Nem egyszerű nekem mit kezdenem a születésnapokkal. Egy nap, amikor sok-sok formaköszöntést kapok és amin amúgy meg nem változik semmi. Tegnap is pont volt egy ilyen napom. Kaptam is sok formaköszöntést és amúgy nem változott semmi. Most mégis nagyon köszönöm. Nektek is.

Harmincadik születésnapommal nem lettem se bölcsebb, se jobb, de még szebb sem. Évek se elegek, ha változásra van szükségem. Aztán az is igaz, hogy a megszámlálhatatlan köszöntés között rengeteg olyan van, amit csak azért kaptam, mert a Facebook figyelmeztette a felhasználót, hogy a köszöntésem ideje van. De ezzel semmi baj sincs. Sőt. Nem rég leesett, hogy épp az a jó a születésnapban, hogy akkor nem változik semmi. És hogy a Facebook születésnapi felhívásának fontos értelme van.

A születésnap lényege, hogy kimondjuk egymásnak: örülök, hogy vagy. Nem annak örülünk, hogy a másik valamit elért vagy kiérdemelt: a születésünkért nem tettünk semmit. Egy születésnapon örülünk, hogy a másik létezik, él, van. És ezt ki is mondjuk. Nagyon ritkán gondoljuk végig, hogy kikért is vagyunk hálásak, kik azok, akik számítanak valamit is. És még ritkábban mondjuk ki nekik. Ugyan miért és mikor tennénk? Kiemelt alkalom erre ritkán van. Alkalom nélkül meg még a házasok is keveset mondják egymásnak. Egy születésnap pont tökéletes erre, hiszen nem kell magyarázni, nem kell a fontosság mértékét leírni, semmit nem kell. A Facebook eszünkbe juttatja és könnyedén kimondhatjuk: “igen, örülök, hogy vagy”. Aztán mesélhetünk, értelmezhetünk ha szeretnénk. De nem azon múlik.

Harminc éves lettem. Nem tehetek róla. Mégis nagyon sokan kifejeztétek, hogy örültök nekem és sokan imádkoztok is értem. Köszönöm. Köszönöm, hogy vagytok. Köszönöm, hogy vagyok.