Az online világban egyre több katolikus dologba beleártottam magamat. Mindegyiket fejlesztgetjük, mindegyikhez keresünk segítőket és támogatókat. A napokban megint többen megkerestek, így összeszedtem mindent, hogy ki-ki megtalálhassa benne a helyét. (Ráadásul kiderült, hogy nem én vagyok az egyetlen szinte mindegyikkel összekötő közös pont.)

zsolozsma online

weblap, andorid alkalmazás, nemzetközi

Az imaórák liturgiájának bármely napi adagját készíti elő az olvasónak, ha nehéz a négy kötet, vagy nincs meg, vagy csak egy táborra készülve kéne egyben egy hétnyi zsolozsma. Szlovák, cseh és magyar nyelven.

Működik, aktívan fejlesztik. Honlap és android alkalmazás. Remélhetőleg egy komoly CSS takarításon/felújításon fog átesni januárban, segítve a készülő iOS alkalmazás fejlesztését. Folyamatban van, pepecselős munkával, a szentírási részek kapcsolása az online bibliához. A fejlesztők nyitottak minden ötletre, programozási segítségre, hibajavítás beküldésére, bár alapfokú angol nyelvtudás előny (vagy szlovák).
A törzset a szlovák Juraj Vidéky fejleszti C++-ban. A cseh Richard Kralovic fejleszti az android alkalmazást, míg a leendő iOS alkalmazás itthon készül. A magyarítás összefogója, a magyar honlap karbantartó-fejlesztője vagyis a magyar kapcsolattartó én vagyok. A szövegek pontosításában és a pepecselős munkában még két-három ember dolgozik, ill. több rendszeres hibabeküldőnk van (elkél még). Az MKPK MALEZI jóváhagyásával, a jezsuiták támogatásával készül.

elérhetőség: zsolozsma.katolikus.hu, breviar.sk, google play. forrás: github.com, breviar.sk/include_hu

zsolozsma offline

offline

Az MKPK ki szeretné újra adni a négykötetes teljes zsolozsmát. Lényeges változtatások nem várhatóak (azoknak egy külön négy-öt éves római jóváhagyási procedúrán kellene átesniük), de az újabb szentek szövege belekerülnének.

Tervben van. Talán már elkezdődött a folyamat. Az új kiadáshoz használható digitális anyag csak szkennelt formában állt rendelkezésre, ezért az online zsolozsma szövegeit szeretnék felhasználni. Egy ütemterv elkészült, igyekszem nyomon követni a folyamatot, hogy ha bármilyen segítséget tudunk hozzá szerezni, akkor meglegyen.

A Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézete készíti az MKPK felügyeletével.

zsolozsma mp3-ban

hangoskönyv

Az álom egy minőségi, énekelt, hangos zsolozsma generátor (!) az év minden napjára, hogy segítsen az imában ill. a zsolozsma dallamainak tanulásában. Utazóknak, gyengén látóknak, idősebbeknek és mindenkinek aki magától hajlamos lenne elhadarni az aktuális imaórát.

Terv. Több szerzetesközösséggel felvettem a kapcsolatot. (Általában nem az egyházmegyékben használatos imaórák liturgiáját imádkozzák.) Egy befejező imaóra sorozatot vállalt is egy közösség. Az első próbafelvétel ígéretes lett. Most pénzt gyűjtünk a szükséges technikai felszerelésre, ami kb. 200 ezer forintba kerül: zsolozsma.katolikus.hu/2012/12/zsolozsmazzunk-enekelve. Ha elindulnak a felvételek, akkor majd hangtechnikusokra lesz szükség, fel kell darabolni az anyagot és majd az online zsolozsma generátor a szövegek mintájára összeilleszti a sok-sok mp3-at.
Magam álmodozom róla a jezsuita rend támogatásával.

elérhetőség: zsolozsma.katolikus.hu/hang

biblia online

weblap, ebook

Kereshető, idézhető pontos és hiteles online katolikus Biblia. Weblapon, letölthetően, könyvolvasóra is.

