Azt hiszem gyerekkori álmom volt, csak sosem vettem komolyan, mert oly elérhetetlen volt. Legalábbis annak látszott.

Akár lelkesedünk az internetért, akár a veszélyeit látjuk nagyobbnak, az internet és a digitalitás a mindennapjaink része. És ahogy nemcsak vasárnap a templomban vagyunk keresztények, hanem otthon, a munkában, és még álmunkban is, ugyanúgy nemcsak a kávézóban vagyunk hívők, hanem az internet mindenféle bugyraiban is.

Ez az írás az A Szív újságban 2015. márciusában megjelent cikk újraközlése linkekkel és kiegészítésekkel.

A 22-es szobából panorámás kilátás nyílik a cohasset-i öbölre és a bejárat szikláit messze őrző Minots Ledge világítótoronyra. Beleszerettem, na meg egy téli hobbi is jól jött, úgy hogy elintéztem, hogy az óráimon is a torony lábát mosó hullámokat nézhessem.

Akár lelkesedünk az internetért, akár a veszélyeit látjuk nagyobbnak, az internet és a digitalitás a mindennapjaink része. És ahogy nemcsak vasárnap a templomban vagyunk keresztények, hanem otthon, a munkában, és még álmunkban is, ugyanúgy nemcsak a kávézóban vagyunk hívők, hanem az internet mindenféle bugyraiban is.

Sokféleképpen használhatjuk keresztényként az internetet. Például hirdethetjük az Atya megváltó szeretetét, vagy őszinte jelenlétünkkel szentelhetjük meg a teret. Én jól használható digitális eszközök fejlesztésével próbálok segíteni mindenkinek, aki Istenhez szeretne közelebb lépni. Ennél sokkal többet is lehet és kell tennünk keresztényként az interneten, de nekem így is több munkát és álmot kínál, mint amennyi lehetőségem van.

Segítségemmel indult el az Imaórák Liturgiájának digitális magyar változata, a zsolozsma.hu. Nem kívánja helyettesíteni a jó öreg négy kötetet, de így elérhetővé vált az egyház közös imája minden úton lévőnek, kapkodónak, és azoknak, akik az újrakiadásra várnak sóvárogva. Sőt van hely, ahol a digitális zsolozsmát kivetítik, hogy együtt tudjon imádkozni az egész közösség. Reméljük, hogy majd az egyes szerzetesközösségek saját ünnepeinek imádságait is elérhetővé tudjuk tenni.

Programozó és koordinátor: Juraj Vidéky. A magyar változat munkatársai:</b> Blaho Julianna, Izing Gabriel. Android alkalmazás:</b> Richard Královič. iOS alkalmazás: Gyimesi Ákos, Oto Kominak.

Munkálkodom a Biblia magyar katolikus fordításait kínáló honlapon is, a szentiras.hu-n. És bár az Úr szavát az Egyház segítségével lehet igazán megérteni, fontos, hogy minél többen, minél könnyebben hozzáférhessenek eme – olykor nehezen érthető – szent szövegekhez. Nem csupán közzétesszük a négy legfontosabb magyar fordítást, de a kiadókkal együttműködve hozzájárulunk a nyomtatott szövegek pontosításához is. Jó hírünk, hogy előkészületben van a Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás közzététele is.

Programozók: Fodor Bertalan, Elek László SJ, Molnár Márton. Szöveggondozás: Harmai Gábor. A miserend.hu oldallal is sok időt foglalkoztam már, ahol több mint négyezer katolikus templom miserendje és elérhetősége van fenn. Vasárnaponként sok száz hívőnek segítünk jó időben jó helyre jutni: szentmisére. Naponta több pontosítást és észrevételt kapunk látogatóinktól; ezek segítségével próbáljuk tartani a lépést a változásokkal. A tavaly megjelent androidos mobilalkalmazás mellett pedig most már elérhető a miserend iOS-re is: bárhol, bármikor megmutatja, merre található a legközelebbi szentmise.

Üzemeltető: Virtuális Plébánia Alapítvány. Programozás: Elek László SJ. Android alkalmazás: Maczák Balázs. iOS alkalmazás: Horony Csaba. Adminisztráció: Tomkó Anna. Adatok karbantartása: önkéntesek.

Valahol a lefagyott erdők mélyén a legjáratlanabb völgyekben töri a soha-létre-nem-jövő utat. Elkeseredetten, fájdalmasan, gyötrődve és meggyötörten. Rettegve és szégyellve. Azt is és az ellenkezőjét is. Már nem is vonyít fel a mindenségig, ahogy annyiszor tettük. Itt meg készülnek a „legrosszabbra”. Ugyan már. Nem a halál a legrosszabb.

