Jaj nekem
No most készülök ki. Egy kapualjban ülök és próbálok életben maradni. Nagy szenvedés ez a mai délután.
A reggel még jól indult. Felhős időben reggeliztem a buszmegállómban, majd irány Wittenberg. Azt megnéztem, ettem valamit, akkut töltöttem, meg ilyenek. Egy hölgy rám köszönt. A férje magyar és Wittenbergben élnek. Megtanult ő is pár szót. Egész jól ment neki. A város határában megint szembe jött egy nagy feketeség. Amíg benyomtam a frissen vásárolt négy joghurtot, addig el is vonult az eső.
De ettől kezdve semmi sem megy. Esik. Tűz a nap. Szakad. Éget a nap. Szemerkél. Lesül rólam a bőr. Percről percre változik az egész. Közben pedig fúj az a *** szél. Szembe. Esetleg majdnem szembe, de akkor annál erősebben. Alig tudok vánszorogni. A szél állandó zúgásától már szétdurran a fejem. Közben a nap is éget. Vagy éppen nem. De már csak 37km volt Brandenburgig. (Az volt a kitűzött cél mára.) De ekkor jött egy remek tábla, hogy Brandenburg már csak 37km, de kerékpárral behajtani tilos. Hogy az a ….!!! Útvonal módosítás. Már megint. Sok-sok plusz kilométer. És van még egy bajom ezekkel a németekkel: mindenütt van sok-sok wifi, de nagyon gondosan vigyáznak arra, hogy egy se legyen védtelen. Szegény turista haljon meg net nélkül. (Wittenbergben sem volt. Itt sincs.)
Most tehát a mittudoménhogyhívják városka főterén egy koszos kapualjban vagyok, mert már megint esik. Bár talán most először úgy igazából. Dörög is. Eddig nem dörgött. Ide is beszitál. Alig férek el. Megpróbálok kitörni…
Zarándoklat
Indulás előtt
Az első kilométerek
Vetett ágy
Átjutottam a Csehországba
A harmadik nap szenvedése
Detoxikálás
Prágáig hosszú volt az
Prága
Adjon Isten csendes esőt
Az Elba mentén
Dresda és azon túl
Béka
Jaj nekem
Magány
Tengerecki Pál
Behajóztam
Magyarok
Íme eljött
Vasárnap
Itt a mese vége