A legtöbb szinódusról szóló cikk azt részletezi, hogy hogyan esnek egymásnak a bíborosok, hogyan hazudoznak a sajtónak, hogyan üvöltöznek egymással, hogyan szervezkednek egymás ellen. Ráadásul a káosz közepén lassan arról döntenek, hogy áldozhatnak és gyóntathatnak az újraházasodott homoszexuális párok is. Tisztára mint egy szappanopera.

Ferenc pápa egyenesen felszólította a szinódus tagjait, hogy mondják ki mindazt, amit ki kell mondaniuk. Az atyák pedig felhoztak elég sok kényes kérdést. (Oké, nem biztos, hogy annyian és olyan súllyal, de akkor is felhoztak.) Mivel pedig a szinódus egyes ülésein az egy püspökre jutó felszólalási idő nem sok, hát ki-ki hosszabban is kifejtette véleményét a sajtónak. A sajtó pedig élt a lehetőséggel és jó nagyra fújta, az amúgy sem kicsi kérdéseket és nézetkülönbségeket. 

Nézetkülönbséges ugyanis vannak. Nem csak a hívek sokasága között, vagy a hívek és a Tanítóhivatal között, de a püspök atyák között is. Ideje tudomásul venni ezt. Ez persze ijesztő lehet: az egy szent katolikus és apostoli, mintha nem lenne eléggé egy. Mondjuk el lehet menekülni azzal, hogy azt mondjuk, akinek más a véleménye az az Egyház megrontásán dolgozik (legyen az akár maga a pápa) és imádságos hadba szólítunk mindenkit: na most imádkozz, mert ha ők győznek, akkor vége az Egyháznak. Talán célravezetőbb, ha szembe nézünk a valósággal. (Nem, nem azt mondom, hogy a világhoz kell igazodni, de kell kezdeni vele valamit.)

Több mint kétszáz résztvevő. Több mint kétszáz nézet. Senki sincs, aki teljes mélységében és valóságkörnyezetében meg tudná érteni mindegyiket. Ráadásul a résztvevők egymással beszélgetve hatnak egymás gondolataira. Kézenfekvő a végtelen számú pólust leegyszerűsíteni csoportokra és irányokra. Maguknak a résztvevőknek is egyszerűbb valamilyen csoportosuláshoz sorolniuk magukat. De a “progresszív/liberális” vs “konzervatív” felosztás már Jézus esetén is értelmezhetetlenné vált. Tudom, egyszerűbb lenne az élet, ha két párt lenne csak a Vatikánban és csak arról kellene döntenünk, hogy melyiknek szurkolunk mint egy focimeccsen, de hiába is vágyunk erre ez már rég nem így működik.

A püspökök a világ különféle pontjairól jönnek. A különféle vidékeken bizony mások az éppen égető kérdések. És másmilyenek a válasz-próbálkozások. Afrikában a poligámiával kellene tudni mit kezdeni. Itt, Amerikában (Boston, MA), minden napos kérdés, hogy mit kezd az Egyház olyan homoszexuálisokkal, akik Krisztus útján szeretnének járni megélve szexuális orientációjukat az Egyházban. Könnyű rávágni, hogy az Egyház tanítása ez meg ez. Könnyű rávágni ezt Magyarországról. Gyere ki, mond ki itt. A püspökök a világ különféle kultúráiból hozzák a kérdéseket, és érdemben csak az adott kulturális környezetben lehet válaszolni. Túl könnyen hisszük azt, hogy mi tudjuk mi a Törvény és az minden környezetben tökéletesen közvetíti Isten üzenetét. Hát nem.

Ráadásul a szinódus mélyebb kérdéseket feszeget: hogyan működhet a közös töprengés az Egyházban. Ez a szinódus másképp dolgozik, mint sok elődje. Szokatlan ez az út és még nagyon az elején vagyunk. Vajon a kérdések szabad felhozása visz-e minket előre? A püspökök képesek-e teljesíteni Ferenc pápa másik kérést is, hogy hallgassák meg egymást? Lehetséges-e megérteniük egymást, amikor olyannyira különböző valóságkörnyezetből érkeznek? Hol a helye a laikusoknak Isten Szent Népének az Egyház útkeresésében? Hogy néz ki az Isten felé vezető út? 

Még mélyebb kérdés, hogy hogyan lehet Isten irgalmas szeretetét közvetíteni mindenki felé (az Egyház törvényei szerint bűnben élők felé is) úgy, hogy ezt a szeretetet valóságosan érezzék is. Isten örök igazságai és törvényei mindeközben megmaradjanak rendíthetetlen sziklának. Valahogy túl kell jutni a vagy-vagy opción. Nem az egyházjog, a dogmák, a Szent Hagyomány áll szemben a pasztorális gyakorlattal. Aki ide vagy oda teszi le a voksát az mellé lépett. Nem ellentétes irányok ezek. Sőt, az egyik a másik nélkül értelmezhetetlen emberi butaság. Nem tudom a választ. Csak azt látom, hogy létezik Válasz. Az igazi kérdése a szinódusnak az, hogy mit tenne most Jézus; hogyan élne, bátorítana, szeretne; hogyan tenné teljessé a törvényt. Az igazi kérdés, hogy a mai nap hogyan munkálkodik Isten a világban és mi a konkrét szerepe ebben az Egyháznak. Erre kéne rátalálni.

A hírek igazat mondanak, még ha el is túlozzák: tökéletlen és bűnös püspökök vitatkoznak a Vatikánban. De ez csak a felszín. Lássuk meg, hogy sokkal mélyebb és fontosabb dolgok is formálódnak: az Egyház próbál az Úrra figyelni. Mondjuk ki, amit ki kell mondani. De hallgassuk és értsük meg a másikat. És imádkozzunk. Imádkozzunk, hogy a Szentlélek vezesse az egész Egyházat, akár tökéletlen és bűnös embereken, rajtunk keresztül is. 

Angolul tudóknak ajánlom: Michael Rogers: The Vatican s Synod on the Family, and Why You've Missed the Point. James Martin SJ: Five Things the Synod Just Did