Fájt a szívem Rómában. Nem az elmaradt szentelésem miatt, hanem az otthagyott banda miatt.

A dolog egyszerű: alvás nélkül se tanulni, se imádkozni nem lehet.

Hétfő este sikerült a szentségimádás alatt térdelve elaludnom. No, ez már nem jó így, mondtam és inkább kimenekültem a kápolnából. Kedden aztán összeszedtem magamat és átaludtam a délelőttöt és a délutánt is. Már is minden rendben. Este mindjárt jobban lehetett beszélgetni az Úrral.

A hétvégén minden csoport elment „kirándulni”. (Az elöljárók is.) Mi Milánóba repültünk. Egy hűvös hétvégét töltöttünk az észak-olasz, már-már nem is olasz nagyvárosban.
A vizsgaidőszak pénteken véget ért. Nekem már egy héttel korábban. A második félév most hétfőn kezdődött. A kettő között minden csoportnak el kellett menni valahová. Megtámogattak minket fejenként 80 euróval. Voltak, akik Szicíliába repültek, mások lekocsikáztak az olasz csizma sarkáig. Mások inkább Firenzét nézték meg. Az elöljárók Velencét nézték meg. Mi pedig elrepültünk Milánóba.

Tegnap ketten hagyták itt a szemináriumot. Tavaly júniustól máig vagy 15-en mentek el. Több mint 10%. Egy-egy évfolyamban legalább 40%-os a lemorzsolódás a szemináriumi hat év alatt. Baj ez, vagy ennek így kell lennie?

Minden bizonnyal az év legnehezebb hetébe kezdtünk bele. Ráadásul a hétvége már jól megalapozota a káoszt. Szombaton diakónuszentelés volt minálunk. Vasárnap Clericus Cup. Közben már pénteken megkezdődött a Fiducia kilencede. Pénteken jön vecsernyére a pápa. Szombatra meghívtuk mind az 1050 exalunnónkat. Egyébként pedig vizsgaidőszak van.

http://www.seminarioromano.it
A várva várt pillanat. Még kicsit döcög, de sok-sok küzdelem után végre elérhető a Pápai Római Nagyszeminárium (Pontificio Seminario Romano Maggiore), vagyis a szemináriumom új honlapja!!
Volt vele némi küzdelem. Nem csak a számítógépeket kellett leküzdeni, hanem az elöljáróinkkal is sokat kellett egyeztetni. Mégsem mindegy, hogy a pápai szeminárium honlapjár mi kerül ki. Ma ebéd után újra végig bogarászta a rektorunk az egész honlapot és végül rábólintott. (Bár vannak még hibái és hiányosságai.)
A szívem nagyon újjong.

Mint már említettem, ötödéves lettem. A hatéves képzés ötödik évét taposom. Furcsa, nagyon furcsa. Egyrészt mert nagyon gyorsan telt el ez az öt év (legalábbis visszafele nézve). Az ötödévesek majdnem a legnagyobbak a szeminráiumban. Csak az egy hónap múlva diakónussá szentelendők nagyobbak nálam, de ők már féllábbal kint vannak a szemináriumból. Egész hétvégéket töltenek a plébániájukon. Nincs nagy hagyománya annak, hogy egy felsőbbéves egy alsóbbévest ugráltasson, mégis sokat számít, hogy nagy vagyok. Komoly felelősségem van.

Nem volt még 24 órája, hogy a gépem leszállt Rómában. Már beköltöztem az új szobámban, de még nem éreztem magam otthon, hiszen a nyolc láda kibontva széttúrva ott hevert a szoba közepén. Még nem húztam fel az ágyam, még nem kerestem elő a pizsamám. Úgy aludtam el, ahogy ért az éjfél. Reggel álmosan kászálódtam ki az ágyból. Nem túl jó kezdet. valahogy rendbe szedtem magam és rohantam a misére, hogy el ne késsem.

A Pontificio Seminario Romano Maggiore bemutatja: