„TÚRÁK” témában:

zarándoklat

Dobogókő – Bodajk – Andocs – Máriagyűd

Semmit se vigyetek az útra,
se botot, se táskát,
se kenyeret, se pénzt,
és két köntösötök se legyen!

Világi Tor Túra (2009)

2009\ nyarán elmentem Koppenhágába egy szál kerékpárral. Hoszan be is számoltam róla már útközben. Ám nem itt, hanem az Adab oldalán. Nézz el oda és mindent megtudhatsz.

Tehát klikk IDE!

Zarándoklat

Augusztus 4-én felülök a kerékpáromra és elmegyek. Hogy honnan indulok és hová érkezek majd, azt még nem tudom. A VIII. kerület egyik kapualján fogok kigurulni és a térkép sarkában Koppenhága lesz, de ez csak a földrajz. A névleges célom, hogy találkozzak egy barátommal Dánia fővárosában. Igazából nem ő a fontos és nem is az útba eső Prága, Drezda vagy Berlin. Az utazás a fontos.

Ez az út egy utolsó felvonás és egy első próba lesz egy még nagyobb utazás előtt. Szeptemberben indulok majd egy két éves útra úgy, hogy alig néhány kilométert fogok megtenni.

„Úton lenni boldogság, Megérkezni halál.” (Én Hobotól tanultam.)

Két évre eltűnök majd a világból. Itt hagyok barátokat, ismerősöket, internetet, mindent. Jezsuita szerzetes papnak készülök ugyanis. (A jezsuita rend, más néven a Jézus Társasága a Katolikus Egyház egyik szerzetesrendje. Wikipédián és a rend honlapja) A képzés két éves próbaidővel kezdődik. (Ezt a szakzsargon noviciátusnak nevezi.) Két évre elhagyunk mindent, hogy át tudjuk gondolni, vajon tényleg ezt akarjuk-e. Nem lesz velünk senki és semmi, csak néhány társunk, két elöljárónk és Isten.

Talán elérem majd a napi 180 km-t. De nem a kilométer számít, hanem ami közben történik. Elkezdem a búcsúzást mindentől amim van és elkezdem újra végig gondolni, hogy vajon ez kell-e nekem. Tényleg a szerzetes papságra szeretném feltenni az életemet? Ahol nem lesz magántulajdonom? Ahol nem lesz feleségem és gyermekem? Ahol azt kell akarnom tenni, amit az elöljáróm kíván? Értelmes dolog ez?

Kigurulok majd a kapun és rábízom magamat egyetlen útitársamra és legfőbb szponzoromra: az Istenre. Lesz ami lesz.

Ezek a napló töredékek eredetileg az adab.hu honlapon jelentek meg az utazás ideje alatt. Köszönet az adabos fiúnak, Ádámnak és Kecsónak a segítségért és támogatásért. Az adab honlapja azóta sajnos megszűnt. A történeteket átmentettem ide a kommentek egy részével 2015 júniusában.

Dánia (1. rész)

A nyáron Dániában jártam a magyar anyától született Daniele Noorgard dán kispap szentelésén. Sokat kerékpározgattam egymagamban Koppenhágában. Nagyon megtetszett az az északi vlág. Sok-sok kerékpár, zöld parkok, gyönyörű házikók. Tenger, hatalmas vitorlások és tengerjáró hajók, szélerőművek. Mindenütt rend, de nem egézségtelen precízség. Ezek a dánok tudnak valamit.

Július 13-án repültem ki Koppenhágába. Nyálkás, esős idő volt. A reptéren találkoztam az olasz különítménnyel is. Nagy volt a káosz. A hatalmas reptéren 3-4 repülőről vártunk utasokat. Jöttek olaszok, horvátok, románok, magyarok. Dániel magyarázta a zóna rendszert, amit a tömegközlekedéshez mindenképp tudnunk kellett. Káosz.
Valahogy csak elindultunk a vonat felé, ami bevitt minket a központba. Már látszott, hogy nem egy szegény ország Dánia. Fa parketta a reptéren. Lehet “vonaljegyeket” venni bankkártyával. A vonaton újságok. Ha van fülhallgatód, a vonaton több csatorna közül is válogathatsz. Tisztaság és rend. De nem éreztem túlzott precízséget. Az ablkaból látszott, hogy nem minden túl modernizált, nem minden tökéletes. Olyan egézségesen nézett ki a világuk már első látásra is. Az ablakon kibámulva próbáltam magamba inni azt a világot. A látvány mögött felfedezni aaz országot, a mentalitást, a kultúrát.
A központban valahol felmentünk a felszínre. Hopsz, egy kerékpár tároló. De nem akármekkora. Több szintes, nem tudom hány száz kerékpárra trevezve. Tömve volt. Körülötte is mindenütt kerékpárok. Kis kerékpár, nagy, sárga, szögletes, lukas, akármilyen. Hmm. Kerékpáros Mekka. A buszról láttuk, hogy minden rendes utcának mindkét oldalán széles kerékpár sáv van. Eldöntöttem, nem mehetek haza anélkül, hogy kerékpárra ültem volna.

