Így vagyok

Nagyon boldog vagyok: testem, lelkem, elmém a helyén van, és megfelelő mértékben meg is dolgoztatik. Nagyon kivagyok: testem, lelkem, elmém idegen helyen van, és erején felül meg is dolgoztatik.

Pont

Két hete érkeztem Bostonba. A csomagom két nappal később. A lelkem még úton van.

Évkezdésre

„NE CSUKD BE A SZOBÁD AJTAJÁT NAPKÖZBEN! Az első pár hétben sok-sok diák próbál barátokra lelni. Hogyan tudsz barátkozni, ha bezárkózol a szobádba és a monitorba bámulsz? Tartsd tárva nyitva az ajtódat! Keveredj a többi diákkal. Hívj meg embereket egy kávéra! Fogadd el a meghívást, ha mások hívnak hasonlóra!”

Folqáék: a Szűcs

Mire bejutottam már kezdődött a beszállás a frankfurti járatra, de a sor jó hosszú volt. Reméltem, hogy ennyi még belefér: futottam egy kört. Nem találtam és a helyiek sem ismerték. Talán nincs is. A sor egyre fogyott. A mobilból próbáltam kicsikarni a választ. Döcögve, de csak meglett a Folqa stand. Gyorsan: hátha van még annyi időm. És forintom. 

Jezsuita fogadtatás

Hiába vagyok jezsuita, hiába tudják, mikor érkezem, hiába ígérik, hogy várni fognak. Egy rendházba az első bejutás — legyen az a világ bármely pontján — mindig körülményes. Nem hallják, nincsenek otthon, nem figyelnek. Bármi előfordulhat. És elő is fordul. Itt kijöttek ugyan elém a repülőtérre, csak se táblát nem tartottak, sem nem kerestek fennhangon kiabálva. 

A világ méretéről

6722\ km, vagy ahogy itt mondják: 4177 mérföld. Hat időzóna. A hangnak több mint hat óra út. A lelkemnek pedig legalább két hét. Új világ. Soha ilyen messze még nem jártam lebontásra váró családi házunktól.

Költözés

Pakolgatok: rakosgatom az ezt-azt amarról-emerre. Dobozba vagy fekete nylonzsákba. Öt csomag megy három helyszínre. Folyton dönteni kell. És nem csak a jövőről.

Költözés

Pakolgatok: rakosgatom az ezt-azt amarról-emerre. Dobozba vagy fekete nylonzsákba. Öt csomag megy három helyszínre. Folyton dönteni kell. És nem csak a jövőről.

Legális a digitális misekönyv (április1)

Friss nagy hír hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar Titkársága szóban elvileg támogatja egy tervezett digitális misekönyv használatát a liturgiákon. Persze még csak szóban és elvileg, és kikötések is vannak. Ám így már érdemes nekifogni.

Nyomok a hóban

Hóviharra vágyakozom akármikor egy kis faluban éjszakázom télvíz idején. Bárcsak leszakadna a hó. Bár ne lehetne elhagyni a házat és pattogó tűz mellett hintaszékben ücsörögve lehetnék boldog.


Archive

10 4 21 5 2 7 9 4 2 12 3 1 22 életjel fényképezés jezsuita Zarándoklat 2009 hivatás kórház emlék kirándulás másutt 2003 imádság zene szeminárium egyház 2005 szentelés magamról TÚRÁK sütés regnum kerékpár Montserrat 2004 pápa család zsolozsma táborozás pap nyár munka honlap film fiducia eső digitális A 2040 éjjel usa tél sport karácsony jezsuita hegyek esküvő Szent Róma 2003 öröm éjszaka álom vakondok szentírás szentségimádás média mormoták mise halál gondolat foci PSRM Balaton-felvidék BKV BHTCS 2007 ősz ének élet Ábrahámhegy zarándoklat vágy vonatozás vakság tudomány tanulás számítógép publikáció noviciátus kispap játék iskola hideg fáradtság alvás akolitus ajándék Regnum Mikulás Magyarország Liturgia 2000 ünnep ügyelet úszás újmise étlejel égés átvertek Örkény zsörtölődés zsidó városnézés vizicickányok videó vezetés vers utazás teológia tea szolgálat szoftver szeretet szentségtartó szentmise szentek szegénység stoppolás repülés oboa nagyböjt mosógép mib lámpa lelkigyakorlat lektor kézikönyv koncert kiállítás kilátó keresztút kereszt jogosítvány idegeskedés horvát hang hajó hajnal hajléktalan gyónás gyógyszer gyufa gyerekek fény falu egó egészségügy egyszerű csónak csoda börtön busz bukósisak betegség betegszállítás baleset autó apeh akadályversemy admisszió WC Velencei-tó VT Szlovénia Ráróspuszta Rubik Nikon NKRemote Mohács Köveskál Jezsu Dánia Clericus Bábel Budapest Anglia 2006 2002 1994 1993