Höll quondam dictus, cum suspicit astra Viennae       Hell clarum merito nomen adeptus erat.   Sic ex visceribus terrae, noctisque cavernis       In coelos gentem sustulit ille suam.

Kepler 1631-ben figyelte meg először a Vénuszt, amint elhalad a Nap előtt.  A negyedik átvonulást már sokan próbálták megfigyelni, de keveseknek adatott meg, hogy használható eredményeket kapjanak. 1769. június 3-án Hell Miksa és Sajnovics János jezsuita szerzetes papok Vardø szigetén (ma Norvégia) sikeresen megfigyelték az átvonulást, ami alapján kiszámolták a Nap-Föld távolságot: 151 millió km. Ez volt koruk legpontosabb mérése. (Alig 1,4 milló km-t tévedtek csupán.)

1874-ben és 1882-ben tovább pontosították a távolságot. A 2004-es és a 2012. június 6-i átvonulás során a tudósok már másra figyelnek. De amatőr és profi csillagászok továbbra is csak egy dolog miatt aggódnak: vajon felhős lesz-e a reggel.

„Az ég északi részét mintegy fixen beborító említett felhő a Napot 9 óra 40 perctől reggeli 3 óráig lényegében teljesen eltakarta, s ez annyira általános volt, hogy a hasonlóan északi megfigyelőhelyeken tartózkodó többi megfigyelőt megfosztotta a kontaktusok megfigyelésétől, és tőlem is annyira elvette a kilépés megfigyelésének reményét, hogy azt hittem, már megsirathatom expedícióm szerencsés kimenetelét, hacsak a reményt nem Isten különleges kegyességébe vetjük, akinek e munkát megáldó jóakaratú kezét nyilvánvalóan megláttuk magunk is és a megfigyelésnél jelen volt összes vendég, ahogy ama rémítő felhőt a kilépés megfigyelésekor helyéből elzavarta. Ugyanis körülbelül reggeli 3 órakor, amikor mindenki elvesztette reményét, és a Nap mélyen e felhőbe merült, váratlanul könnyű délnyugati szél támadt, amely elmozdította a felhőt a helyéről és északkelet felé hajtotta az északnyugat felé mozgó Nap elől, amitől is az én igen szomorú és mályen a búbánatba merült lelkem mintegy újra kezdett éledni, és a kilépés szerencsés észlelése miatti örömmel kezdett eltelni, ami pedig soká nem volt remélhető; alig negyed óra telt el ugyanis, midőn a Napot a felhőből a mindenfelé teljesen derült égen (mivel ezen a felhőn kívül, amely északon foglalt helyet, az ég többi helyén a legkisebb felhőcske sem volt) kiemelkedni láttuk; akkor a Vénusz a napkorong szélétől már csak saját teljes átmérőjénél [valamivel] messzebb volt, vagyis több mint negyed órával a belső kontaktus előtt. Így hát a beállított távcsövekkel figyelni kezdtük a Napot a Vénusszal együtt. A Nap annyira világosan látszott, hogy legkisebb foltjait soha ezelőtt ilyen pontosan nem láttam, a Vénusz is oly pontosan és jól határoltan volt megfigyelhető, hogy ennél szebbet nem is kívánhattam; továbbá a Nap és a Vénusz korongja a lehető legnyugodtabb volt, a legkisebb fodrozódás nélkül, hiszen a Nap ekkor már 9 fok 30 perc magasságban, tehát a horizonti párák fölött járt, és az az előbb említett könnyű szellő is megszűnt időközben s a légkör teljesen nyugodt lett. Így tehát a lehető legkedvezőbb körülmények között állapítottam meg akromatikus távcsövemmel a következő időpontokat.”

(Részlet HELL MIKSA SJ *Observatio transitus Veneris ante discum Solis die 3 junii anno 1769.* című művéből Csaba György Gábor fordításában.)

*

Akkoriban még sok jezsuita komoly természettudós is volt. Ma sokkal kevesebb közöttünk az ilyen szerzetes: inkább értünk a lelkekhez, mint a tudományokhoz. Talán jó ez így. Talán nem.

*

Egy kis irodalom: -          Kolbert András: Vénusz-átvonulás: most vagy soha (index.hu) -          Juhász Tibor: Milyen messze van a Nap? (zmgzeg.sulinet.hu) -          A csillagász Hell Miksa írásaiból (mek.niif.hu) -          Vénusz átvonulások, Hat évezred katalógusa: Kr.E. 2000. és Kr. U. 4000. között (saros139.csillagaszat.hu)

Közzétéve a jezsuita blogon is: http://jezsuita.blog.hu/2012/06/06/a_nyolcadik_venusz_atvonulast_varva