Ma kaptam meg a levelet: felvettek a Jézus Társaságába. Fordulópont. Megjegyzendő pont. Persze nem változtat ez semmin. Holnap munka.

már 24 2009

Ugrottam, röpültem, beléptem. Mint mindig, tegnap este is mindent megtettem, hogy ne tudja elvinni mellettem a labdát. Aztán rosszul léptem. Jaj, a bokám.

Cimkék: 

„Mivel önhibámon kívül én sem tudtam eljutni nemrég az osztálytalálkozóra, ezért azt az ötletet vetném föl, hogy mindenki írhatna magáról pár szót, hogy mit végzett, mit csinál mostanában...„ - kezdte levelét egy régi osztálytársam, akit nem láttam már vagy öt éve.

Cimkék: 

Éppen olvadozik az arcom. A többi részem Dinnyés és Budapest között felolvadt a vonaton. Ma reggel, másfél órával a vonat indulása előtt, még nem tudtam, hogy fotókerékpározást fogok csinálni. A Velencei-tavat tekertem körbe a fényképezőgépemmel.

jan 13 2009
jogsi.jpg

Ma végre a kezembe kaptam. Már december 16 óta úton volt. Most itt van a zsebembe. Bármikor kocsiba ülhetek és uzsgyi: irány a nagyvilág.

A legtöbb ismerősöm szerint minden jól megy. Legalábbis a felszínen. Pedig mélyebben csúnya gondok voltak/vannak az elmúlt hetekben. Azért nem esünk pánikba, mert egész mélyen minden teljesen stabil és szép. Középtájon van a baj.

jan 5 2009

Utolsó ügyelet és leszerelés a kórházban, kerékpározás -8 fokban, szilveszteri játékdélután, végre újra imperium, egész jó forum ignatianum, BHTCS, Németországból érkező olaszul beszélő román haver, elrontott szervezés, első munkanap az ÖKU-ban, zsolozsmás megbeszélés a MALEZI-ban.

(Mindegyikről lehetne írni egy-egy cikkecskét, de csak akkor megy, ha kényszerítem magamat. Tehát megint kimarad sok minden.)

Cimkék: 
dec 30 2008
100_1790.jpg

A Szív újság jubileumi számában (2008. december) jelent meg rólunk - a Montserrat jezsuita jelöltközösségről egy cikkecske. Most közlöm az eredetit.

dec 27 2008
DSC_3903.jpg

Nincs igazi karácsony mézeskalács nélkül. Gondoltam megpróbálkozom vele. De minden összeesküdött ellenem. Vagy csak keveset aludtam.

Oldalak

Feliratkozás életjel csatornájára