„Hú mennyi hús” – mondta Debil Joe a hentesüzletben. Én meg újra megállapítottam, hogy van Isten.

Vegetáriánus az étrend a sitkei szentjánosbogár táborban. A konyhás ugyanis, a bogár egyik alapítója, Tereza Worowska. Nagyon jól csinálja, de hús, az akkor is hús. Zöldségeket meg nem nagyon szeretek. Tereza a kedvemért, talán készítene külön ebédet is, de Sitke kis tábor.

Sitke kis tábor. Alig 60 gyerek van itt. És a vezérkart a gyerekek látják el. Tehát, ha kevés a gyerek, akkor kevés a lóvé, tehát nincs külön hús. Akkor én meg mit egyek?

A kezdőszentmisén olyan szépen énekeltünk, hogy valaki – akinek már nem jutott befogadandó gyermek – felajánlott négy kiló parizert a tábor javára.

Tehát mégis csak van Isten, aki gondoskodik még a magamfajta magányos tigriseken is, aki szinte csak húst eszik meg (és süteményeket).

Négy kiló felvágott. Igaza van Debil Joenak: „Hú mennyi hús!!”