Nem egyszerű nekem mit kezdenem a születésnapokkal. Egy nap, amikor sok-sok formaköszöntést kapok és amin amúgy meg nem változik semmi. Tegnap is pont volt egy ilyen napom. Kaptam is sok formaköszöntést és amúgy nem változott semmi. Most mégis nagyon köszönöm. Nektek is.

Harmincadik születésnapommal nem lettem se bölcsebb, se jobb, de még szebb sem. Évek se elegek, ha változásra van szükségem. Aztán az is igaz, hogy a megszámlálhatatlan köszöntés között rengeteg olyan van, amit csak azért kaptam, mert a Facebook figyelmeztette a felhasználót, hogy a köszöntésem ideje van. De ezzel semmi baj sincs. Sőt. Nem rég leesett, hogy épp az a jó a születésnapban, hogy akkor nem változik semmi. És hogy a Facebook születésnapi felhívásának fontos értelme van.

A születésnap lényege, hogy kimondjuk egymásnak: örülök, hogy vagy. Nem annak örülünk, hogy a másik valamit elért vagy kiérdemelt: a születésünkért nem tettünk semmit. Egy születésnapon örülünk, hogy a másik létezik, él, van. És ezt ki is mondjuk. Nagyon ritkán gondoljuk végig, hogy kikért is vagyunk hálásak, kik azok, akik számítanak valamit is. És még ritkábban mondjuk ki nekik. Ugyan miért és mikor tennénk? Kiemelt alkalom erre ritkán van. Alkalom nélkül meg még a házasok is keveset mondják egymásnak. Egy születésnap pont tökéletes erre, hiszen nem kell magyarázni, nem kell a fontosság mértékét leírni, semmit nem kell. A Facebook eszünkbe juttatja és könnyedén kimondhatjuk: “igen, örülök, hogy vagy”. Aztán mesélhetünk, értelmezhetünk ha szeretnénk. De nem azon múlik.

Harminc éves lettem. Nem tehetek róla. Mégis nagyon sokan kifejeztétek, hogy örültök nekem és sokan imádkoztok is értem. Köszönöm. Köszönöm, hogy vagytok. Köszönöm, hogy vagyok.

A múltkor megkérdeztek arról, hogy itt mit is gondolnak a francia mészárlásról. Én meg válaszoltam. Csak nem pont a kérdésre: http://szemlelek.blog.hu/2015/01/17/nincsenek_egyszeru_valaszok_igy_latja_charlie-t_a_papa_magyar_rendtarsa_amerikabol

Logikusnak tűnt, hogy most nem lesz csomag. Lényegében lemondtam róla; úgyis túl messze élek. Pedig hiányzott. Hozzánőtt már a karácsonyomhoz a különöleges mézeskalácsok elrágcsálása.

A sötétben a hullámok át-átcsaptak a korláton. Az eső és az óceán eggyé válva áztatta a télikabátomat. Hamar bemenekültünk a Piros Papagájba vacsorázni. Így töltöttük a hétvégét a (szűken vett) közösséggel, Cohassetben.

Csak a szombat délelőtt volt előre meghatározott, csak azt kérték tőlünk. Elmondtuk egymásnak hogyan is vagyunk, és hogyan van az Isten az életünkben, bennünk. Felszabadultan meséltünk, mint az otthoni vacsorákon. Mégis mélyen, mint akik fontosabbat szeretnének tudni egymásról; mint akik hiába idegenek, valahogy mégis összetartoznak. Alig négy óra alatt körbeértünk. Kávézással és misével együtt. Megtettük, amit meg kell. És örültünk Neki. És egymásnak.

Legtöbben már pénteken lejöttünk, vacsoráztunk, horrorfilmet néztünk. Szombat délután ki-ki ment a maga feje után: pihenni, tanulni, beszélgetni vagy futni a viharban. Este aztán közösen vacsoráztunk a szomszéd kisvárosban, majd megnéztük a Calvary-t. Csak akinek kedve volt. És volt. Olyan is, akinek nem. Közben kiraktam egy kirakóst. Olyan jó volt így.

Vasárnap este van. A többiek rég hazamentek. Én maradtam. Beszélgetni a családommal, olvasni az óráimra, örülni a létnek. Mellettem a kandallóban ropog a tűz. A tea és az oldalak gyorsan fogynak. A naplemente előtti utolsó félórára pedig eltűnt minden felhő, és csodálhattam, ahogy az őszi fényekben pompázó világítótornyot a gallérjáig csapkodják a hullámok.

A legtöbb szinódusról szóló cikk azt részletezi, hogy hogyan esnek egymásnak a bíborosok, hogyan hazudoznak a sajtónak, hogyan üvöltöznek egymással, hogyan szervezkednek egymás ellen. Ráadásul a káosz közepén lassan arról döntenek, hogy áldozhatnak és gyóntathatnak az újraházasodott homoszexuális párok is. Tisztára mint egy szappanopera.