogy kimondta, hogy így legyen, én nem vitázom többet. Sőt, belátom, be akarom látni, hogy úgy jó, ahogy akarja. Ehhez lehet, hogy kelleni fog pár nap. (Most elég volt egy tea.)
Beláttam, hogy így kell legyen és így jó.

Jó dolog ez az engedelmesség. Az elöljáró meghallgat, megfontol, imádkozik (!!), majd dönt. És az esendő ember döntésére ráépíthetem az életemet. Biztos pont. Nagyon jó.

Nagyon boldog vagyok, mert találkoztam végre az engedelmességgel szemtől szembe. Ez volt az első kemény próba a témában. És bár a döntéskor majdnem kicsordult a könnyem, győztem. Győztem! Az Úr győzött. Még fáj és fájni fog, de már nincs kétségem afelől, hogy így a helyes. Így megerősödve megyek tovább holnap reggel.

Szerinted teljesen logikátlan dolog egy esendő ember döntésére azt mondani, hogy a végtelen és tökéletes Isten akarata? Az. Logikátlan. Na és? Nem minden a logika. Én megint boldog vagyok.
 

Cimkék: 

1 comment

Default avatar
Anonymous
2009, június 24 - 02:58

Számomra a legtöbb nehézséget az engedelmesség fogadalma jelentette, mikor azon gyötrődtem, jezsuita legyek-e vagy sem. És talán ezzel lesz a legtöbb problémám... Egyébként azt mondják, ennek a fogadalomnak a legnehezebb a teológiai megalapozása. "Nem elég ugyanis azt hangoztatni, hogy Jézus engedelmes volt. Jézus ugyanis felnőtt korában nem engedelmeskedett embereknek, sem a főpapoknak, sem a farizeusoknak, sem Heródesnek, sem Pilátusnak, hanem egyedül az Atyaistennek. A szerzetesi engedelmesség lényege pedig éppen az, hogy egyes embereknek (elöljárónak, káptalannak stb.) fogadunk engedelmességet." És tényleg logikátlan egy esendő ember döntésére azt mondani, hogy az a végtelen és tökéletes Isten akarata. De azt mondják, hogy "aki az egyház által jóváhagyott szerzetben elöljárójának engedelmeskedik, meg lehet győződve, hogy Isten akaratát teszi, még abban az esetben is, amikor nem volt Isten akarata, hogy az elöljáró éppen ezt a parancsot adja. Ez a tudat nagy lelki békét adhat a szerzetesnek." Logikátlan. De ebben van az igazi boldogság...

Még valami. Ezt szerettem volna már korábban megosztani veled (a sörözős bejegyzésed után):
"Nem érdekel, miből élsz.
Azt akarom tudni, mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.
Nem érdekel, hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy.
Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül.
Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom.
Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmamat és fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképp megváltoztatni akarnád.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni, az eksztázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak, és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.
Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e.
Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz. Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e s ezáltal megbízható.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem mindennap pompázik, és hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni, és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!
Nem érdekel, hol élsz, és mennyi pénzed van.
Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel,
hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van.
Nem érdekel, ki vagy, és hogy kerültél ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe, és nem hátrálsz-e meg.
Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál.
Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál."

egy (rend)társad

Új hozzászólás beküldése

Plain text

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <b><i><em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.