- 3. oldal
Életlehetőség
Micsoda munkalehetőség! Kanadában világítótornyok felügyelete és karbantartása évi $66,842 dollárért (havi 1,5 millió forint?). Kell hozzá némi karbantartói és műszaki tapasztalat, meg office ismeret. Meg persze kitartás és a (félig)magányos parti világ ámulata.
Bízhatok-e az egyházban? – a Szemlélek Alapozó sorozatában
A Szemlélek Alapozó sorozatában arról beszéltem, hogy nem érdekelnek azok a kérdések, hogy mit tanít az egyház a célibátusról, az abortuszról, vagy hogy hogyan választják a pápát. Itt a videó, és a gépi átirata.
In Memoriam
A befejező imaóra végén ott van mindig: és a jó halál kegyelmét. De úgy egyébként nem sokat foglalkozunk vele. És ez így van jól: az életben az élet a fontos. Az Isten országa már itt a földön közöttünk van. Ha még nem is a maga teljességében. Teszünk-veszünk hát. Szeretünk, izzadunk, elfáradunk, haragszunk, hibázunk, szeretünk, és próbálunk szeretni. Lekuporodva Jézus lábához, vagy a konyhában. És jól van ez így.
Ráhangolódva a Szél sokkal nagyobb erejére – Piarista Vitorlázó Egyesület a Kékszalagon
Az 54. Kékszalagon indult a Jazz nevű sportvitorlás is, fedélzetén a Piarista Vitorlázó Egyesület néhány tagjával, akik különféle közösségekből érkeztek, hogy negyven órára összeköltözve megvalósítsák azt, amit szeretnének közösségeikkel is életre kelteni – egy hajóban vitorláztak cserkészek, regnumiak, a Kalazancius Mozgalom tagjai. Az alábbiakban Elek Lászó SJ írását szerkesztve közöljük.
Nem lehet két házasságban élni – a Szemlélek Alapozó sorozatában
A Szemlélek Alapozó sorozatában beszéltem a házasság felbonthatatlanságáról és, hogy áldozhatnak-e a halálos bűnben élők.Itt a videó, és a gépi átirata.
Félúton
Vannak munkáim, projektjeim, terveim, álmaim, amiknek mintha lenne fele. De ami igazán fontos az ma is egészen elérhető. Ezért próbálok minden nap “egészúton” lenni: úgy élni, hogy a nap önmagában is egész legyen. Nem csupán azzal, hogy ma is letettem valamit az asztalra, inkább azzal, hogy ma is szerettem. Sőt: ma is engedtem magam szeretni. És nem csak Isten által.
Felsővárosi bemutatkozás
A Szeged-Felsővárosi Szent Miklós (minorita) plébánián így mutatkoztam be érkezésemkor:
III. fejezet - és minden ember meglátja az Isten üdvösségét
Szerda délután volt, amikor becsöngetett hozzám. Ott állt a kapum előtt azzal a rozzant kerékpárjával. Persze hogy felismertem, vagyunk azért olyan kapcsolatban. Megláttam és akkor megértettem: biciklivel jött, és nem az Úton. Nem elektromos autóval és nem az Úton. Elsőre a harag kezdett bennem nőni, hogy akkor minek és miért és egyébként is… De gyorsan magam ellen fordultam: „Tehát én rontottam el, tehát nem is az ő kérése volt az Út, tehát valamit nagyon benéztem, tehát ezt is egészen elrontottam! Ezért romboltattam le templomokat, közösségi házakat, falvakat, erdőt-mezőt?! Hogy lehet ilyen… És miért nem szólt senki? És miért… És hogy lehet…” - Még nincs egy perce, hogy megpillantottam az Urat a kapuban és már mindent és mindenkit utálok, leginkább magamat, és az utálat éppen a teljes összetörtségbe és összeomlásba húz le. Megszólal: „Bejöhetek?” Az Isten kérdezi. Tőlem. Hogy bejöhet-e. Aki mindent megalkotott, aki ura a viharoknak és földrengéseknek, aki… és engem kérdez. Hogy esetleg leszek-e szíves és behívom. És megint csak elővesz a kétségbeesés: „Hogyan lehetek ilyen szerencsétlen?!” Meg: „Szedjem össze magamat, mégis csak az Úr ő! Hát nem erre vártam!? Nem ezért építettem az Utat!? Még ha nem is azon jött, meg … ”
9. Befutás
Így, vidáman, karikázott el az Úr az út elejére, ahol ott voltak még az emelvények, de csak pár ember várta kitartóan már mióta, mindig készenlétben.
8. Katona Marika és a természet
Az Úr tovább tekerte öreg biciklijét. Elhagyta a falvakat. Kietlen lett a táj. Forrást már régen látott, és árnyék sem enyhítette a zarándok útját járó Urat. A fák is egészen kiszáradtak a környéken. Pusztaság. Az Úrnak a tájról eszébe jutott a Sínai-félsziget. Látta ószövetségi szemével a népet, a vándorlást, a mannát. Az újra és újra reményét vesztett népet, a lázadó népet, a bálványimádót, az elfordulót, a … Egészen belelovalta volna magát, ha nem látott volna egyidőben az új- és örök szövetségi szemével is. Azzal látta a reményvesztett, küzdő népet, aki rászorul a segítségre. Az újra és újra bocsánatért esedező, az önmagát megszaggató, a hozzá kiáltó népet. Az utat keresőt, a kóborlót, a vándort befogadót, a szabadulást soha el nem felejtőt. Az Úr látta mindezt a kerékpárján gurulva a sivatagoiasodó vidéken, és így nézte a legújabb fajú kaktuszokat, az apró kis állatkákat, a süvítő szelet, és a kislányt a háza mellett a kert és a puszta határán. Életét is adta volna, ha az segít valamit. De most nem volt rá szükség, így inkább lassított a kanyar előtt, és megcsodálta a kislányt.