Évek óta működik a kereszteny.hu/biblia oldalon, de eddig nagyon fapados keresővel és rengeteg hibával. Az angol idézőjelek és rosszul bekerült nagykötőjelek mellett a Szent Jeromos Bibliatársulat fordításában egész fejezetek vannak felcserélve.

Weblap: elkezdtem fejleszteni a keresőjét (másfordításokban is keres, nevek egy részének elírásait észreveszi, stb.), de sok az ötlet és a tennivaló. (Ja, van egy json API is.)
Szövegpontosítás: a jogok és engedélyek tisztázása után Harmai Gábor atya vezetésével önkéntes csapat alakul, akik sorról-sorra összevetik az online és a nyomtatott változatott még az oldalszámokra is ügyelve. Ezt követően majd egy nagy táblázatból frissíteni kell a weblapot és legenerálni valahogy egy ekönyvet.
A weblapot a katolikus.hu rendszergazdái tartják fenn, a keresőjébe én babráltam bele, a szövegpontosítást Harmai Gábor atya vezeti.

elérhetőség: kereszteny.hu/biblia, forrás: bitbucket.org (ha elkéred)

hangzó biblia

hangoskönyv

Legyen minőségi hangoskönyv a Jeromos Bibliatársulat szentírás fordításából. Hozzá egyszerű, de elegáns honlap, és még inkább okostelefonos alkalmazás.

Karácsonyi friss álom. (Tudunk róla, hogy a Szent István Társulatnál megvásárolható a Szentírás hangoskönyvben Diós István atya előadásában.)

Egyik ismerősömtől jött az ötlet, amit szívesen felkarolnék.

prayexamen

okostelefonra optimalizált weblap, nemzetközi

Egy mini honlap, ami segít az Istennel, Isten szemével való napi visszatekintésben Loyolai Szent Ignác nyomán. Angolul, magyarul, románul.

Működik, kis forgalommal. Lassú folyamatban van az olasz és a szlovák fordítás. Esetleg készülhetne android és iOS alkalmazás is. Mivel szinte statikus egyszerű oldalakról van szó, jó kezdés lehet az okostelefonok világával ismerkedő programozónak.

Magyar programozó dédelgeti jezsuita támogatással.

elérhetőség: hu.prayexamen.com

androkat

android alkalmazás

Android és Katolikus, avagy katolikus „funkciók” összegyűjtve egyetlen alkalmazásban. Napi elmélkedések (Horváth István Sándor – evangelium365, Barsi Balázs, Ignáci Szikrák, stb.), havi gondolatok, friss hírek, kötött imák és énekek, miserend kereső, stb.

Októberben indult alkalmazás. Látszik rajta, hogy erőst fejlesztés alatt, de már működik. Egy komoly dizájnert szomjazik. A köztes webszerver (ami mindent összegyűjt és közvetít az alkalmazás felé) költözőben és fejlesztést igényel.

Saját programozója van, a köztes webszerverbe én dolgozom bele, tartalmat még más segítők is feltöltenek.

elérhetőség: androkat.blogspot.hu, google play. forrás: a fejlesztőkkel egyeztetés után a bitbucket.org-on.

miserend

weblap, okostelefonra optimalizált weblap

Országos mindig friss és megbízható miserend.

A weblap jó pár éve indult a Virtuális Plébánia szárnya alatt, de az elmúlt években nem fejlődött. Sok a régen nem frissített adat, bár ha valaki beküld egy helyesbítést azt néhány önkéntes hamar kijavítja.

