Augusztus 4-én felülök a kerékpáromra és elmegyek. Hogy honnan indulok és hová érkezek majd, azt még nem tudom. A VIII. kerület egyik kapualján fogok kigurulni és a térkép sarkában Koppenhága lesz, de ez csak a földrajz. A névleges célom, hogy találkozzak egy barátommal Dánia fővárosában. Igazából nem ő a fontos és nem is az útba eső Prága, Drezda vagy Berlin. Az utazás a fontos.

Ez az út egy utolsó felvonás és egy első próba lesz egy még nagyobb utazás előtt. Szeptemberben indulok majd egy két éves útra úgy, hogy alig néhány kilométert fogok megtenni.

„Úton lenni boldogság, Megérkezni halál.” (Én Hobotól tanultam.)

Két évre eltűnök majd a világból. Itt hagyok barátokat, ismerősöket, internetet, mindent. Jezsuita szerzetes papnak készülök ugyanis. (A jezsuita rend, más néven a Jézus Társasága a Katolikus Egyház egyik szerzetesrendje. Wikipédián és a rend honlapja) A képzés két éves próbaidővel kezdődik. (Ezt a szakzsargon noviciátusnak nevezi.) Két évre elhagyunk mindent, hogy át tudjuk gondolni, vajon tényleg ezt akarjuk-e. Nem lesz velünk senki és semmi, csak néhány társunk, két elöljárónk és Isten.

Talán elérem majd a napi 180 km-t. De nem a kilométer számít, hanem ami közben történik. Elkezdem a búcsúzást mindentől amim van és elkezdem újra végig gondolni, hogy vajon ez kell-e nekem. Tényleg a szerzetes papságra szeretném feltenni az életemet? Ahol nem lesz magántulajdonom? Ahol nem lesz feleségem és gyermekem? Ahol azt kell akarnom tenni, amit az elöljáróm kíván? Értelmes dolog ez?

Kigurulok majd a kapun és rábízom magamat egyetlen útitársamra és legfőbb szponzoromra: az Istenre. Lesz ami lesz.

Ezek a napló töredékek eredetileg az adab.hu honlapon jelentek meg az utazás ideje alatt. Köszönet az adabos fiúnak, Ádámnak és Kecsónak a segítségért és támogatásért. Az adab honlapja azóta sajnos megszűnt. A történeteket átmentettem ide a kommentek egy részével 2015 júniusában.