Történt, hogy Margaret A. Fraley, egy katolikus apáca könyvet, írt Igaz Szeretet, a keresztény szexuális etika egy keretrendszere ( Just Love: A Framework for Christian Ethics ) címmel. Könyvében közös gondolkodásra hív vitatkozás helyett.

Nem arról kezd el beszélni, hogy most mennyire halálos bűn az önkielégítés, vagy hogy a buziknak kuss a nevük az Egyházban, hanem megpróbál visszanyúlni az alapokhoz és egy általános keresztény keretrendszert adni, hogy majd az alapján állapíthassuk meg, hogy mi merre hány méter.

Legelőször átpörgeti a keresztény múltat, és más kultúrák és vallások hagyományait. Közben pedig megpróbál kiverni a fejünkből pár hibás berögződést pl. arról, hogy mit is mond a Szentírás a szexualitásról és azt hogyan is kéne érteni az egzegézis tudományát segítségül hívva.

Segítségül hívja a Szentírást, a hagyományt (nem a szentet), a „világi” tudományokat és az aktuális tapasztalatokat, hogy ezek alapján állítsa föl a keretrendszerét (nem a katolikusat, hanem egy keresztényt). Így jut el oda, hogy minden szexuális érintkezés alapja a szeretet - mint mondja -, de ez a szeretet csak akkor igaz/valódi/helyes, ha igazságos. Nem az igazságról és szeretetről beszél, hanem az igazságról a szeretet ben . Leegyszerűsítve az igazság annyit tesz, hogy valamit annak elismerni/elfogadni/megőrizni ami az. Az emberi kapcsolatban a másik embert másik embernek megőrizni (nem pedig tárgynak és nyers célnak), önmagamat embernek szeretni (és nem beáldozni mindenestül), a kapcsolatot pedig kapcsolatnak (nem pedig erőszakos alá-fölérendeltségnek).

Tovább menve felállít hét normát, amik a feltételei annak, hogy egy szexuális kapcsolat/érintkezés valódi és igaz(ságos) legyen a szeretetben:

  • Ne okozzon méltánytalan sérülést. (Se nekem, se neki, se a kapcsolatnak, se hosszútávon.)
  • Szabad beleegyezés. (És ebbe a magánszféra, intim világ is már beletartozik.)
  • Kölcsönösség
  • A hatalom/erő egyenlősége (Bizony mindenben ott a hatalom kérdése.)
  • Elköteleződés. (A többi pont iránt és azokon túl is.)
  • Termékenység. (Nyitottság. De a biológián túlmutatóan. )
  • Szociális igazságosság. (Felelősség minden „harmadik fél” felé.)

(Persze ezeket a pontokat jobban kifejti és átrágja.)

Itt aztán nem áll meg és megvizsgálja, hogy ezek mit is jelentenek különféle kontextusokban: házasságban és családban, azonos-nemű kapcsolatban, válásban és újraházasodásban. Ezeken a záró oldalakon olyan következtetésekre jut, hogy az önkielégítés önmagában nem is bűnös dolog, hogy homoszexuális párok kapcsolata igazából nem is különbözik annyira a heteroszexuális kapcsolatoktól, hogy végülis létezhet annyira megromlott házasság, hogy föl lehet bontani.
Nem felületes szabadosságot kiált. Nem állítja, hogy ez a katolikus tanítás. Azt igen, hogy szerinte egy keresztény szexuális etikából ezek következnek.

A Hittani Kongregáció lecsapott. És némi levelezés után 2012-ben közleményt/megjegyzést adott ki ( notificazione ) amiben jól elítéli a könyvet és pontról pontra megmondja, hogy bizony eretnekség az apáca következtetése. Határozott és megingathatatlan érvei vannak: az eredmény, amire Farley jutott, butaság, mert a Tanítóhivatal nem erre a következtetésre jutott, amikor legutóbb jópár éve ezen gondolkozott. Ezt megerősítendő idézi az egy szent katolikus katekizmust és önmagát. De nem Farley rendszerét kritizálja, nem az eljárását és következtetéseinek folyamatát vagy alaptételét. Csupán a végeredményre mutat rá, hogy az nem jó.

A Hittani Kongregáció nem hajlandó vitatkozni. De közösen töprengeni még kevésbé. Pedig katolikus szexuális etika környékén lenne min.

(A Hittani Kongregációt fontosnak tartom. Olvasgattam Hans Küng, Yves Congar, Elizabeth Johnson és Jon Sobrino levelezéseit a hivatallal. Joseph Ratzinger élettörténetébe beleásvva magam a másik oldalról is megismertem a történetek egy részét. A Hittani Kongregáció fontos és jó hogy van. De ennek az Igaz Szerelem ügynek így semmi haszna sincs.)