Az élet szép, csak te, Világ, vagy beteg

Steel Worker Houston Texas 1„Ma kihirdettem a határidőt: 2040-ig kell a magyar nemzetet a társadalmi és morális válságból kihozni. Ez nem jó jeleket jelentsen, hanem eredményt. Lehet csatlakozni a mozgalomhoz.” aftermodern

Vacsora közben a megint arról beszélgettünk, hogy az élet milyen ***r, akarom mondani: milyen nehéz. A pártok így kavarnak, a mögöttük álló gazdasági hatalmak meg úgy, az Egyház nem csinál semmit, közeleg a káosz, szándékosan izzítják a hangulatot, a demokráciánk halott, egyébként is kihalunk, és persze depressziós egy nép vagyunk, stb. stb. Hát ez az.
Elegem van ebből. Tudom már régen, hogy a helyzet finoman szólva is rossz. De ezzel a tudással sokra nem megyek. Itt az ideje tenni valamit! Én nem értek a nagy dolgokhoz, nem látom át a politikát és a gazdaságot, de ha senki nem mondja meg – nekem való; érthető módon – hogy merre van a kiút, akkor közzéteszem a saját ötletemet és elindulok rajta. (Sőt már el is indultam.) Szóljatok, ha nagyon rossz az irány! (De csak akkor viselem el a kritikád, ha mutatsz alternatív kiutat.)

A probléma legfontosabb pontja, hogy a nemzetnek (mind tagjaiban, mind egészében) nincsen semmilyen pozitív kilátása a jövőre nézve. Mit lehet ez ellen tenni? Nagyon egyszerű: célt kell adni az embereknek! Reményt és jövőt! Láttatni kell, hogy a Világ szép és jó (nem letagadva az árnyoldalakat). Nem a gazt kell tépkedni, hanem locsolni és kapálni kell a virágot. Nem a passzív ellenállásra van szükség a Gonosz hadaival szemben, hanem támadni kell: harcolni és építeni. Építeni. Építeni. Közösséget, intézményt, légkört. Mindent ami szép és jó. Nem kritizálni kell, hanem támogatni; erősíteni. (Természetesen a rosszra ki kell mondani, hogy rossz. De ennyi csupán. Utána menni kell építeni a szépet, jót, igazat.)
Konkrétabban? Támogassunk minden kis közösséget, laikus és civil kezdeményezést! Segíteni kell ezeknek a kis szigeteknek a kapcsolatát, hogy semelyik ne érezze magát egyedül a Világ ellen. Alapítani és támogatni kell lelkileg és akár anyagilag a közösségeket. Kellenek értelmiségi csapatok is, akik közös saját szakmájukban az élvonalban vannak, de keresztény értékrendjük átjárja mindennapi munkájukat. A hierarchikus Egyház keményen őrizze a hit esszenciáját, de támogassa; segítse a „laikus” közösségek kialakulását és munkáját.

Hadd nőjön a konkoly a búzával, engem nem érdekel. Én megkeresek minden búzaszálat: megöntözöm, megkapálgatom, erősítem. Hajrá! Van még 31 évünk.

 

Valami?

Valami előrelépés?
Ötlet, terv?

Van pár ötlet és egy-két

Van pár ötlet és egy-két terv.
Valamelyikre még éveket kell várni, hogy jól kitanuljam a dolgomat. Egy másik terv már a megvalósulás fázisában van. Lassan talán reklámozzuk majd.

GRead Shared Items

patkoszeg on flickr.com Zsolozsma online aranyozottpatkoszeg on Picasaweb
eleklaszlo.hu RSS forrása eleklaszlo on Facebook

Twitter

Gyorsan összepakolok és egy évig nem írok többet id. :( — 11 hét 4 nap ago
Geocaching után egy kis Starcraft. Tudom, hogy öreg és ócska már. De én még szeretem hálózatban. Majd egyszer felnövök én is. — 11 hét 5 nap ago
@kofferi 20 méteres, de "csak" jó tíz cm átmérőjű tekercs-torta volt. Maradt belőle estére is. — 11 hét 5 nap ago