Logikusnak tűnt, hogy most nem lesz csomag. Lényegében lemondtam róla; úgyis túl messze élek. Pedig hiányzott. Hozzánőtt már a karácsonyomhoz a különöleges mézeskalácsok elrágcsálása.

Régi hagyomány ez a Waigand közösségben: karácsony előtt a családok nagy adag mézeskalácsot sütnek és mindre ráírják a nevüket. Majd az összegyűjtött mézeskalácsokat csomagokba rendezik és ezzel ajándékozzák meg a kápolnában rendszeresen miséző papokat. És engem.

Most is. Tizenkettedszer is. Amerikában is.

Ma megjött a csomag. Különféle mézeskalácsok (csak az egyik tört össze) és mindegyikhez tatozik egy név. Sok nevet ismerek. Köztük nőttem fel. Igaz, már megbecsülni sem merem az unokák számát. De van sok ismeretlen név. Évről-évre a fogaim közé kerülnek, de nem tudom kik ők. Keveset vagyok otthon.

Kezdődhet hát a karácsonyi utáni ünnepkör: el-elrágcsálok majd egy-egy hazai mézeskalácsot elmorzsolva egy-egy imát az ismerős és ismeretlen családokért. Köszönöm.