Kelemen Imrét, Lukács Józsefet és Păduraru Iuliánt pappá szentelték. Szentelhettek volna engem is.

 [flickr-photo:id=3636733164,size=-]

Másfél éve még magam is úgy gondoltam, hogy ötünket fognak együtt szentelni ezen a szombaton. Eredetileg hét fős évfolyamunkból mégis csak hármukat szentelték fel 2009. június 13-án. Én még várok pár évet.
Régi barátaim szentelésén természetesen ott voltam. Az iskolában aznap volt a ballagás, mégis elengedtek a munkahelyemről. Nem tehettem meg, hogy nem vagyok ott. És ha már ott voltam, segítettem is ami tudtam: fényképeztem. (Lentebb van pár kép.)

Milyen volt nekem a szentelés? Nekem, aki akár ott is lehettem volna. Nekem, aki már annyi szentelést éreztem testközelből. Milyen érzés volt ott lenni? Nem tudom. Nem ismerem eléggé az érzések kavalkádját ahhoz, hogy le tudjam írni.
A szentelés előtti éjszaka dolgozott bennem igazán. A szentelés alatt lekötötte a fényképezés a figyelmem jó részét. (Hiszen a kollégákkal is verekednem kellett.) Azért a Mindenszentek litániája alatt most is megborzongtam: egybegyűlt ég és föld, hogy közösen ünnepeljünk. A másik borzongató élmény még, amikor az újmisés papok Isten áldását kérik a hívekre. Brr…
Egyszerre örülök boldogságuknak és kicsit irigykedem. Élvezem a Szentlélek túláradó kegyelmét és együtt ujjongok az Egyházzal, hogy újabb fiatalok adják át magukat teljesen az Úr szolgálatára. Közben izgulok is és vágyakozva imádkozok, hogy égjen ez a pillanat a szívükbe, hogy minden eljövendő nehézségben – ami lesz bőven – ebbe a pillanatba tudjanak kapaszkodni. Közben ott a vágy bennem, hogy én is ott állhassak már és éget a tűz, hogy gyerünk. Persze ott van bennem, hogy még ici-pici vagyok és nem vagyok rá méltó és a szentelendők hibáit is ismerem. Isten mégis nagy és erős. Ő választott ki minket. Azt is bevallom, hogy kis irigység is volt bennem, hogy „basszus, ők már célba értek: kezdhetik a szolgálatot”. Mindezt úgy, hogy egy pillanatra sem merül fel bennem, hogy nem jól döntöttem, amikor még szentelés előtt átálltam a jezsuitákhoz.
Szóval kavarogtak bennem az érzelmek bőven, de gyönyörű volt.
Jöjjön hát pár fénykép. Az összeset meg lehet találni ITT.

[flickr-photo:id=3635916233,size=-] Az eszteromi-bazilikában összegyűlt az élő Egyház

[flickr-photo:id=3636727502,size=-] A Földön zarándokló és az égben már megdicsőült Egyház

[flickr-photo:id=3636728588,size=-] A püspök a szentelendő fejére teszi a kezét és közben nem szól semmit.

[flickr-photo:id=3636726292,size=-] "Isten tegye teljessé mindazt a jót, amit megkezdett benned."

 [flickr-photo:id=3636730304,size=-] Az aranymisés pap köszönti az újmisés papot. (Megcsókolja a kezét, amivel Krisztus szent testét és vérét fogja érinteni minden egyes Szentmisében.)

 [flickr-photo:id=3636731274,size=-] Az Egyház új szolgái már közösen mutatják be a Szentmise áldozatát főpásztorukkal.

És itt van a teljes sorozat: