Persze, hogy kérdezhetsz.
Kérdezhetek valami személyeset? – álltak meg előttem már annyian ezen a nyáron. Ilyenkor már dörzsölöm a kezem és nézem, hogy hova tudunk majd leülni. (És, hogy van-e még tea.) Régen még izgultam, hogy milyen személyes kérdésről lehet szó, de ma már szinte mindig tudom, hogy mit fognak kérdezni: miért akarok pap/jezsuita lenni. Kedvenc kérdéseim. Ennél sokkal keményebb személyes kérdéseket is lehetne találni, de ezek a befutó kérdések.
Szeretek erre válaszolni, mert mivel hogy mondatokba kell öntenem újra a történetemet, ezért újra átgondolom; újra átélem (átérzem).
Napjában ötször elmondani nem unalmas? (Tényleg elmondtam már vagy tízszer a történetemet, az elmúlt táborokban.) Kicsit azért unalmas. Nekem. Ugyan jó dolog újra átgondolni, hogy miből is gondolom, hogy az Isten erre vezet, de néha fárasztó is egy kicsit. Néha úgy érzem, már nem érdekes a történt. (Pedig csak nekem nem érdekes.) Ezért nagy a kísértést, hogy beletegyek egy-két érdekesebbnek vélt lényegtelen részletet. Pedig annak, aki még nem hallotta, az alap sztori is érdekes lehet.
Ma is elmeséltem mindent. Kétszer. Köszönöm.
1 comment →
zsb
Eszembe jutott egy eset, nem azért mondom hogy helyesbítsek valamit, csak szerintem érdekes meg ide tartozik.
Szóval hetedikben még volt iskolaújság, és voltam benne szerkesztő (szép párhuzam a jelennel, ki gondolta volna akkor) és mivel Zsolt új tanár volt, készítettem vele egy interjút.
Kérdeztem azt is hogy miért lett piarista.
Azt válaszolta, hogy nem az a lényeg hogy miért mész piaristának, hanem hogy miért maradsz meg annak. (aztán persze kifejtette hogy miért)
Új hozzászólás beküldése