Vasárnap (április huszonhetedikén) Róma püspöke, XVI. Benedek pápa huszonkilenc diakónust szentelt pappá a Szent Péter bazilikában. Huszonnyolcukat a Római Egyházmegye számára szentelték, bár köztük ha tízen voltak római származásúak. (Tízen pedig még csak nem is olaszok.) A huszonkilencedik újmisés iraki származású iraki pap. Tizenhárom szentelt a Római Nagyszemináriumból került ki.

 
A mi római egyházmegyés diakónusainkat szentelték. Ott volt tehát az egész szeminárium a Szent Péter bazilikában. Együtt ünnepeltünk.
 
Nem szeretem a pápai miséket. Nehéz imádkoznom. Mindenütt biztonságiak és rendezők mászkálnak, és itt-ott vitatkoznak az emberekkel. (Turistákkal? Hívőkkel?) Miután ötször megállítottak minket, eljutottunk a helyünkre. Persze látni nem lehetett sokat onnan. A kórus tagjait felzavarták az egyházmegyei kórus mellé. Onnan legalább láttunk valamit. Viszont nem szeretek úgy énekelni négy szólamban egy misén, hogy nincsen kottám, nem próbáltunk, és azt sem tudjuk, mit fogunk énekelni. De ez (is) minden évben pont ugyanígy van. Számomra további súlyos zavaró tényező a fotósok léte. A hivatalos pápai fotósok, akik az elmúlt évben több millió forint értékben fejlesztették a felszerelésüket, de a minőségen még lehetne mit csiszolni. A rosszabb, hogy mindenki más is fotózik. A hívők serege feláll és előre furakodva fényképezik. Akkor a rendezők odamennek és a helyükre zavarják őket. Tíz perc múlva kezdődik elölről. Minden harmadik papnál is van fényképezőgép.
A szentbeszéd után tapsolnak. A kézrátétel alatt nincsen ének, s így hallatszik a nép folyamatos morajlása. A végén mindenki verekedve siet ki. (Azért, hogy időben kiérjenek a térre, az Úr Angyala imádságra. Pedig tudhatnák, hogy a pápa vezeti, aki még nem hagyta el a bazilikát.)
 
Tehát nehéz nekem imádkoznom ilyenkor. De néha sikerül. Mikor huszonkilencen ott feküdtek a Szent Péter padlóján. Szólt a Minden szentek litániája. A földön élő Egyház (pápával, papokkal, hívekkel) együtt hívta sorra a szenteket, s így a szenteléskor ott volt tanúnak az elő Egyház apraja nagyja.
 
S egyszer majd, ha az Úr is jónak látja, én is ott leszek kis porszemként egy templom padlóján. S körülöttem összegyűlik majd az égi és a földi Egyház, hogy együtt legyenek tanúi annak, mikor Isten a Szentlélek által felken az Ő szolgálatára.
 
Újabb huszonkilenc pap, akik lelkesen mennek, hogy az Urat dicsőségéért s az emberek üdvösségéért éljenek. Jó-jó, van köztük pár fura figura. Jó-jó, nem tökéletesek és korántsem szentek. De a Szentlélek mindennél hatalmasabb. Hiába minden emberi gyengeség. A szentmisében jelenvalóvá válik Krisztus egyetlen és megismételhetetlen áldozata. Amikor a feloldozás szavait mondja, akkor a Szentlélek működik, nem az ember.
 
 
 
A szentelés után szétszóródtunk. Mindegyikük máshol, másokkal, más módon ünnepelt. Valamikor délután mindegyikük bemutatta élete első szentmiséjét. Mindenütt ünnep volt Rómában.
Ma itt lesznek a mieink, mind a tizenhárman. Egyetlen közös szentmisében adnak hálát a szemináriumi évekért, a szentelésért a barátoknak, kispapoknak, elöljáróknak, de legfőképpen az Úrnak. Mégiscsak ő találta ki ezt az egészet.