Péntek este volt. Nem volt semmi dolgunk. Egy kis csoport elment ebédelni. Se pénzem, se kedvem nem volt hozzá. (Hoztam otthonról zacskós kajákat és konzerveket, azon éltem.) Megvártam míg elment mindenki a dolgára, bekészítettem a fényképezőgépemet, és elindultam. Merre? Amerre a tengert sejtettem. Csak úgy el. Minden ház előtt kerékpár. Minden utca széles, levegős volt, hiszen a járdák mellett kerékpár út is volt mindenütt. Egy 20 perc alatt megláttam egy vitorlás kikötőt. Az út túloldalán pedig hajószerelő dokkot, ahol ott állt két hatalmas hajó. Sosem láttam ekkorát. Sok-sok emelet. Sok-sok mentő jacht. Nagy volt. Próbáltam a közelébe férkőzni, így elindultam egy kis utcácskába a tenger felé. Koppenhága kikőtőinek északi részén voltam, nem a központban. Valahol a dokkok közt kitaláltam olyan helyre is, ahol megláthattam a tengert. A hatalmas kékséget. Sötét, hideg kékségével megfogott a tenger. Valahol a távolban (a teleobjektívemmel már láttam) egy három árbócos vitorlás forgolódott. Egy hatalmas, 3 árbócos vitorlás. Sosem vitorláztam még. Mindig vonzódtam a vitorlásokhoz. (Nem a XV-XVI. századiakra, inkább a XVII. századi karcsú teaklipperekhez.)

Nem sokáig ácsoroghattam. Vissza kellett menni. Kezdődött a misénk.

Erdély 2005

2005\ nyarán újra Erdélyben voltunk kirándulni. Hasonlóan mint 2003-ban. Erről a túrárúl is írtam egy beszámolót. Eredetileg a honlapomra, folytatásokban. Majd történt, hogy neki estem 2006 szeptemberében feljavítani. Eredményül egy 30 oldalas kis művecske készült, amit el is ajándékoztam a mormota karácsony alkalmával. Ez a kis mű most már letölthető.

File: Erdely2005.pdf

2004 Lengyelország, 0. rész

Hirtelen jött az ötlet: látogassuk meg ismerőseinket Sandomierzben. 2004.10.19-22.

Még szeptemberben kezdődött… Sandomierzből, az ottani szemináriumból kb. 15 kispap prefektussal és egyébbel kiegészítve, a püspökük kíséretében ellátogattak Magyarországba. Nálunk; az esztergomi szemináriumban szálltak meg pár napra. Itt abajgattuk őket, és velük együtt élveztük az életet, ápoltuk a lengyel magyar barátságot. Azután ők hazamentek. Nekünk közeledett az őszi egy hetes szünet. Szomszédommal Kelemen Imrével szerettünk volna valamit csinálni. Valamit, ami nem szokványos. Valamit amit majd mesélhetünk, hogy ne csak a régi sztorikat emlegessük, és ne csak a kispapok viselt dolgairól tudjunk beszélgetni. Így felmerült a stoppolás gondolata. Egyikünk sem csinálta hosszabb távra, de valamikor el kell kezdeni. Célpontnak Párizs, vagy más szép nagy város látszott alkalmasnak. De még többre vágytunk. Valami plusz kellett bele. Így kitaláltuk, hogy látogassuk meg meglepetés szerûen a sandomierzi kispapokat. Legrosszabb esetben kirúgnak minket mint a szél. Az sem baj, akkor kinn alszunk a mezőn.

És lőn. Nekivágtunk… A képek még nem kerültek fel sajnos, de előbb-utóbb arra is sor fog kerülni. Remélem.

Ez a honlap a ‘túránkra’ emlékeztet, elsősorban minket. Másodsorban készült ismerőseinknek, rokonainknak, barátainknak, hogy lássák mit csináltunk. (Esetleg kedvet kapjanak hasonlóhoz.) Csak harmadsorban készült ismeretlen látogatóknak, akik mit sem tudnak a háttérről, stílusunkról. Ezért számukra annyira nem lesz élvezetes ez a lap. Bocs.

Cserhát 500

Ez a beszámoló az index.hu portál teljesítménytúra rovatába készült. Az itt olvasható nevek is onnan valók. Azt hiszem.

Életem harmadik ttúrája volt. (Előtte: BHTCS 2001,2002) Mégis tán nem vertek meg, ha én is írok egy kis beszámolót…

2003 Erdély, 0. nap