2018. május 12-én a Jézus Szíve jezsuita templomban dr. Erdő Péter bíboros prímás diakónussá szentel.
Részletek: Virrasztás (fb), Meghívó (fb)
okt 12 2011

Magyarlukafa – Somogyhárságy ~ Szulimán – Mozsgó – Szigetvár = 19,2 km

Az öreg Mercedese orrán ott volt a státusz jelvény. Vörös fényezését belepte a por. Az elkoptatott bőrülésben kényelmesen terültek el kilói. Nyakában aranylánc, megmaradt fogai között aranytömések. A lehúzott ablakon kisietett a dohányfüst és beszökött az út pora.

Épp le kellett volna térnünk az aszfaltról, amikor felvett minket. Száguldottunk a nagyon alsórendű főúton. A kedvünkért eldugott, beton lapokból összebarkácsolt, titkos átkötő utakon kerülgettük a traktorokat.

Jó tíz kilométer után, Szulimánban tett ki minket. Örült, hogy segíthetett. Egyetlen kilométerrel sem kerültünk közelebb Szentlászlóhoz.

*

Ételünk, italunk volt elég. (Pár marék kukoricapehely, két kulacs víz.) A Zselic térképpel jól eltájékozódtunk. (Szigetvár már nem volt rajta.) A napi táv miatt nem izgultunk. (Fél nappal a pótterv előtt jártunk.) A nap nem tűzött. (De elmenekültek az esőfelhők.) Mintha még a lábam is jobban bírta volna.

A mozsgói kastély kedvéért egy kis kitérőt tettünk. Aztán fel a szigetvári szőlőhegyre. Bara dűlő, Éva dűlő, Akácos dűlő. Egy kis szőlő, egy kis cseresznye, egy kis kilátás. Fejetlen feszület, megroskadt kápolna, elvadult turbéki kegyhely.

Pihenés az árokparton.

Egészen gondtalanok voltunk. Úgy emlékszem.

*

A járőrök visszatolattak, igazoltattak, kikérdeztek. „Kik önök? Honnan jönnek? Miért fekszenek az árokparton? Merre mennek? Szóval zarándokok. Őő ??? ! Ne feledjék, a cataphlan mindenre jó! A lábfájásra is.”

A másik járőr csapat is visszatolatott, igazoltatott, kikérdezett. „Kik önök? Honnan jönnek? Miért fekszenek az árokparton? Merre mennek? Szóval zarándokok. Őő ??? ! Ne felejtsék el Máriagyűdön megnézni az oroszlánokat!”

„A szomszéd telefonált nekem. De én megnyugtattam, hogy nem cseresznye tolvajok vagytok, hanem én engedtelek be titeket az árokpartról a kertembe.” – mesélte a gazda az esti mise után.