feb 11 2004

Ez a beszámoló az index.hu portál teljesítménytúra rovatába készült. Az itt olvasható nevek is onnan valók. Azt hiszem.

Életem harmadik ttúrája volt. (Elõtte: BHTCS 2001,2002) Mégis tán nem vertek meg, ha én is írok egy kis beszámolót...

A Stadionoknál kezdõdött minden... Jegyet vettem Pásztóig. Mellettem éppen Alsótoldig akart valaki jegyet venni. Egy pillanatra összenéztünk. A buszon már számoltam, hogy hány turistagyanús egyén kér Pásztóig jegyet. 16 körül elakadtam. Utaztunk stb. Pásztón már kifejezetten élveztem a dolgot. Csupa számomra ismeretlen ember, de mindenki ugyanoda tart. A másik buszon, már nagyban gyûjtöttem az adatokat. "Ott a kócsagos tábla alatt megy fel a kék háromszög."

A központban sok ismeretlen ember rohangált. Vártam SZAKEE-t, akivel terveztem az utat. 6 körül ismerõsökkel futottam össze. Szegény SZAKEE-t magára hagyva velük indultunk útnak fél hétkor. 1-1,5 kg csokoládénkat végül magunkkal vittük, hogy adhassunk szegény állomásoknak...

Bézma: Semmi extra. Jót beszélgetve értük el a kék háromszöget. Nyomok alapján gond nélkül felmentünk. Társam, aki már harmadszorra jár erre, megnyugtatott, hogy ez a legnagyobb kaptató, a gerinc kényelmesebb lesz... Fönn megkínáltuk csokival a pontõröket, akik nagyot néztek.. :-)

Tepke: Még itt sem volt különösebb baj. Már épp kezdett elegem lenni a monoton gyaloglásból, amikor megláttuk a kilátót. Ha már itt jártunk, felmásztunk. Még, hogy nem szép a Cserhát éjjel?!! Nekem tetszett.

Kápolna: Tovább mentünk. Lefelé már érdekesebb volt. Úgy érzésre mentünk a sötétben. (A hold világított, minek a lámpa?) A falusiak kitaposta utón jót kocogtunk. Kifejezetten jól esett a kocogás. A falu a legrosszabb hely. Az erdõben nem kavartunk el, ott igen. Végül megleltük a kivezetõ utat és a kápolnát is. Tiszta idilli kápolna.. Az üveggolyót elsõre nem tudtam mire vélni, de társaim felfrissítették emlékezetemet... Itt is osztottunk csokit, majd a nagy népsûrûségre való tekintettel elmentünk..

Nyerges-tetõ: A kápolnába érkezõk, vagy hatan, segítettek: "Kövessétek nyomokat!". No, errefele nem ez volt a legegyszerûbb út. Itt is gond nélkül haladtunk, bár egyre kevesebb beszéddel. Csöndben tapostuk a havat. Már följebb jártunk amikor megláttunk két lámpát lemászni egy hegyrõl. Furcsa volt, én nem vágytam arra a hegyre. Leálltunk térképet nézegetni (sznobok révén, ezt ritkán tettük), amikor találkoztunk Rongylábbal és társával. (Ezek a nevek eddig nem sokat mondtak.) Együtt felcaklattunk a hegyre. Ez a szakasz nem esett jól. Nagyon nem vágytam erre... Fönn csokit osztottunk és vitatkoztunk magunkkal egyet, hogy mennyire vagyunk nyuszik és mennyire oroszlánok. Vagyis: biztos hosszú úton mennyünk, vagy bátran vágjunk az újba. Az elõbbit szavaztuk meg.

Dobogó-tetõ: A leghosszabb rész következett. A gerincen még simán mentünk. Széles kitaposott út meg mifene. A fenyveses rét után nem sokkal, valami sorompónál jobbra vettük az irányt, úgy érzésre. Friss hó. végre úttalan és járatlan utakon mentünk. Újra élveztem a dolgot. Garábot könnyedén elértük. Az aszfalton gyalogoltunk tovább és tovább és tovább és tovább. Felsõtoldon a buszmegállóban nyújtóztunk egyet mert kezdte a lábunk nem jól érezni magát. Majd tovább. A lelkesedésem határozottan fogyott. Én nem fáztam, de a narancslénk erõsen kásásodott és a csokitól is émelygett már a gyomrunk. Ez van. Alsótoldon még utolsó remény, feladhatjuk. Nem gondoltuk komolyan, még volt vagy 5 óránk. Pihenõ, térkép nézegetés, nyújtózás, aztán indulás. Térkép nem nagyon kellett, a vadcsapás elég szélesre sikeredett. Kezdtem unni a hó recsegését, a folytonos döcögést a keréknyomba, a hold is lefelé ment, meg egyébként is, sz*r volt a világ. Emberek jöttek szembe, néha. Mi szótalanabbul mentünk. Aztán jött egy kis izgalom. Oroszlánok lettünk, nem nyulak. Balra át a kevésbé kitaposott úton. Hibáztunk. Meredeken mentünk felfelé. Nagyon meredeken, de legalább izgalmas volt. Lihegve felértünk. Semmi, csak nyomok. szembe jött egy ember, azt mondta itt a csúcs. Hát nem volt. Vagy 10 percet gyaliztunk még az ismeretlen nyomokat követve. Ez nagyon hosszúnak tûnt. Fönn a csúcson csoki csere volt. Újra vidámabb hangulat. A kilátót sem lehetett kihagyni, ide is felmásztunk. (Tériszonyom ellenére.)

Irány haza: Aztán csak visszazökkentem komorságomba. A visszafele menet bíztatott, de a zötyögésbõl és csúszkálásból kezdett elegem lenni. A mezõn már csak bukdácsoltunk. Csöndben. A falu fénye vonzottak kezdtem felszabadulni. A faluszélen megálltunk. Merre van a központ. Valamerre jobbra hátul gondoltuk és nekiindultunk. A jégen remekül tudtam húzni a lábam egész kényelmes volt. Aztán nagyot néztünk, hogy ott volt az orrunk elõtt az iskola. Igen kellemes meglepetés. Beértünk. Kb. 10,5 óra alatt. Örültem. :-) Huh. Felhörpintettem 1 liter teát és mindjárt szép volt az élet.

Utóirat: Nem vagyok normális. A többiek sem normálisak. Flúgos egy társaság. Éjjel, hóban, hidegben, erdõben. Fárasztó, hosszú, nehéz. De legközelebb is megyek, ha tudok...

Cimkék: 

Új hozzászólás beküldése

Plain text

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <b><i><em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.