A templomok címét a google segítségével koordinátákká varázsoltam és elkészítettem az okostelefonra optimalizált weblapot, ami az aktuális hely alapján egyetlen kereső mező kitöltésével segít megtalálni a legközelebbi misét. De a weblap nagyon nem sebesség/adatforgalom optimalizált, ill. a generált koordinátákat nagyon sokszor (pontatlan cím miatt) pontosítani kellene. Ehhez félig elkészült egy templomtologatós játék némi facebook integrációval. Ha érdekel egy kis php, mysql, facebook api, google api, jquery, javascript claster, akkor itt a helyed. A templomok helyének pontosítása mindenképpen szükséges, de okostelefonra optimalizált weblap helyett android/iOS alkalamzások kellenének (adatforgalom nélkül talán).
A honlapot fenntartják a katolikus.hu rendszergazdái, az adatok frissítését pár önkéntes végzi, a templomtologatós misekeresős részekkel én játszom.

elérhetőség: miserend.hu, terkep.miserend.hu/alpha. forrás: github

 

További érdekes dolgok

Fontosabb katolikus online dolgok, amikre érdemes figyelni, amikkel kapcsolatban vagyok, amikkel együtt kéne működni.

igenaptár

Állítólag minden év elején kézzel készíti el egy bencés atya. A legteljesebb magyar katolikus online igenaptár, így mindenki ezt használja. Viszont a szentírási részekben rettenetesen sok hiba van (elgépelések és rosszul használt karakterek, idézőjelek, stb.). Meg kéne csinálni, hogy a szentírási idézeteket a kereszteny.hu/biblia API-ján keresztül használja (így automatikusan élesedne az ottani sok-sok friss javítás). Talán a zsolozsma.katolikus.hu öröknaptárjával is össze lehetne boronálni. (Ez utóbbi xml-ben kiadja a napi ünnepeket/szenteket, csak igehelyeket nem tud hozzá.)
Próbáltam felvenni a kapcsolatot, de email útján nem jutottam sokra. Van egy telefonszámom, amit még nem hívtam fel.
ujszov.hu

görög-magyar online biblia

Minden ógörögöt és/vagy egzegézist tanulónak/gyakorlónak kötelező darab.

Harmai Gábor atya, volt prefektusom, vezeti a munkát. Egykor az egész adatbázist és php-mysql kódot bogarászhattam.

napiútravaló

Napi tíz perc hangos elmélkedés önkéntesek munkája és a jezsuita rend segítségével. Azt a fülest kaptam, hogy talán android alkalmazás is lesz belőle.

Jezsuita munka, így van kapcsolatom hozzá. Néha megkérnek, hogy én olvassam fel az elmélkedéseket.

szentter.com

Napi imádságok, elmélkedések. Adventben és nagyböjtben mini lelkigyakorlatokkal. Az ír jezsuiták sacredspace.ie honlapjának magyar változata.

Az ír jezsuiták tartják fenne, de a magyar fordítók (gyerekkori ismerősöm) megkértek hivatalos kontaktnak.

diatar.eu

Énekrendek kivetítését segítő ingyenes szoftver a profi, de fizetős diapro kiváltására. Nem olyan szép/letisztult a kezelőfelülete és az énektárakban is több a hiba mint a diapro-nál, ellenben ingyenes, aktívan fejlesztett és bárki besegíthet. Szabadon letölthető forráskód, beállítási lehetőség a legextrémebb helyzetekre is, beküldhető szöveghelyesbítések.

A fejlesztőkkel levelezem mostanában. Több javaslatomat/ötletemet beépítették és segítettek megoldani a problémáimat.

napi evangélium androidra

Egész kicsi, egészen egyszerű android alkalmazás a napi evangéliummal. Október végén indult. A maga egyszerűségével működik, talán nem is kell sok csiricsárét belerakni. (Aki összetettebb alkalmazást szeretne, annak ott van az AndroKat).

A programozót megkerestem és szívesen besegít/belefigyel a többi munkába is.

ÉE énektár

Az Éneklő Egyház Népénektár hanganyagai felkerültek egy nem túl kényelmesen kezelhető egyszerű blogba, de így is nagy-nagy segítségére lehet ez sokaknak.

Nem kerestem még a kapcsolatot.

evangelium365

Továbbá: evangelium.katolikus.hu. Vagyis Horváth István Sándor atya „hivatalos katolikus evangélium magyarázata”. Androidra is. (Horváth István Sándor atya nevéhez fűzödik a nyomtatott Élő kenyér, misekalauz gyermekeknek kiadvány is.)

Régebben próbáltam elérni az atyát. Eddig sikertelenül.