<!--  
	@page { size: 21cm 29.7cm; margin: 2cm }  
	P { margin-bottom: 0.21cm }  
-->  
</style>  </meta></meta>

Van nekem egy zseblámpám, ami már legalább húsz éves. Talán még nálam is öregebb.

Ma mentem el érte a Vértesbe. Elkezdem inkább elölről e történetet.

Mindig is féltem egyedül a sötét erdőben. Kettesben már szeretem éjjel is az erdőt. Egyedül viszont többször inkább lefeküdtem aludni sötétedés után, hogy ne kelljen az éjjeli erdőben barangolni.

BHTCS, azaz a Budai-hegység Távoli Csúcsai elnevezésű, téli éjszakai extrém teljesítménytúra. (http://bhtcs.rmse.hu) Félelmetesen hangzik, pedig nem az. Egyszerű a feladat: 9+1 hegycsúcsot kell megmászni 11 óra alatt. A sötét és a tél nem sokat nehezít, hiszen mindkettőhöz könnyű hozzászokni. Nem kell hozzá semmi, még különleges felkészülés sem. Viszont megismételhetetlen, különleges élményeket nyújt. Próbáld elképzelni milyen lehet a szépsége, varázsa, öröme! Az igazi BHTCS életérzés.

Minden első csütörtökön szentségimádás van itt a szemináriumban az egész éjjelen át. A hivatásokért imádkozunk. A sajátunkért, a többi kispapéért, a nullad évért (propedeutikus év), azokért akik érdeklődnek a szeminárium iránt, és mindenki másért. Egy éjjel imádságban.