Az első pihenő nap. Újra belevethettem magam a modern világba. Volt fürdőm, ágyam, internetem, projektorom. Minden, ami kellhet. Nem biztos, hogy annyira kell.

Koppenhága

A dán székesegyházban voltam szentmisén. No de, meg sem közelíti a prágai székesegyház méreteit. Egy nagyobbacska kápolna csupán. Hát igen, a székesegyház nem a méretre utal, hanem egyházjogi fogalom: az a templom, ahol a püspök székel. Dániában nem olyan régen még üldözték a katolikusokat. (Hát igen, sokáig kölcsönösen irtottuk egymást a különféle keresztény vallások. Szép kis példamutatás mondhatom.) Egész Dániában egyetlen egy katolikus templomot tűrt meg az állam, azt amelyik nem is Dániában volt. A székesegyház egykor az Osztrák-Magyar Monarchia követségének kápolnája volt. Ezért maradhatott fenn. A hagyomány miatt máig ez Dánia legfőbb katolikus temploma, akkor is, ha az egyik legkisebb.

A káplán barátom a mise előtt kapott egy sürgős hívást. (Egy templomban a plébános az a pap, aki a főnök; aki mindenért felel. Mellette néha van káplán, aki szintén pap, aki a segédje. Általában ifjabb, tapasztalatlanabb pap, akiből idővel plébános lesz. Ott, vagy másutt.) A szomszéd plébániáról (kb. 30km) hívta a sekrestyés, hogy az ottani papjuk kórházba került és sürgősen kellene nekik egy pap, hogy 15 perc múlva kezdődhessen a szentmise, amiben lenne egy keresztelő is. (Ráadásul van rokon, aki Franciaországból jött az ünnep kedvéért.) Ilyen a papi élet. Egy telefon, hogy sürgősen menni kell misézni más helyett, vagy haldoklót meglátogatni. Ilyenkor nincs sok kérdés. Kocsiba be és uzsgyi. A kávéra azért visszaért.

A szentmise reggeli kávéval kínáltak meg, bár már majdnem dél volt. Ez itt így szokás. A templom két papja szereti ápolni a kapcsolatot a hívekkel, és az is fontos, hogy a hívek ismerjék egymást. Dánia máig protestáns ország. Katolikusok kevesen vannak és azoknak többsége is bevándorló. Ehhez a plébániához alig 1500 katolikus hívő tartozik. Mivel ezek sem mind aktív tagjai a közösségnek, így az ilyen mise utáni kávézással jól lehet tartani a kapcsolatokat a közösségen belül. Én teáztam. Egy asztalnál ültem egy dán asszonnyal, aki a püspököt képviseli nemzetközi konferenciákon, amik a világ környezeti változását (felmelegedés? lehűlés? ózonpajzs?) az Egyház erkölcstanával nézik, és keresik az irányt, hogy mit kell az emberiségnek és azon belül a Katolikus Egyháznak tenni. Mellettünk ült egy lány Srí Lankáról, és dán jegyese. A fiú szeptemberben kezdi a felkészülést a keresztségre, hogy bekerüljön ő is a Katolikus Egyházba. Arról beszélgettünk – többek között – hogy tényleg nem baj, hogy még nem ért mindennel teljesen egyet, amit az Egyház mond. Hiszen az Egyház nem tisztességes bólogató Jánosokat akar, hanem szívvel és értelemmel gondolkodó tagokat, akik szeretik az egy igaz Istent.

Délután kerekeztünk egyet. Így csomag nélkül nagyon más volt. Hegynek fel pl. nem állhattam rá a pedálra, mert elkezdett táncolni a hátsója a kerékpárnak. Elszoktam attól, hogy könnyű. Barátomnak volt kilométer órája, így időnként azt tippelgettem, hogy mennyivel és mennyit mentünk. Általában többet és gyorsabban, mint gondoltam. Nem Koppenhága központját néztük meg, hanem attól északra egy nagy parkot. Nagyon-nagy parkot, ahol sok ezer őz és szarvas él (láttunk belőle párat), aminek a közepén a királyi vadászkastély áll, és egy óvoda, és ami egy még nagyobb sűrű erdőben ér véget. A várostól pár percre egy végtelen erdő. Tovább tekertünk északnak, és váratlanul betoppantunk a barátom édesanyjához. Aki magyar. Ott ültünk hárman némi fagylalt mellett és próbáltunk beszélgetni. Érdekes volt. A barátom és a mama dánul beszélgettek. A mama és én magyarul beszélgettünk. Én és a barátom olaszul beszélgettünk. Vagyis mindig volt egy valaki, aki nem értett semmit. Végszükségben az angol közös nyelv lett volna, de azt nem beszéltük elég jól. Inkább váltogattuk, hogy mikor ki marad ki.

Este pedig megismerkedtem DD-vel. Megnéztünk egy filmet. Magyar létemre Dániában egy néger csávóval kínai filmet néztem angol felirattal és olaszul kommentáltam. Ez azért akármennyire is jó volt, de azért beteg egy dolog. Kavarjuk a nyelveket, országokat, kultúrákat. Ha nem is ennyire sarkosan, de az a véleményem, hogy mindenki menjen haza. Akár mennyire is szeretem Dániát, mert egy európai ország végre, de biztosan nem tudnék közöttük élni. Egyszerűen azért, mert magyar vagyok. A vérem magyar – legyenek bár messzi őseim svábok vagy tótok – és ez meghatároz. El nem nyomja emberi szabadságomat, de erősen befolyásolja azt. Ez van. Multikulti ide vagy oda. Aki magyar az az is marad.