„sütés” témában:

TGIF

Hirtelen felindulásból bevállaltam. Végre-péntekre készültünk ahol negyven jezsuitát kellett desszerttel ellátnom. Felírtam egy cetlire a szükséges hozzávalókat és a nagybevásárlás során majdnem mindent megvettek. Élesztőért még az este külön elkocsikáztak egy másik boltba.

Nekiálltam és izgultam persze. Az elején egyből jól elakadtam, mert unciában és teáskanálban volt megadva az ismeretlen por alapú élő élesztő és a normál élesztő közötti átváltás. A többi aztán simán ment, bár csak egy ócska mérlegem volt. Liszteztem az asztalt, nyújtottam és szaggattam a tésztát. Mint mindig. Mint bármikor. Két légkeveréses villanysütőben összesen három tepsi egyszerre sült ki, alig negyed óra alatt. A sodó kissé híg lett, de ezt más nem tudta.

Végre-péntek: a közösségi pizzázás végén előkerült az aranygaluskám. És örültek neki. És örültem neki. Majd, alig pár órával később, az elpakolás és takarítás után, végül boldogan fellélegezve dőlhettem az ágyba:

Hála Istennek; végre péntek!

*Kattints ide némi kiegészítésért/magyarázatért.*

Zserbó

A múltkor beszóltak, hogy jó-jó finom ez a diós sütemény, de ez pazarlás, mert a dió csakis zserbóba való. Ma jól megkapták: sütöttem. Legalábbis megpróbálkoztam vele. Most lett kész. Egyenlőre nincs valami zserbó íze, de a sok dió és lekvár miatt finom. Majd megkóstolom újra. Reggel, amikor már hideg lesz.

Megszívattam negyven románt

A legtöbb ismerősöm szerint minden jól megy. Legalábbis a felszínen. Pedig mélyebben csúnya gondok voltak/vannak az elmúlt hetekben. Azért nem esünk pánikba, mert egész mélyen minden teljesen stabil és szép. Középtájon van a baj.

BHTCS elején és alatt telefonon szervezgettem egy misét Taizéből Bukarestbe hazatérő Románoknak. Végül őrült telefonálgatás és rohanás lett belőle. Számukra meg egy nagy semmi, csak három óra várakozás az Erzsébet-híd lábánál. Pedig én megígértem. Miattam. Szar.
Azt is megígértem, hogy írok egy rendes beszámolót a BHTCS-ről. Tavaly még mielőtt lefeküdtem volna megírtam. Most lassan eltelt egy hét, lejárt a leadási határidő (lapzárta volt 23 perce) és semmit sem csináltam. Na jó, összedobtam egy cikkecskét egy másik lapnak – azt is csak külső nyomásra. Szar.
Más valaki is megkért valamire és semmi. Választ várnak, hogy igen vagy nem. Itt meg hallgatás van. Nem vertem ki a micsodát, hogy döntsünk. Tötymörgés. Megint ígértem valamit. És? Válaszoljam már most, amit úgyis válaszolni fogunk? Vagy húzzam még egy napig? Francba.
Közben el kéne menni ide és elintézni ilyen-olyan papír és egyéb ügyeket, amik kellenek a munkahelyhez. És még rengeteg apróság vár rám, amit soha nem fogok megcsinálni.
A sütim – sok szenvedés árán – egész jó lett, csak kicsit sületlen. Beraktam újra. Most meg ott maradt. Még nem égett meg, de keménynek tűnik. Nem mertem megkóstolni. Közben megnézették velem a Központi pályaudvar című filmet. (Illegális forrásból szereztem, eredeti hanggal. Egy órát töketlenkedtünk a magyar felirat pontos beállításával (VLC) végül mégis csak angol felirattal néztük. Ráadásul a film sem volt jó.
És mindenki megígéri, hogy legközelebb azt nézik meg amit én javaslok; legközelebb elmegyünk kirándulni; legközelebb elmosogat majd maga után. Ismerem a legközelebbeket. Öt év szeminárium sok mindenre megtanított.

Ott mélyen lenn béke van és Isten segít előre. De itten mindenféle káosz is van, már mióta, és úgyis így lesz, és különben is.

 

Mézeskalács

Nincs igazi karácsony mézeskalács nélkül. Gondoltam megpróbálkozom vele. De minden összeesküdött ellenem. Vagy csak keveset aludtam.

Diós kevert

Újra próbálkoztam a sütéssel. Persze már megvettem a diót, mikor rájöttem, hogy még darálónk sincs.

Tarkabarka

Életemben először sütöttem szülői felügyelet teljes hiánya mellett. Egy nagyon egyszerű süteménnyel próbálkoztam. Nem volt teljes a siker, de már majdnem elfogyott.