Minden készen áll. Nagyjából. Izgulok. Sok minden történhet az úton. Sok minden fog történni az úton. Velem. Bennem. Félek találkozni magammal, mert mi van, ha kiderül, hogy elrontottam.

my bike

Nem szerveztem agyon a túrámat. Alig viszek magammal valamit. Minek? Isten kezében vagyok. Nagyobb probléma rengetegféle van: nem lehet mindenre felkészülni. Kis problémával pedig felszerelés nélkül is megküzdök.

Egy váltás ruha, egy meleg pulóver és nadrág. Hálózsák és miniderékalj. Törülköző és egy-két apróság a tisztálkodáshoz. Egy Nikon D200 fényképezőgép a fix 50mm f1,8-al (töltővel együtt). Kis gázfőző edénykével és teához valók. Lámpák és magyar zászló. Eszközök egy belsőcseréhez és eső utáni olajozáshoz. Laptop. Térképek és zsolozsma. Ennyi. Ez is alig fér bele a táskába.

Gyűlik a felszerelés

A kerékpár tehát készen áll az útra. Külsőleg minden rendben. De bennem már nyár eleje óta vihar dúl. Az alapokat sosem rengette meg, de mindent ami fölötte van, azt megpróbálja keményen. Rég volt bennem ekkora vihar. Nem volt időm, erőm és bátorságom szembe nézni a viharral. Elodáztam. Mostanáig. Van 1300 kilométerem mindent helyre tenni. Félek a rendrakástól. Ugyan szinte biztosan tudom, hogy a viharon túl milyennek találom majd magamat, utamat, céljaimat, de ott az a szinte. Mi lesz, ha… Mi lesz, ha rá kell jönnöm, hogy nem itt a helyem? Nem hiszem, hogy így lenne. De ha őszintén szembe merek nézni magammal és Istennel, akkor ezt is lehetséges útnak kell látnom.

Todo list

Jó lenne egy lelkivezető, guru vagy valaki, aki segítene az úton, de nincs senki, aki tényleg ismerne engem. Nincs senkim. Csak én vagyok és Isten, aki jó és szeret. Tehát semmi baj nincs, csak bátran rá kell(ene) hagyatkozni.

1300km. Itt az ideje nekiugrani. (És kitalálni, hogy hova a csudába tudom rögzíteni a hátsó lámpámat.)