Tegnap is éjfél után tekertem ki Hűvösvölgybe. A Holdat csak ritkán takarta el felhő, de a város fényei már-már elnyomták. A pulóveremet felvettem, de hegynek fölfele már megizzadtam. Pont mint aznap éjjel: ott Prágában. Egy hónapja. Persze akkor össze-vissza tekeregtem, mert szállást kerestem. Most várt a vetett ágyam, onnan húsz percre.

Az első pihenő nap. Újra belevethettem magam a modern világba. Volt fürdőm, ágyam, internetem, projektorom. Minden, ami kellhet. Nem biztos, hogy annyira kell.

Az utolsó 150km. A szél most is fújt. Másként végre. Esett. Legalábbis Koppenhágában. Meg volt defektem is. Aztán száguldoztam. És effélék. Hosszabban is érdekel? Ám legyen.

Egy kavalra tűzve lobogott a magyar zászló a kerékpáromon. Jelezte minden arra járónak, hogy magyar vagyok; Magyarországról vagyok. A legtöbb embert persze nem izgatta, vagy legalábbis nem adott hangot neki. Utolértek, megelőztek, elmentek. Voltak azért, akik elismerésüknek adtak hangot. Ki-ki a maga módján. Magyarokkal is találkoztam.

A csillagokat nézve aludtam el. Most láttam először a csillagokat. Az első napokban a telihold fénye mindent elnyomott. Aztán vagy felhős volt az ég, vagy túl hamar elaludtam. Gyönyörűek a csillagok. Sok-sok millió fényévre vannak azok az izék, és mire ideért a fényük, már lehet, hogy nem is léteznek. Itt vagyunk egy piciny bolygón valahol a világmindenség egy részletében. Ezt az egészet valaki nagyon-nagyon jól kitalálta. Ennyire jól összerakni nem tudja a véletlen.

A tegnapi mélypont után ma visszatért belém a lélek. Jót aludtam. Nagyon tekertem, pedig fújt a szél. És éppen megfürödtem. (Bár fizettem érte.)

Eljött ez a pillanat is: rám tört a magány. Most először. De nagyon.

No most készülök ki. Egy kapualjban ülök és próbálok életben maradni. Nagy szenvedés ez a mai délután.

Egy kis barna béka úgy gondolta, hogy átkel az úton. Ugrott kettőt bátortalanul, majd megállt. Nem történt semmi. Még kettőt. Vumm, egy autó elhúzott tőle tíz centire. Kicsit megijedt és visszaugrott egyet. De nem hagyta annyiban: újabb két ugrás előre, majd egy pillanat várakozás. Újabb ugrás. De ekkor kikerült engem egy kamion. Egy-két-három kerék zúzta szét a kis béka minden álmát. Se vér, se trancsír: szinte semmi sem maradt belőle. Értelme, mondanivalója, lényege nincs. Csak egy kis történet. Ezt láttam, amíg megigazítottam a fejemen a kendőt.

Kerékpárral érkezett az esőben. Még ott, az Elba mentén. Lassan sikerült megértenem, hogy mit akar: odaülni mellém, míg eláll az eső. Hozott sört is. Táskájában zörgött a többi. Nem értek németül. Ő nem ért, csak németül. Mutogattunk, magyaráztunk, nevettünk. Öt kilométerre lakik a völgyben, de nagyon esik, ezért inkább vár egy kicsit. Otthon várja az asszony a vacsorát, amit vett. Egyébként 58 éves és ács. Semmi különleges. Vagy két órát „beszélgettünk”. Megosztottuk amink volt: én adtam a kiflit, ő adta a májkrémszerű valamit. Fifti-fifti. Majd a második sört is elosztottuk. Rossz volt. Nagyon mondta, hogy majd érkezik a rendőrség, de van dokumentem, akkor nem lesz semmi gond. Nem jöttek. Tizenegy volt, mire hazaindult a szemerkélő esőben.

