Elek László SJ

Megjelent: Semmit ​se vigyetek az útra

Itt a honlapon már régóta olvasható a 2011-es kunyerálós zarándoklatom története, ami most fényképekkel kiegészítve megjelent és megvásárolható a Jezsuita Kiadónál.

Életlehetőség

Micsoda munkalehetőség! Kanadában világítótornyok felügyelete és karbantartása évi $66,842 dollárért (havi 1,5 millió forint?). Kell hozzá némi karbantartói és műszaki tapasztalat, meg office ismeret. Meg persze kitartás és a (félig)magányos parti világ ámulata.

In Memoriam

A befejező imaóra végén ott van mindig: és a jó halál kegyelmét. De úgy egyébként nem sokat foglalkozunk vele. És ez így van jól: az életben az élet a fontos. Az Isten országa már itt a földön közöttünk van. Ha még nem is a maga teljességében. Teszünk-veszünk hát. Szeretünk, izzadunk, elfáradunk, haragszunk, hibázunk, szeretünk, és próbálunk szeretni. Lekuporodva Jézus lábához, vagy a konyhában. És jól van ez így.

Ráhangolódva a Szél sokkal nagyobb erejére – Piarista Vitorlázó Egyesület a Kékszalagon

Az 54. Kékszalagon indult a Jazz nevű sportvitorlás is, fedélzetén a Piarista Vitorlázó Egyesület néhány tagjával, akik különféle közösségekből érkeztek, hogy negyven órára összeköltözve megvalósítsák azt, amit szeretnének közösségeikkel is életre kelteni – egy hajóban vitorláztak cserkészek, regnumiak, a Kalazancius Mozgalom tagjai. Az alábbiakban Elek Lászó SJ írását szerkesztve közöljük.

Félúton

Vannak munkáim, projektjeim, terveim, álmaim, amiknek mintha lenne fele. De ami igazán fontos az ma is egészen elérhető. Ezért próbálok minden nap “egészúton” lenni: úgy élni, hogy a nap önmagában is egész legyen. Nem csupán azzal, hogy ma is letettem valamit az asztalra, inkább azzal, hogy ma is szerettem. Sőt: ma is engedtem magam szeretni. És nem csak Isten által.

Felsővárosi bemutatkozás

A Szeged-Felsővárosi Szent Miklós (minorita) plébánián így mutatkoztam be érkezésemkor:

III. fejezet - és minden ember meglátja az Isten üdvösségét

Szerda délután volt, amikor becsöngetett hozzám. Ott állt a kapum előtt azzal a rozzant kerékpárjával. Persze hogy felismertem, vagyunk azért olyan kapcsolatban. Megláttam és akkor megértettem: biciklivel jött, és nem az Úton. Nem elektromos autóval és nem az Úton. Elsőre a harag kezdett bennem nőni, hogy akkor minek és miért és egyébként is… De gyorsan magam ellen fordultam: „Tehát én rontottam el, tehát nem is az ő kérése volt az Út, tehát valamit nagyon benéztem, tehát ezt is egészen elrontottam! Ezért romboltattam le templomokat, közösségi házakat, falvakat, erdőt-mezőt?! Hogy lehet ilyen… És miért nem szólt senki? És miért… És hogy lehet…” - Még nincs egy perce, hogy megpillantottam az Urat a kapuban és már mindent és mindenkit utálok, leginkább magamat, és az utálat éppen a teljes összetörtségbe és összeomlásba húz le. Megszólal: „Bejöhetek?” Az Isten kérdezi. Tőlem. Hogy bejöhet-e. Aki mindent megalkotott, aki ura a viharoknak és földrengéseknek, aki… és engem kérdez. Hogy esetleg leszek-e szíves és behívom. És megint csak elővesz a kétségbeesés: „Hogyan lehetek ilyen szerencsétlen?!” Meg: „Szedjem össze magamat, mégis csak az Úr ő! Hát nem erre vártam!? Nem ezért építettem az Utat!? Még ha nem is azon jött, meg … ”

9. Befutás

Így, vidáman, karikázott el az Úr az út elejére, ahol ott voltak még az emelvények, de csak pár ember várta kitartóan már mióta, mindig készenlétben.

8. Katona Marika és a természet

Az Úr tovább tekerte öreg biciklijét. Elhagyta a falvakat. Kietlen lett a táj. Forrást már régen látott, és árnyék sem enyhítette a zarándok útját járó Urat. A fák is egészen kiszáradtak a környéken. Pusztaság. Az Úrnak a tájról eszébe jutott a Sínai-félsziget. Látta ószövetségi szemével a népet, a vándorlást, a mannát. Az újra és újra reményét vesztett népet, a lázadó népet, a bálványimádót, az elfordulót, a … Egészen belelovalta volna magát, ha nem látott volna egyidőben az új- és örök szövetségi szemével is. Azzal látta a reményvesztett, küzdő népet, aki rászorul a segítségre. Az újra és újra bocsánatért esedező, az önmagát megszaggató, a hozzá kiáltó népet. Az utat keresőt, a kóborlót, a vándort befogadót, a szabadulást soha el nem felejtőt. Az Úr látta mindezt a kerékpárján gurulva a sivatagoiasodó vidéken, és így nézte a legújabb fajú kaktuszokat, az apró kis állatkákat, a süvítő szelet, és a kislányt a háza mellett a kert és a puszta határán. Életét is adta volna, ha az segít valamit. De most nem volt rá szükség, így inkább lassított a kanyar előtt, és megcsodálta a kislányt.

5. Faragó testvérek és amíg a halál össze nem köt

Az Úr megállt a temetőnél. Szereti a temetőket: sok-sok csodaszép emlék jön elő olyankor benne. „Életek, küzdelmek, sok-sok szeretet, majd a halál. És aztán… - olyan jóízű nevetés jön rá mindig amikor ez eszébe jut - … aztán szembe kerülnek Velem. Ítélet, vagy hogyan is szokták hívni a papok. Pedig inkább találkozás az. Ahol már időn túl együtt van múlt és jelen, minden amit tett és leginkább ami ő, és aki ő (mármint az elhunyt), és én aki én vagyok (mármint az Isten), és hirtelen mindenre fény derül, és … és az a bamba kép, ahogy rájön, hogy … Oh, olyan jó dolog Istennek lenni.” - engedte el magát az Úr. Most viszont nem a már élő halottak miatt jött, hanem megnézni Mészáros Gabriellát (ifjúkori nevén Faragót) és Szentmihályi Gábort (született Faragót). Oh, hogy micsoda gyűlölet tudott bennük lenni! Féltestvérek. Nem vér szerint, hanem úgy valójában.




életjel másutt jezsuita fényképezés hivatás kórház kirándulás emlék imádság zene szentelés szeminárium egyház A Szív magamról könyv jó hír TÚRÁK kerékpár sütés pápa Montserrat zsolozsma táborozás pap munka jezsuita blog fiducia digitális éjjel zarándoklat usa tél sport regnum publikáció nyár karácsony honlap hegyek film eső család Róma Magyar Kurír 2040 öröm álom vakondok szentírás szentségimádás média mormoták mise halál gondolat foci esküvő PSRM BKV BHTCS 2003