Vannak munkáim, projektjeim, terveim, álmaim, amiknek mintha lenne fele. De ami igazán fontos az ma is egészen elérhető. Ezért próbálok minden nap “egészúton” lenni: úgy élni, hogy a nap önmagában is egész legyen. Nem csupán azzal, hogy ma is letettem valamit az asztalra, inkább azzal, hogy ma is szerettem. Sőt: ma is engedtem magam szeretni. És nem csak Isten által.

(Megjelent A Szív 2022 májusi számának Jezsuita nyolcas rovatában.)