Volt vagy 150km. De nem tudom, mikor indultam és mikor érkeztem. Annyi biztos, hogy Németországban vagyok és már gusztustalanul koszos és büdös vagyok. Nem néztem ma órát, csak tekertem. Általában jól esett, bár a végén mintha lassultam volna.

„Adjon Isten csendes esőt,
Szerencsét az úton.
Jóban rosszban hű szeretőt.
….”

Tegnap éjnek évadján Prága főterén üldögéltem egy padon. Mellettem néger csávók beszélgettek négerül. (Nem néztek ki turistáknak). A téren zajlott az élet. Én pedig a neten néztem, hogy hol is vagyok tulajdonképpen.
Az előbb minden turista a városháza tornyát nézte, hátha tizenegykor is elvonulnak az apostolok. (A wikipédia szerint minden órában így tesznek.) Nem történt semmi, csak elütötte a toronyóra a huszonhármat. Épp elég megdöbbentő ez is: a huszonhármat ütötte el, nem a tizenegyet. Hallottatok már ilyet?

Prágáig hosszú volt az. Délben még csak 25km volt mögöttem. De most nem görcsöltem, nem izgultam.

Negyedik napja tekertem ma. Szép lassan kezd kiürülni a fejem. Elmarad minden, ami most éppen nem lényeges. Legyen az sok hülyeség, amit otthon akartam hagyni, de sok szép dolog is. Nem kapkodok, nem erőltetem. Tisztul minden. Szépen lassan. Csak semmi kapkodás.

Ez a hely nem olyan elegáns mint a tegnapi. Ráadásul nem is vagyok eléggé messze a tegnapi szállástól. És fázom is egy kicsit. No sebaj, mindjárt kész a teám és belebújok a hálózsákomba.
Furcsa volt ez a mai nap is. Kerekeztem, meg szenvedtem majd röpültem újra. Pedig a terep végig ugyan olyan volt. Hullámvasút. Fel és le. Le és fel. Kicsit fel, nagyot le. Nagyot fel, kicsit le. Rossz úton fel, jón le. Kanyargósan fel, egyenesen le. Falu volt fenn, vagy falu volt lenn. Erdőben fel, mezőn le. Változatlan változatosság: hullámvasút.

Egy tarló szélén üldögélek és nézem három falu fényeit, miközben a szemembe süt a telihold fénye. Négy óra után még egy 70km-t hozzátettem a napi adaghoz. Csak a sötétség állított meg. Amilyen rosszul ment a délelőtt, annyira repültem az éjszakában.

Nové Zámky után tovább romlott a helyzet. A végtelen síkságot ugyan sűrűbben szakította meg egy-egy falu, cserébe viszont felerősödött a szél, fekete fellegek gyülekeztek és a lábam is belefáradt a munkába. Végül mégis messzire jutottam és ágyban alszom.

Eddig még jó. Furcsa dolog ilyen hírtelen a világ végére kerülni egy szál kerékpárral. Két óra van és már legalább 90km van mögöttem. Első napra jó ez. Lehet, hogy majd veszek valahol egy sebességmérőt, hogy tudjam mennyivel és mennyit megyek.

Minden készen áll. Nagyjából. Izgulok. Sok minden történhet az úton. Sok minden fog történni az úton. Velem. Bennem. Félek találkozni magammal, mert mi van, ha kiderül, hogy elrontottam.

Augusztus 4-én felülök a kerékpáromra és elmegyek. Hogy honnan indulok és hová érkezek majd, azt még nem tudom. A VIII. kerület egyik kapualján fogok kigurulni és a térkép sarkában Koppenhága lesz, de ez csak a földrajz. A névleges célom, hogy találkozzak egy barátommal Dánia fővárosában. Igazából nem ő a fontos és nem is az útba eső Prága, Drezda vagy Berlin. Az utazás a fontos.