Én fölnéztem az est alól az egek fogaskerekére - csilló véletlen szálaiból törvényt szőtt a mult szövőszéke és megint fölnéztem az égre álmaim gőzei alól s láttam, a törvény szövedéke mindíg fölfeslik valahol.
El kéne menni messzire. Felpattanni egy kerékpárra és meg sem állni a világ végéig. Vagy hegyre menni, napokra-hetekre fölé mindeneknek. Ahol friss tavaszi szél fütyül. Ahol végtelen a tér és a szabadság. Ahol rohanhatok körbe-körbe fékevesztett esztelenségemben. Ahol nincs határ, munka, feladata, idő, rend, küzdelem. Ahol lehetek én. El kéne menni. El. Messze.
Egy konferencián hangzott el egy igen szórakoztató kerekasztal-beszélgetés arról, hogy „ne keseregjetek, hanem mondjátok meg mit kell csinálni”. Most (még) meghallgatható:
Én tényleg készülni akartam a karácsonyra. Rendbe akartam rakni a szobámat, hogy négy hónap után végre tisztes lakhelyem legyen. Mosni is akartam; kimosni minden ruhámat. Hogy ne tiszta ruha keresgélésével teljen az ünnep. És Bálinttal a jövő év programjait is átvettük volna, hogy ne nyomasszon semmi szentestén és utána. Meg zenélni akartam sokat, hogy az éjféli mise előtt felszabadultam tudjuk a híveket az ünnepre hangolni.
Összegyűjtöttem egy-két helyet az interneten, ahol több-kevesebb időt lehet eltölteni Istennel. Napi olvasmányok, evangélium, elmélkedés, imádság, zsolozsma. Vagy, akinek nincs sok ideje azoknak examen, megszentelt tér, ignáci szikra.