szep 15 2011

Véget ért a noviciátus, a próbaidő. Megpróbált rendesen.

Nem volt könnyű elhagyni felszerelést, hobbit, barátot. Nem volt könnyű látni a társakat olyannak, amilyenek tényleg. Nem volt könnyű elfogadni magamat olyannak, amilyen vagyok. Nem volt könnyű találkozni az olyan Istennel, amilyen ő ténylegesen. Nem volt könnyű fogyatékosokkal játszani, komás tizenéveseket fürdetni, cigányoknál építkezni,  harminc napig csöndben lenni, élelmet és szállást kunyerálni. Még nehezebb volt egészen egyedül maradni. Csakis Istennel. Csakis.

Eltelt és alig változtam. A tenyerem nyílt ki. Lassan, véresen, de örökre.
Nem tárom ki hatalmasra, nem emelem a magasba. Csak nem bírom többé összekulcsolni.
Nyitva hagyni. Félelmetes érzés. Bele- beleremegek. Nincs több páncél, nincs védelem: bármit belerakhat az Úr és bármit ki vehet. És belerak, és kivesz.
Én meg ott vagyok előtte és vele üres kézzel. Sokszor átszúrt, véres tenyérrel. Koszosan és gennyesen.

És elfáradt fejem belehajtom remegő tenyerembe:
itt vagyok Uram, most már indulhatunk.

Cimkék: 

Új hozzászólás beküldése

Plain text

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <b><i><em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.